Zaklatják és halállal fenyegetik a veronai busztragédia gyászoló szüleit
A szinyeis diákok busza Veronánál rohant egy felüljáró pillérének /Fotó: MTI

Egy ismeretlen zaklató az együttérzés teljes hiányával olyanokat ír az elhunyt gyerekekről, hogy „megérdemelték a pokol tüzét”.

Több gyászoló szülő tett már feljelentést a rendőrségen ismeretlen és kegyetlen zaklatók miatt, állítja a Blikk. Az ismeretlen, álprofilról küldött üzenetek bántó, olykor, halálos fenyegetések – mesélte az egyik, neve elhallgatását kérő érintett. A zaklató vagy zaklatók állítólag úgy beszélnek a balesetben elhunyt gyerekekről, mintha megérdemelték volna a „pokol tüzét”.

Sőt!

A zaklató nem csak ízléstelen tartalommal zaklatja a gyászolókat, de rendszeresen közli a hozzátartozókkal, hány napjuk van még hátra. – Teszi ezt úgy, hogy közben mindenféle szitokszóval illeti a baleset áldozatait. Az üzenetek mindig másik Facebook profilról érkeznek, így szinte lehetetlen letiltani az illetőt.

Úgy tudni, a zaklató üzenetének elküldése után azonnal letiltja áldozatait, így azok nem tudnak semmit válaszolni. Dr. Kamarás Péter ügyvéd elmondása szerint a zaklatás 1 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, halálos fenyegetés esetén ez akár 3 évig is terjedhet.