Home Szabadidő Bulvár Zséda odavan a zsűrizésért

Zséda odavan a zsűrizésért

Forrás: hirado

Nagyon tetszik a zsűriszerep, zenéről tudok beszélni, és jó dalok bemutatásánál lehetek jelen – mondja A Dal 2016 zsűritagja.
Zséda odavan a zsűrizésért

A Dal harmadik elődöntője február 6-án szombaton látható és hallható a Duna, a Duna World csatornán, valamint a verseny honlapján, a mediaklikk.hu/adal oldalon.

„Nem vágytam arra, hogy induljak az Eurovíziós Dalfesztiválon, valahogy nem láttam magam az ottani színpadon, inkább mindig saját munkáimra koncentráltam. Még A Dal előtt volt idő, amikor nem szerveztek hazai versenyt, hanem megkerestek egy-egy előadót Magyarország képviseletére, de ekkor sem kértek fel és nem is lobbiztam azért, hogy én legyek a kiválasztott” – hangsúlyozta a népszerű énekesnő.

A többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas előadó egyszer azért elindult egy hazai eurovíziós válogatón: 1997-ben a Cotton Club Singers egyik énekese volt, amikor az Úgy szeress, mint én című dallal jelentkeztek; a versenyt végül a V.I.P. együttes nyerte meg.

Zséda szerint A Dal 2016 elődöntőibe több kifejezetten jó dal került be.

Zséda odavan a zsűrizésért

Budapest, 2016. január 23. Zséda (Zsédenyi Adrienn) többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas énekes, Frenreisz Károly, a Skorpió együttes vezetője, a Metro és az LGT egykori alapítója (b), Pierrot zenei producer és előadó (j2), valamint Both Miklós zeneszerző, énekes, előadó, a Napra és a Both Miklós Folkside alapítója, a zsűri tagjai az Eurovíziós Dalfesztivál – A Dal című televíziós show-műsor első elődöntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai, Kunigunda útjai gyártóbázisán 2016. január 23-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

„Minden zsűritag egyetértett abban, hogy a 372 nevezett dalból ez a 30 a legműködőképesebb. Az más kérdés, hogy a színpadon miként mutatja meg magát egy-egy produkció. Az első két elődöntőben azt tapasztaltam, hogy számos dalnak kifejezetten használt a színpadi show, de ellenpélda is volt” – mondta az énekesnő, aki Both Miklóssal, Frenreisz Károllyal és Pierrot-val együtt alkotja A Dal zsűrijét.

Úgy vélte, hogy egy-egy szám akkor működik, ha előáll a kivételes pillanat, amelyben a dal és az előadó egymásra talál.
Kitért arra, hogy A Dalban azért mindenképpen szempont, hogy a majdani győztes megfeleljen egy nemzetközi ízlésvilágnak. Mint mondta, jónak tartja, hogy a döntőben végül nem a zsűri, hanem a közönség dönti el, ki fog utazni az Eurovízióra. „A dalok a fináléig még sokat fognak fejlődni”.

Az első két elődöntőben hat énekesnő szerepelt, közülük azonban mindössze egy, Tolvai Reni (dalának címe: Fire) jutott tovább a középdöntőbe. Február 6-án szombaton, a harmadik elődöntőben újabb öt női szólóprodukció lesz látható A Dalban: Ív, Nika, Horányi Juli, Agárdi Szilvia és Singh Viki.

„Szerintem Nikának komoly esélyei vannak, Ívet ugyancsak különlegesnek tartom, de a többieknek is nagyon szurkolok, mert valóban jók a dalaik. Az énekesnőknél az adottságok mellett nem az erős hangot tartom a legfontosabbnak, sokkal inkább a lelki, az érzelmi vonalat, a zeneiséget. Előadóként én is a bel cantót, a dallamformálást, a hang mozgékonyságát, a kiegyenlítettséget helyezem a középpontba, ez sokkal inkább filozófia, mint technika” – szögezte le Zséda.

A zsűritagok között eddig a dalszövegek kapcsán volt a legtöbb vita.

„Szerintem normális, hogy nem ugyanúgy ítélünk meg egy-egy szöveget, a pop produkciók esetében sokszor nehéz meghúzni a határvonalat, olykor egy-egy banálisabb szöveg is működhet.”

Az énekes szerint nehéz eldönteni, milyen nyelven készüljön a dal, de sokkal könnyebb angol szöveget írni, mint egy jól működő magyart, utóbbival jóval kritikusabb a közönség. „Az angol szövegek közül nagyon tetszett a Mushu Uncle Tomja, mert szokatlanul komoly és bátor társadalomkritikát fogalmaz meg”.

Zséda 1994 és 2001 között volt a Cotton Club Singers tagja. A rendkívül sikeres vokálegyüttes 2010-ig létezett, fennállása 20. évfordulója alkalmából tavaly év elején adtak néhány koncertet és Zséda is újra színpadra lépett a formációval. „Mindig jó érzés újra együtt lenni velük, és a régi dalok zsigerből jönnek elő”.

Szólóban eddig öt stúdióalbumot készített (valamennyi arany- vagy platinalemez lett); a legutóbbi, az Ötödik érzék 2012-ben jelent meg.

„Egy-egy dallal az elmúlt években is jelentkeztem, idén pedig megjelenik az új album és készülök egy nagykoncertre is”.

Exit mobile version
Megszakítás