12.7 C
Budapest
2023. október. 3. kedd

Zaklatják a börtönben a gyerekgyilkos magyar anyát

Dátum:

Megosztás:

Zaklatják az olaszországi börtönben a kétéves kisfiát meggyilkoló B. Katalint. Az egykori pornósztár azért végzett Alexszel, mert nem fogadta el, hogy a magyar bíróság az apának ítélte a gyermeket. Itthon egyszer már megállapították a szakértők, hogy nem normális.

B. Katalin sorsa még kérdéses. Könnyen lehet, hogy az olasz igazságügyi szakértők elmebeteggé nyilvánítják, és börtön helyett kényszergyógykezelésre ítélik. Mint ismert, még 2021 őszén a magyar bíróság az apánál helyezte el kétéves gyermeküket, Alexet. Az egykori pornószínésznő ezt nem fogadta el, és ahelyett, hogy a kisfiút azonnal átadta volna Juhász Norbertnek, a gyereket Olaszországba vitte, ahol aztán több késszúrással megölte, majd a holttestet egy élelmiszer-áruház pénztári futószalagjára fektette. A gyilkossá vált anyát hamar őrizetbe vették, az ügyet pedig az olasz hatóságok vizsgálják. Katalin hetente egy-két alkalommal hazatelefonálhat a nyugdíjas, súlyosan beteg édesanyjának.

– mondta a Borsnak Erzsike, aki bár megbocsátani nem képes gyermekének, mégis aggódik érte.

„Hiszem, hogy nem teljesen tudatosan követte el a szörnyű tettét. Én nem lehetek mellette, hiszen Olaszország nagyon messze van, de ahogy tudom, igyekszem benne tartani a lelket. Egy kicsit neheztelek az olasz börtönre, mert megtudtam, a lányomat zaklatják a rabtársai, az őrök pedig semmit nem tesznek ellene” – magyarázta az asszony, és hozzátette: bármit is követett el Katalin, neki is vannak emberi jogai.

Fotó: Bors

„Tudjuk, hogy a világ bármely pontján kipécézik a rácsok mögött a gyerekgyilkosokat, de a lá­nyom ügyében még nem született jogerős ítélet. Kijárna neki, hogy emberhez méltó körülmények között, akár elkülönítve őrizzék. A büntetés sem a többi őrizetes feladata.”

„Katit most a nőiességében is megalázzák, ő pedig már ezerszer megbánta, amit elkövetett. Mentsége talán nincs, de azt nem szeretném, ha baja esne. Neki most nyugalomra van szüksége, és azzal senki sem hozza vissza az unokámat, ha Katit megverik, rosszabb esetben megölik” – fejezte be Erzsike.

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

Fotó: Bors

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Még a hónapban megszűnik egy népszerű dohánytermék

2023. október 23-tól Magyarországon is alkalmazni kezdik azt az uniós irányelvet, ami megtiltja a természetes dohányízt ízesítéssel elfedő...

Súlyos baleset, mindkét oldalon lezárták az M5-öst – videó

Összeütközött egy kamion és egy személyautó az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán hajnalban, a 91-es kilométernél lévő...

Megvan, pontosan mennyivel emelkedik a nyugdíj január 1-jétől

Varga Mihály pénzügyminiszter közölte az idősek világnapjához kapcsolva. Februárban pedig jön a 13. havi ellátás. Az idősek világnapján jelent...

NAPÚT – 8: AZ Utolsó vacsora szereplői – Tamás

A nyár Tamással fejeződik be: ő a Szűz. Furcsa nem, a Szűz jegye az nem egy tipikus női jegy?...