27.5 C
Budapest
2023. szeptember. 29. péntek

VV Fanni-ügy: Ezt mondta az emberölés vádlottja az utolsó szó jogán..

Dátum:

Megosztás:

Az ügy, az utolsó előtti tárgyalásához érkezve elhangzik az összes párbeszéd, köztük a vádlotté is, aki hosszan ecsetelte, hogy miben hibázott a bíróság.

Az utolsó szó jogán ma még felszólalhatott az ítélőtábla előtt a korábbi villalakó, VV Fanni feltételezett gyilkosa.

A továbbra is arcát eltakarni kívánó vádlott, B. László. VV Fanni 5 éve húzódó gyilkosságának ügyében a fő vádlott B. László az őrizetbe vett pillanat óta határozottan tagadta, hogy megölte volna a lányt.

VV Fanni
VV Fanni / Fotó: Bors 

„Az ügy eleje óta, hangsúlyozom, hogy nem bántottam, és nem öltem meg Novozánszi Fannit. A kamerafelvételen a szakértők is elmondtak, hogy alélt állapotban volt Fanni, és a vér mennyisége sem volt elegendő. A halálához.

A legfrissebb hírek itt!

Nem életellenes mennyiségű, hanem eszmélet veszteshez sem elegendő. Ha az általam bérelt kocsiban lett volna Fanni, ha benne lett volna, akkor sem fért volna el. Lehetetlen. A bíró csak tét nélkül indokolt. Ellenvetéssel élnék az ügyészség kapcsolatban. Ellentmondásba került önmagával, csak közvetett bizonyítékok nélkül érvelt. Hogyan lehet közvetlen bizonyítékokból megállapítani, hogy Fanni életét már a lakásban elvettem. Logikátlannak találom. Vádolom a bíróságot továbbá azzal, hogy nem kellően tárta fel a tényeket” – mondta B. László, miközben hangja többször is elcsuklott.

VV Fanni
B. László / Fotó: Móricz István

„Hogy volt-e anyagi gondom ekkoriban? Nem volt!” – mondta többek között a vádlott, B. László, aki többször hangsúlyozta, hogy az eljárásban több végzetes ellentmondást vélt felfedezni, és ezt szerette volna az utolsó szó jogán hangsúlyozni. Kiemelte, hogy nem volt indoka bántani Novozánszki Fannit, nem vette el az életét sem. Elmondta, hogy bár nem volt akkoriban vagyonos, de nem szorult Fanni pénzére, ezzel ellent mond az ellene felhozott váddal, miszerint nyereségvágyból elkövetett életellenes cselekedettel gyanúsítják.

„A bíróság érvelése egy rosszul szerkesztett fikció!” – mondta végül a vádlott az ítélőtábla előtt saját védelmében tartott, felolvasott beszédében. A tárgyaláson a vádlott hosszan ecsetelte, hogy milyen sokszor hibázott a bíróság. A vádlott nyugodt hangulatban, szinte meggyőzően érvelt, kérdés, hogy mire lesz ez elég?

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

How to see the Harvest Moon, the final supermoon of 2023, rise this weekend

The famous Harvest Moon — the final supermoon of 2023 — will be the first full moon of...

Erősemberek: Kontás Csaba élete első világbajnokságán bizonyított

A 14. helyet szerezte meg élete első világbajnokságán az U105 kilogrammban versenyző komáromi erősember, Kontás Csaba. A sportoló...

Szeptember 29. – A Szív világnapja

Tegyen azért, hogy megóvja szíve egészségét! A szívünknek is szüksége van a törődésre és a szeretetre. Ezért ugyanúgy ahogy...

Hizlalnak-e a sós nassolnivalók?

A legtöbb esetben értékes alapanyagokból készülnek a legkedveltebb nasik Budapest, 2023. szeptember 29.  – A sós nassolnivalókat előszeretettel fogyasztják...