Két fiatal lány a parkban tanult a füvön heverészve. Pár méterre két bácsi ült a padon, kezükben egy sakk, de ahelyett, hogy játszani kezdtek volna…
Két fiatal lány a parkban tanult a füvön heverészve. Pár méterre két bácsi ült a padon, kezükben egy sakk, de ahelyett, hogy játszani kezdtek volna, beszélgetni kezdtek a feleségeikről. Percek múlva a lányok sírtak a szavaik hallatán.
A két bácsi rég találkozott utoljára, ezért játék előtt meséltek. Mindketten beszéltek a feleségükről is, de amikor a második jött…
„21 voltam, amikor megismerkedtünk. Megláttam a terem másik végében a húgával, és nem tudtam, ki ő. De a haverjaimnak már akkor azt mondtam: ott a feleségem…
Ő annyira más volt, mint a többi. Minden nap, amikor hazaértem a 12 órás robotból, finom vacsorával várt. Miután a gyerekek lefeküdtek, és mindketten olyan kimerültek voltunk, hogy csak annyi erőnk volt, hogy bezuhanjunk az ágyba, mindig megöleltük egymást, és boldog voltam, hogy a karomban tarthatom. Minden este mondtam neki, hogy ő az én királynőm. És az én királynőm minden egyes nap nevetve mondta, hogy hallgassak rá, és szeressem tiszta szívvel. Segített, hogy jó apa legyek, hogy kemény munkával gyarapodjunk.
Aztán egy nap beteg lett. Nem aggódtunk túl a dolgot, mert mindenki rosszul van néha. De az orvosoknak úgy tűnt, valami komolyabb dolog van a háttérben, ami miatt aggódnunk kell. Nos, barátom, nem tévedtek.
Megkérdezte, elvennék-e mást, ha ő majd elmegy. Annyira szomorú voltam, el sem tudtam képzelni magam másik nővel. Mondtam is neki, hogy nincs másik királynő.
De tudod mit? Nem hitt nekem. A szemembe nézett, és azt mondta: tudom, hogy találsz jobbat, mint én. És minden férfinak szüksége van egy nőre. Te sem lehetsz boldog egyedül!
Néztem őt… belenéztem a nagy barna szemébe és ezt mondtam: drágám, nekem nem kell más nő az életembe, te vagy az egyetlen.
Nos, egy évig harcoltunk a betegség ellen. Nem volt többé étel az asztalon, még keményebben dolgoztam, majd kiemeltem a feleségemet az ágyból, az asztalhoz, amire olyan vacsora került, amit én dobtam össze. Ott ültünk, vacsoráztunk, és hallgatta, amit mondtam. Úgy válaszolt, és úgy szerettük egymást, mintha semmi nem történt volna.
A rosszabb napjain etetnem kellett, és ő sírt emiatt és elnézést kért, de mondtam neki, hogy nincs ebben semmi rossz. Annyira beteg volt… Alig tudott valamit csinálni, négy óránként be kellett vennie a gyógyszert…
Amikor megvacsoráztunk, visszavittem az ágyba, és tartottam csendesen, mint régen. És minden rendben volt. Csakúgy, mint régen, mondtam neki, hogy semmi nem számít, csak hogy a karjaimban tarthatom.”
Aztán itt egy kis csend következett be, a férfi mélyeket sóhajtozott. Majd folytatta.
„De a teste hiába küzdött. Amikor megint betegebb lett, mindketten tudtuk, hogy nem jön vissza belőle.
Egy nap még ott volt a karomban, másnap pedig elment…
Nem kellett több gyógyszer, nem kellett többé etetnem, nem kellett elviselnie a szörnyű főztömet…
Nem tudom, mit tegyek a cuccaival. Úgy értem… nem tudok megszabadulni tőle. Minden ruhája még a szekrényben van, képek az ő oldalán az ágy mellett, ahol hagyta.
Szeretném hinni, hogy még mindig itt van. A lányaim azt mondják, hogy egy részüktől meg kellene válnom, vagy legalább levinni a garázsba, de… ez még mindig a mi otthonunk, és érzem, hogy ő is itt van velem.”
Ismét csend lett, csak egy madár dalolt messze az egyik fán. Egyikünk sem hallott még férfit ilyen abszolút tisztelettel és csodálattal beszélni a feleségéről. Nyilvánvaló volt, hogy ő valóban nagyon szerette, imádta ezt a nőt, és ez mindig így lesz.
Ekkor a másik idős férfi törte meg a csendet és ezt mondta:
„Barátom, ez nagyon kemény lehetett neked. Úgy értem… gondozni, és mindent megtenni érte”
Egy mosoly szaladt át barátja arcán, és ezt mondta:
„Barátom, ez egy öröm volt nekem. Kiváltság, hogy addig szolgálhattam a királynőt, ameddig élt.”
Hát csoda, ha a két fiatal lány ezután teljesen átváltoztatta magában a férfiakról és a szerelemről alkotott véleményét?!
Forrás: tudasfaja.com
