18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeHírekHáborúZelenszkij: fel kell készülnünk arra, hogy Putyin atomfegyvert is bevethet - videó

Zelenszkij: fel kell készülnünk arra, hogy Putyin atomfegyvert is bevethet – videó

Az ukrán elnök szerint a világ minden országának fel kell készülnie arra a lehetőségre, hogy Vlagyimir Putyin taktikai atomfegyvereket vet be az Ukrajna elleni háborúban.

Volodimir Zelenszkij a CNN-nek nyilatkozott erről, de ugyanezt vetette fel korábban a CIA is.

Az amerikai hírcsatornának Kijevben nyilatkozva Zelenszkij azt mondta, az orosz elnök akár nukleáris vagy vegyi fegyverekhez is folyamodhat, mert az ukrajnai emberek élete semmit sem ér számára.

Nem csak nekem, az egész világnak, az összes országnak aggódnia kell, mert lehet, hogy ez nem valós információ, de az is lehet, hogy igaz

 

– mondta Zelenszkij az interjúban.

Az ukrán erők az eddig 50 napja tartó háború során ellenálltak a Kreml Kijev elfoglalását célzó kísérleteinek, és arra kényszerítették Oroszországot, hogy háborús erőfeszítéseit az ország keleti és déli régióira összpontosítsa, ahol Ukrajna a harcok jelentős fokozódására számít a következő napokban – emlékeztet a CNN. A héten az ukránok rakétacsapásokkal megsemmisítették Oroszország egyik legfontosabb hadihajóját, a Moszkvát a Fekete-tengeren.

Ugyanakkor Oroszország cirkálórakétákat lő Kijev külvárosára, és továbbra is megvan az a képessége, hogy nagy hatótávolságú rakétákkal célba vegye Ukrajna fővárosát.

Nem sokkal korábban William Burns, a CIA igazgatója is arra figyelmeztetett, hogy nem szabad félvállról venni annak veszélyét, hogy „tekintettel Putyin elnök és az orosz vezetés kétségbeesésére, tekintettel az eddigi katonai kudarcokra” Oroszország taktikai nukleáris fegyvereket vagy kis robbanóerejű nukleáris fegyvereket vethet be Ukrajnában.

Burns szerint Moszkva fenyegető gesztusokat tett a nukleáris fegyvereinek fokozott készenlétéről szóló nyilatkozataival. Eddig azonban az Egyesült Államok kevés konkrét bizonyítékot látott erre, akár csapatmozgásokat, akár katonai előkészületeket – mondta Burns csütörtökön.

Jelenleg Oroszország rendelkezik a világ legnagyobb nukleáris arzenáljával, mintegy 6 257 nukleáris robbanófejjel. Ezek közül 2000 rövid hatótávolságú, úgynevezett „taktikai” nukleáris fegyver.

Ezeket arra terveztek, hogy a harctéren csapatalakulatok, harckocsik vagy katonai létesítmények és bunkerek ellen használják őket.

Moszkva a napokban „kiszámíthatatlan következményeket” helyezett kilátásba Amerikával szemben, ha a fegyverszállítások folytatódnak. A tiltakozás előzménye, hogy Biden elnök a minap bejelentette: újabb, 800 millió dollár értékű katonai segélycsomagot küld az ukránoknak.

A Kreml a finnekkel és a svédekkel szemben is „katonai és politikai következményekkel” fenyegetőzött, ha, mint tervezik, csatlakoznának a NATO-hoz, és nukleáris fegyverek telepítését is mérlegeli a balti régióba.

Zelenszkij péntek este telefonon beszélt Bidennel, és arra kérte az amerikai elnököt, hogy helyezze Oroszországot a terrorizmust támogató országok listájára – közölte a Washington Post című amerikai lap nyomán az MTI. A lap a két államfő telefonbeszélgetéséről tudomással bíró forrásokra hivatkozva megjegyezte, hogy Biden ugyanakkor nem kötelezte el magát semmiféle intézkedés mellett.

Az említett amerikai lajstromra olyan országok kerülhetnek fel, amelyek ismételten támogatást nyújtottak nemzetközi terrorizmusnak minősülő cselekményekhez. Jelenleg négy ország szerepel a listán: Irán, Észak-Korea, Szíria és Kuba.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work