Xantus János Állatkert

Győrben található (Kiskút-liget), nevét Xantus János természettudósról kapta. Kezdetekben elsősorban a hazai faunát kívánta bemutatni, napjainkra azonban igazi állatkertként szinte minden földrész képviselteti magát. Gyűjteményében különösen hangsúlyos az afrikai állatok aránya. Dr. Andréka György az állatkert jelenlegi igazgatója.

Története

A győri állatkert elődje a Püspök-erdőben, az erdészeti fatelep mellett jött létre 1959-ben, mint vadaspark. Kezdeti célja az volt, hogy bemutassa a hazai vadállományt. A vadaspark további fejlesztésének az szabott határt, hogy az 1966-os dunai árvíz elöntötte a területét. Az akkor élt állatok nagy része elpusztult. A többi állatot pedig magánbirtokon helyezték el ideiglenesen. A katasztrófát követően a város vezetői elhatározták, hogy Győrnek egy biztonságos területen elhelyezkedő vadasparkra van szüksége.

Az elhatározást hamarosan a terület kijelölése és az alapozó munkák, megkezdése követte. A jelenlegi helyén, 1967. május 1-jén jött létre a Május 1. park hat hektáros területén. Háromhektáros területen a vadaspark helyezkedett el és hasonló méretű vidámpark is helyet kapott. Az elérendő cél továbbra sem változott: a hazai vadon élő, őshonos állatok bemutatása. A növekvő látogatói igény ösztönző hatására a vadaspark állatállományát egzotikus fajokkal bővítették.

A vadaspark 1985-ben állatkertté alakult. 1988-ban egy akvárium és terráriumház létesült, ahol halakat és kétéltűeket mutattak be. Utána a meglévő kifutók felújítása következett.

Az újabb cél, hogy kis területen minél több állatot mutassanak be nem bizonyult sikeresnek. Az állatkert állatállománya nőtt, de a tartási körülményekben nem történt javulás. Sajnálatos módon a következő időszakban is ez a tendencia volt a jellemző. Ez 1996-ig romlott, míg megkérdőjelezték az állatkert állattartásra való alkalmasságát.

Jelene

1997-ben vezetőváltás és ezzel gyökeres fordulat következett be az állatkert életében. Számos állatfajtól megvált az intézmény, hogy a megmaradt állatállomány részére tágasabb kifutókat tudjon biztosítani. Ennek szellemében elkészült a Gibbon-sziget ahova már új fajként költözhetett be a két fiatal gibbon. Az 1999-es évben sivatagi hiúzok, vöröshomlokú makik, mókus- és selyemmajmok érkeztek. Természetesen az újonnan érkezett egyedek új kifutói mellett a régi tartóhelyek korszerűsítése sem állt meg. 2000-ben új házba költözött a Magyarországon először itt látható törpe víziló ,aki a Európai Fajmegmentési Program keretében egy külföldi állatkertből érkezett. 2001-ben épült a tágas Afrika-kifutó, ahol zebrák, antilopok és egy recés zsiráf kapott elhelyezést. A fejlesztések nem álltak meg, ezt jól példázza a „ragadozósor” rácserdőinek felszámolása, melyek helyét korszerű és tágas kifutók vették át. Így 2002-ben méltó helyet biztosítottak a tigriseknek, oroszlánoknak és medvéknek. 2003-ban a kapucinusmajmok vehették birtokba új, tágas otthonukat. 2004-ben sikerült átadni az Afrika-házat is, ahol többek között a csimpánzokat is elhelyezték. 2005-ben további három hektárral bővült az állatkert területe. A volt vidámparki területen megkezdődtek a munkálatok, ahol patáskarámok kialakítása volt a cél. Erre a területre erdei sétaút került, piknikező helyekkel, őzekkel, dámokkal, skót felföldi marhákkal és tevékkel. Még ebben az évben hozzákezdtek az új Zsiráf– és Zebraház építéséhez is, valamint a Terráriumház korszerűsítéséhez. 2007-ben a negyven éves állatkert befejezte megkezdett munkálatait, házait, kifutóit. A zsiráfok, antilopok, zebrák új házukban a téli hónapokban is látogathatók. A Dél-Amerika ház lakói a tapírok, lajhárok, pampanyulak, vízidisznók hamar belakták új korszerű otthonukat. A 2004-ben átadott Afrika-házhoz vizesárokkal ellátott új, szabadtéri kifutójukat foglalhatták el a csimpánzok. 2008-ban megújult a törpevíziló-ház és új helyre költözött a vöröshomlokú makik kibővült csapata is. Megkezdődött a Terrárium-tó felújítása is. Az Állatkert fontosnak tartja a hazai állatvilág védelmét is. Ennek érdekében 2008-ban jelentős beruházásként egy 30 m hosszú madár-rehabilitáló röpdét épített.

Gyűjtemény

Jelenleg a gyűjtemény több, mint száz faj közel ezer egyedét foglalja magába. Az állatok döntő többsége élőhely jellegű bemutatókban látható, azaz előfordulásuk szerint csoportosítva. Területileg és fajszámot tekintve is az afrikai állatok teszik ki a legnagyobb részt, ezt követi a dél-amerikai, illetve ázsiai gyűjtemény. A Terráriumház kivételt képez ez alól, mert ott több kontinens trópusi flórája és faunája található meg jelenleg.

Dél-amerika bemutató

A bejárattól indulva az Állatsimogatót elhagyva érkezünk a Dél-Amerika bemutatóhoz. Egyik oldalon a tapírok, vízidisznók és nagy marák tágas kifutója látható, míg ezzel szemben az ormányos medvék tanyáznak. Az ormányos medvék mellett a nutriák kifutója látható. Ugyancsak a Tapírházban kapott helyett a kétujjú lajhár is. A csimpánzház oldalában található meg a kapucinusmajmok kifutója, míg a mókusmajmok tágas helye kissé távolabb, a vízilóháznál látható.

Afrikai állatfajok

Az afrikai bemutató több részre tagolódik. A csimpánzház ad otthont a főemlősök mellett a tompaorrú törpekrokodiloknak, illetve egy hatalmas, több, mint 7 m3-s medencének, mely a Malawi-tó élővilágát mutatja be. Ugyancsak itt van a trombitás szarvcsőrűek belsője is. Ezzel szemben látható a Makiház, melyben a vöröshomlokú makicsapat lakik. Ennek szomszédságában a törpe víziló frissen felújított háza látható. Az afrikai szavannák élővilágát a Zsiráfházhoz kapcsolódó hatalmas kifutó mutatja be, ahol a zsiráfok mellett zebrák és jávorantilopok élnek. A Zsiráfház másik oldalán huszármajmokat, illetve a törpe flamingó csapatot láthatjuk. Tovább haladva az oroszlánkifutóhoz és azzal szemben az észak-afrikai galléros páviánok, illetve sörényes juhok közös kifutójához érkezünk. Itt találjuk meg a varacskos disznót is.

Ázsia élővilága

Ázsia élővilágából a főbejárattól elindulva kaphatunk ízelítőt. Egymás után láthatjuk a kiskarmú vidrákat, a tigriseket, illetve az örvös medvéket, valamint bóbitás gibbonokat. Az állatkert távolabbi részében pedig a kétpúpú tevékkel találkozhatunk.

Jelentősebb állatfajok

Vöröshomlokú maki (Eulemur fulvus rufus) – Magyarországon csak itt látható
Csimpánz (Pan troglodytes) – Magyarország legnagyobb és egyedüli szaporodó csimpánzcsapata
Karakál (Caracal caracal) – Magyarországon csak itt és Miskolcon látható
Szavannai varacskosdisznó (Phacochoerus africanus) – Magyarországon csak itt, Nyíregyházán és Budapesten látható
Chilei flamingó (Phoenicopterus chilensis) – Magyarországon csak itt és Veszprémben látható
Kis flamingó (Phoeniconaias minor) – Magyarországon csak itt és Debrecenben látható
Tompaorrú krokodil (Osteolaemus tetraspis) – Az egyetlen szaporodó hazai pár
Szalagos varánusz (Varanus salvator) – Magyarországon csak három helyen látható

Szolgáltatások

Az állatkert számos szolgáltatást nyújt látogatói számára:

Büfé, ajándékbolt
Mosdó, pelenkázó
Csoportvezetés
Póni lovaglás (főszezonban)
Kerti padok
Ivókutak
Zoo-tábor
Halloween napi rendezvény
Állat örökbefogadás

Forrás: Wikipedia; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;

Cím: Győr Xantus János Állatkert
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu