Zalavár

2014-09-16

A hasonló nevű községből nyugatra a a Zala folyó mocsaras területén, egy alig kiemelkedő dombon állt Zalavár vára. Alaprajzát Giulio Turco 1569.évi felméréséből ismerjük, amely szerint a víztől körülvett szigeten épült téglalap alaprajzú belső vár szélesebbik oldala mintegy 22 m, a keskenyebbik pedig 18 m volt. Turco rajza a mocsaras, árokszerű területen túl még 9 rondellával ellátott palánkfalat is feltüntet.
A belső ár kb.3 m széles kapujától a külső palánksorig kétnyílású, megközelítően 15-20 m hosszú híd vezetett. A palánkon egy szilárd kőépítményű, kapuszerű nyíláson és egy rövidebb hídon lehetett száraz területre jutni. A keletre néző vártemplom északi falát 6 támpillér erősítette. A templom nyugati végén a vár legerősebb építménye, egy vastag falú torony állt.
A vár udvarát három oldalról különböző rendeltetésű épületek vették körül, míg a déli oldalát csak a várfal védte. A rajzról nem lehet megállapítani, hogy az épületek földszintesek vagy emeletesek voltak-e. Az északról hozzá csatlakozó palánkkal kerített külső várat két részre osztó palánksor, feltehetően a belső várba vezető híd és a belső vár kapujának védelmére épült.
A XVIII. század elején, amikor a göttweigi bencések székhelyüket innen Zalaapátiba tették át, itteni építkezéseikhez a vár megmaradt anyagát is felhasználták. A XIX. század közepén a vár alapfalainak egy része még látható volt, ma már azonban a felszínen ilyen maradvány nem található.

Zalavár területén már a rómaiak uralma idején is erős, faragott kövekből, a mocsárba vert cölöpökön nyugvó castrum állt, amely biztos védelmet nyújtott a népvándorlás kori népeknek. Bírták a keleti gótok, longobárdok, hunok, frankok és a nyitrai szláv fejedelem, Privina is, akit frank kapcsolatai miatt 840 körül földjéről elűztek, s aki a német Lajos császártól előbb hűbérbe, majd örök adományba kapta a Zala folyó körüli területet, ahol a mocsárban várat, a várban pedig Szűz Mária tiszteletére templomot épített, melyet 850-ben Liutprand salzburgi érsek szentelt fel.
Mosaburchról a Fuldai évkönyvekben is olvashatunk, amikor a 896. évben történetekkel kapcsolatban többek között a következőket jegyzi meg: ,,Végül, miután még ugyanezeken a vidékeken több ütközetet vívtak egymással, a császár (Arnulf) erre az időre Pannónia védelmét a Mocsárvárral (Mosaburch) együtt Brazlavra, a hercegére bízta” Ezt megelőzően Arnulf császár nevében 885.évben szerkesztett birtokösszeírás szerint Mosaburch Frigyes salzburgi érsek birtoka volt.

A honfoglaló magyarok, megtörve a szlávok uralmát, 900-ban szállták meg Pannóniát, elfoglalták Mosaburch várát, Zalavárnak nevezték el. Zalavár az ispánság ideköltözése előtt királyi udvarház lehetett, benne a kápolnával. Az ezredforduló körül Bátor Boleszló fia, Beszprim herceg birtoka volt a Privina által épített palánkvár, a régi udvarházzal, kápolnával, melyet a X. században Kál horka és fia Bulcsú birtokolt. A herceg 1018-19 között vagy közvetlen ezt megelőzően épített itt egy bazilikát, míg a királyi monostor csak a bazilika felszentelése után épült meg.
Az 1137. évben kelt csatári monostor alapítólevelében található a zalai várispánság első nyoma, amikor két százados (centurio) neve is szerepel: Salamon és Sau, akiket az oklevél ,, proceres filii scilicet Stephani regis existant”-nak, a szentkirályi várjobbágyfiaknak nevez. Az első zalai hadnagyot (major exercitus) egy 1232. évi ítélet említi, kinek neve Jakab, majd egy másikat 1239-ben, János néven.
A vár első okleveles említése 1164-ből származik, amikor III. István király megerősíti Fulceirus veszprémi püspököt a zalai vár civiseitől vásárolt birtokában, majd 1222-ben, amikor Róbert veszprémi püspök ,,in castro Zala” ad ki oklevelet. A következő századokban kevés szó esik Zalavárról, amely feltehetően királyi vár maradt.
A Nagy Lajos halálát követő zavaros időkben, 1342-82 között Bajkai Péter foglalta el a várat. Az 1420-ban megerősített vár 1443-ban a Rozgonyi család, 1444-től Marczali Miklós vajda fiai Imre és János, valamint Marczali Dénes fiai István és György, majd pedig 1472-től a zalavári apátság birtoka volt. Kaponyay Miklós kezén volt 1518-ban, aki ekkor Szenterzsébeti Terjék Lászlónak és fiának adja zálogba. Ezután többször cserélt gazát a magánbirtokosok és a királyi kamara között.
Oláh Miklósnak 1536-ban megjelent ,,Hungaria”-jában Zalavár gazdag apátság és igen erős várát említi, de ennek ellentmond az 1553-ban készült leltár, amely szerint a várban mindössze 2 db tarack van 50 szakállas puskával.
Mezőlaky Ferenc bencés apát 1558-ban kelt levelében leírja a vár falait, de az építményt már roskadozónak mondja.
A török hódoltság idején nem játszott különösebb szerepet, őrségének feladata a fontos hídvégi átkelő védelme volt. Rossz állapota miatt az 1601. évi országgyűlés a vár megerősítését, az 1604.évi pedig Zala megye ingyen munkáját rendeli el. Ennek ellenére az 1625.évi XX.tc. megállapítja, hogy annyira elhanyagolt vár, mint Zalavár, nincs az országban. Zalavár erősítése pénzhiány miatt csak vontatottan haladt, és 1641-ben Svatics várkapitány is csak az árkokat tisztíttatja ki. Chermei Mihály 1676-ban a külső és belső kapukat csináltatta meg, majd 1685-ben Radonay a Zala vizét vezetteti be a belső árokba.
A XVII. század végén Zalavár elvesztette hadi jelentőségét, és 1700-ban már senki sem lakott a várban. I. Lipót király parancsára 1702-ben Schenckendorf Kristóf császári ezredes a várat felrobbantotta./Kiss Gábor/

Zalavár szláv múltját illetően vannak más nézetek is. A Hunnivári Zoltán álnéven publikáló szerző ” Moosburg fekvése-Pribina országa” című tanulmányában /magánkiadás, 2000/ , valamint a „Hatalmi viszonyok a Kárpát-medencében 889 és 907 között” c. munkájában /magánkiadás, 2000/ azt állítja, hogy az említett IX. századi szláv központ nem a mai Zalavár, hanem az Ausztriai Moosburg közelében volt. Tudomásom szerint ezt a véleményt Bakay Kornél is támogatja.