13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekZebrán hagyta az autóját a Fidesz alelnöke – Lecsapott a parkolóőr Kósa...

Zebrán hagyta az autóját a Fidesz alelnöke – Lecsapott a parkolóőr Kósa Lajosra

Ejnye, szabad ilyet, képviselő úr?

Szemfüles olvasó-riporterünk kapta le félreérthetetlen helyzetben Kósa Lajost!

A Fidesz alelnöke Budapest egyik legforgalmasabb részénél, a felső rakpart és a XIII. kerületi Katona József utca kereszteződésénél parkolt le a kocsijával. Csak éppen ott, ahol nem szabadott volna: az autó hátulja jó egy méterrel rálógott a zebrára.

– Hétfőn úgy délután fél 1 körül arasztoltam a dugóban, éppen edzeni indultam, és ahogy kinéztem a kocsiból, arra lettem figyelmes, hogy mellettem valami közterületes intézkedés folyik. Hú, de ismerős ez az ember, mondtam magamnak, pedig nem nagyon foglalkozom a politikával, de rögtön tudtam, közismert személyről van szó. Mivel állt a sor, rákerestem gyorsan a telefonomban, és le is esett, ez az ember, akit épp megbüntetnek, bizony Kósa Lajos! – idézte fel olvasó-riporterünk, Péter, aki a mobiljával megörökítette a honatyát.

Kósa Lajost félreérthetetlen helyzetben fotózták le, 25 ezer forintra büntették a tilosban parkolásért / Fotó: Blikk olvasó-riporterKósa Lajost félreérthetetlen helyzetben fotózták le: 25 ezer forintra büntették a tilosban parkolásért /Fotó: Blikk olvasó-riporter

A képeket pedig elküldte lapunknak, amelyekért természetesen jár a 10 ezer forint.

– Biztos, hogy nem így kellett volna leparkolnia. Az autója félig rálógott a zebrára. Én nyugodtnak láttam Kósa Lajost, tudomásul vette, és már töltötték ki a papírt, teljesen egyértelmű volt a hiba. Szerintem megállt, de azon frissiben rajtakapták – fűzte hozzá Péter.

Kósa Lajost éppen megbünteti a közterület-felügyelet a zebrán parkolásért / Fotó: Olvasó-riporterKósa Lajost éppen megbünteti a közterület-felügyelet a zebrán parkolásért /Fotó: Blikk olvasó-riporter

Telefonon értük utol a Fidesz alelnökét, parlamenti képviselőjét, nem mellékesen a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökét, aki azonban meg sem hallgatta a kérdésünket. Közölte, ha minden beérkező telefonra válaszolna, „hétfő hajnali 3-tól vasárnap 2-ig” egyfolytában beszélne. Sajtós kollégájához, Nunkovics Martinhoz irányított minket, majd bontotta a vonalat.

A kollégáján keresztül azonban – írásban – már elismerte a hibát.

– Igen, igen, igen – felelte tömören azon kérdéseinkre, valóban őt büntették-e meg, ő vezette-e a kocsit, ő parkolt-e rossz helyre… Egyben hozzátette, 25 ezer forintos bírságot kapott.

Majd újfent két igennel felelt arra az eldöntendő kérdésre, azért parkolt-e a zebrára, mert nem vette észre, vagy mert máshol nem talált helyet.

Lapunknak ugyanakkor feltűnt, hogy a fotón szereplő autó egy Seat Cupra, ami azonban nincs feltűntetve Kósa Lajos vagyonnyilatkozatában.

„Kölcsön” – fogalmazott tömören a fideszes képviselő. Igaz ugyanakkor, hogy a spanyol gépkocsimárka hivatalos támogatója a korcsolyaszövetségnek, elnökként bizonyára jogosult ilyen autóval furikázni.

A legfrissebb hírek itt!

Nem ez az első eset, hogy Kósa Lajosnak gondja adódott sofőrként. Még Debrecen polgármestere volt, amikor 2004-ben gyorshajtásért lekapcsolták. Berettyóújfalu lakott területén, a városból kivezető úton az előírt 50 helyett 91 kilométer/órás sebességgel haladt, amikor a traffipax lefényképezte. Szabálysértési eljárás indult ellene, miután országgyűlési képviselőként lemondott a mentelmi jogáról. Két hónapra bevonták a jogosítványát. Akkor azt mondta – a szabálysértést elismerve –, hogy csak a város határát jelző tábla előtt 150 méterrel gyorsított fel.

Mások is lebuktak

Nemrég abból lett botrány, hogy Gyurcsány Ferenc fia a Skodájával belerohant egy Suzukiba, ugyanakkor a hazai közéletben egyébként is gyakran fordulnak elő közlekedési szabályszegések. A Blikk egy másik olvasó-riportere bő tíz éve Lázár Jánost kapta le, ahogy tilosban, a mozgássérültek számára fenntartott parkolóhelyen állt meg az Audijával. Egyszer pedig az olimpiai bajnok korábbi vívó, Schmitt Pál exállamfő állt meg a buszmegálló előtt parkolni.

Demszky Gábor volt főpolgármesternek négy hónapra bevonták a jogosítványát 2004-ben, illetve 40 ezer forintos büntetést is kapott, miután a 70 kilométeres sebességkorlátozás ellenére 100 felett repesztett, többször átlépve a záróvonalat is, a 21-es számú főúton. Arra is volt példa, hogy Matolcsy György jegybankelnök Mercedes kisbuszával állt le, szintén a zebrára lógva, hogy vegyen egy hi-fit. Nemrég Polt Péter legfőbb ügyészt fülelték le: mielőtt betért egy fővárosi térképboltba, a buszsávban parkolt le.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work