Home Életmód Életmód hírek Zsolt tavaly egy vagyont nyert a lottón, de ma már hajléktalan –...

Zsolt tavaly egy vagyont nyert a lottón, de ma már hajléktalan – Elmesélte, mi történt vele

Hiába nyert 48 milliót lottón a magyar férfi, ma már semmi nincs a pénzből.

Elképesztő történettel állt elő Varga Zsolt a Sonline oldalán. A taszári férfi tavaly még raktárosként dolgozott, ám kitöltött egy Skandináv lottót, amivel nyert, nem is keveset: közel 48 millió forintot. Azóta eltelt egy év, és a férfi egy fillér nélkül, hajléktalanként tengeti napjait Taszáron.

„Egész pontosan 47 millió 862 ezer forintot nyertem” – kezdte a férfi, aki először nem is mondta el senkinek, hogy nyert, pusztán már csak azért sem, hiszen ő maga sem tudott róla. A napi rutin részeként tért be a postára, ahol leellenőriztette a szelvényét: ekkor szerzett tudomást a nagy nyereményről, amiért Pestre kellett utaznia. A nagy összeg híre nem is maradhatott titokban Taszáron.

„A pénzből vettem egy házat itt a faluban, teljesen felújítottam, cserépkályhát is rakattam bele, szépen berendeztem” – mondta Zsolt, aki feleségével és három gyerekével élt együtt. Mily meglepő, amint elterjedtek a hírek a nyereményről, hirtelen nagyon sok barát csapódott Zsolt mellé.

„A sok pénz megrészegítette a feleségemet is, lelépett egy másik férfival, miközben szórta a pénzt két kézzel. Aztán nagyon gyorsan elromlott minden. Elváltunk, ami pénz maradt még, az is elfogyott mind. A házon, amit vettem, a mai napig pereskedünk, oda beköltözni nem tudok. Mivel pénzem sincs, így az albérletemből is el kellett jönnöm. A gyerekeket elvette a gyámügy, most nevelőszülőknél vannak. A barátok is elkoptak, persze, a pénzemmel együtt.”

Az egykori lottónyertes ma a bolt mellett, avagy a parkban, egy padon húzza meg magát. Mint mondta, próbálja nem zavarni az embereket, így mások sem piszkálják őt. Kőművesként dolgozni azonban jelen pillanatban nem tud. Néhány hete még egy németországi munkára készült, ám előtte segített egyik barátjának. Ekkor történt meg a baj: gödörbe lépett, eltört a sarokcsontja, így kerekesszékbe kényszerült.

Ugyanakkor, mint mondja, nem adja fel, azon van, hogy minél hamarabb felépüljön és újra megpróbál külföldön munkát vállalni, ugyanis kell a pénz. De ahhoz, amit a gyerekeinek tett félre, semmi áron nem nyúlna hozzá.

„A gyerekeknek megmentettem azért öt-ötmillió forintot, amit zároltattam egy, a nevükre szóló számlán. Azt tizennyolc éves korukban megkapják, talán egy szerencsésebb életet indíthatnak majd belőle. Én hozzáférnék ahhoz a pénzhez, de inkább nem eszem és a szabad ég alatt alszom, mint hogy egy forintot is elvegyek belőle” – mondta a portálnak Zsolt, aki reméli, hogy régi barátai visszatalálnak hozzá és megadják azt, amivel tartoznak neki.

Forrás: Blikk, sonline

ElőzőEz durva: cserbenhagyásos baleset szenvedett Marsi Anikó
KövetkezőHihetetlen, de igaz! 400.- Ft-ból jól lakhatsz! Zöldbableves tejjel.. Ráadásul, nagyon ízletes
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás