21.7 C
Budapest
2023. szeptember. 25. hétfő

Zalatnay Sarolta vallomása Máté Péterrel való kapcsolatáról

Dátum:

Megosztás:

Zalatnay Saroltát és Máté Pétert különleges barátság kötötte össze, persze, hogy volt olyan dal, amit közösen írtak. És az sem véletlen, hogy a barátságról szóltak ezek a nóták.

– Sokat dolgoztunk együtt Máté Petivel, mindig gördülékenyen ment az alkotás, igazán jó kapcsolatot ápoltunk. Volt egy jó dallamom, amire szöveg kellett és összeültünk gondolkodni, így született a Mindig kell egy barát sláger. Persze neki is volt egy jó kis zenéje és megszületett az Azért vannak a jó barátok dal is ugyanabban a hónapban. Úgy osztottuk el a szöveget, hogy amelyik dallamhoz amelyik szöveg jobban stimmelt – árulta el lapunknak a legendás énekesnő, akinek éppen Máté Péterhez fűződő barátsága tette különlegessé számára ezt a dalt. A koncerteken is mindig nagy sikert arat vele és számtalan kedves emléke fűzi az 1984-ben elhunyt énekessel közös előadáshoz. Egyet fel is elevenített a Blikknek.

– Mindig a műsor végére hagytam ezt a dalt, amit váltódalnak hívtunk egymás között. Ennél a pontnál Peti beszállt hozzám egy szál gitárral, majd énekelte tovább az Azért vannak a jóbarátokat, és így indult az ő része – emlékezett vissza Cini, és hozzátette, volt egy koncert, amire ha visszagondol, ma is nevetés fogja el.

Máté Péter / Fotó:  Fortepan - FŐFOTÓ Máté Péter / Fotó: Fortepan – FŐFOTÓ

– Nagyon jó kedve volt azon a bulin, mert alaposan megviccelt. Énekeltem a színpadon, egyszer csak látom, hogy a közönség marhára nem rám figyel, mindenki jobbra föl szegezi a tekintetét. Én is megnéztem hát, mi a fenét fürkésznek, és akkor látom, hogy Peti egy óriási festőlétra tetején ágaskodik. A szájában egy szál rózsa volt és pechére a létra megbillent alatta és a színpadra zuhant. Mindenki betojt, engem is agyon üthetett volna, de szerencsére nem sérült meg senki. Odaállt mellém, óriási röhögés, aztán a show pedig folytatódott – mesélte el Zalatnay, és hozzátette, a mai napig nagyon hiányzik neki jó barátja és a közös nevetések.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Fortepan Szalay Zoltán

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ezért lehet fontos segítség a konyhában egy okosmérleg

Az SKS 707X konyhai mérleg akár okostelefonnal is párosítható Budapest, 2023. szeptember 25. –  A technológia fejlődésének köszönhetően egyes...

NAPÚT – 6: AZ Utolsó vacsora szereplői – Fülöp

A negyedik apostol Fülöp. A rák csillagjegynek sokszoros jelentése is van! Egyrészt ekkor van a nyári napforduló, vagyis június...

Az energia-tévedés – vagy inkább energia-átverés, és a világ kifosztásának egy remek modellje – 3

További egyszerű tények: A Földön mindenhol van kőolaj, csak a geológiai struktúrák miatt van, ahol sokkal gazdaságosabb kitermelni, mint...

A legnépszerűbb online játékok, amelyeket 2023-ban adták ki

A legnépszerűbb online játékok, amelyeket 2023-ban adták ki Ahogy a világ egyre inkább digitálissá válik, az online játékok iránti...