Home Egészség - betegség COVID, SARS és más halálos betegségek WHO: óriási próbatétel előtt áll a világ az új halálos kór miatt

WHO: óriási próbatétel előtt áll a világ az új halálos kór miatt

címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Az Egészségügyi Világszervezet egyik vezetője kedden hangsúlyozta: a majomhimlő nem az új Covid, függetlenül attól, hogy az új vagy a régi törzsről beszélünk. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy kritikus próbatétel előtt állunk a járvány miatt.

A hatóságok tudják, hogyan lehet megfékezni a terjedését,

az mpox ellen közösen tudunk és kell fellépnünk

– mondta Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója egy sajtótájékoztatón a Reuters beszámolója szerint.

Úgy döntünk, hogy létrehozzuk a rendszereket az mpox globális megfékezésére és felszámolására vagy belépünk a pánik és a hanyagság újabb ciklusába? – tette fel a kérdést, hozzátéve:

Az, hogy most és az elkövetkező években hogyan reagálunk, kritikus próbatétel lesz Európa és a világ számára.

A majomhimlő vírus (Mpox) több változata ismert, amelyek közül az Mpox-Klade I jár a legsúlyosabb járványügyi következményekkel. Ez a változat jelent most meg Svédországban, ami az első, Afrikán kívül diagnosztizált Klade I-es változat. Mindeközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. Az EU is megemelte a kockázati szintet. Részletek:

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőHúszmilliárd eurót szerezhet Magyarországnak Orbán Viktor az EU-tól
KövetkezőMagyar filmek két hónapon át: A dögkeselyű – videó
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás