Vigyázó szemetek… -avagy a háború harmadik hete (helyzetértékelésem folytatása)
Folytatom az ukrajnai háborút elemző sorozatomat, egyrészt mert rengetegen kértetek erre, másrészt: egy hét múlva egészen máshogy fogjátok olvasni soraimat… De erről majd akkor…
Örülök, hogy sokan jeleztétek, hogy hasznosnak találtátok a háttereket és a helyzetértékeléseimet, s így összefüggéseiben is jobban átlátjátok a helyzetet; ugyanakkor:
BÁRCSAK NE KELLENE ERRŐL ÍRNOM!
Kezdem azzal, amivel szoktam, nevezetesen, hogy mi vált valóra a megérzésekből és esetleg mi nem. Ezt követően pedig új elemeket próbálok megvilágítani. Szó lesz többek között ezekről is:
-„Háborús marketing”-avagy hogyan kommunikál az egyik, és hogyan a másik oldal,
-Hatalmas a különbség az orosz és az ukrán elnök megnyilvánulásaiban,
-Megérzésem szerint a háború el fog húzódni, megírom, hogy miért gondolom így,
-Mi lehet az egésznek a végkifejlete,
-A háború hatása a világ más részeire,
-A háború hatása azokra az országokra, ahol éppen választások közelednek,
-Mi lesz a háború „másnapján”?
Február 24-én megdöbbent a világ. Vlagyimir Putyin orosz elnök háborút indított szomszédja, Ukrajna ellen úgy, hogy azóta többször is jelezte, hogy Ukrajna egy mesterséges állam, illetve érzékeltette, hogy nem tartja teljesen független népnek az ukránt. Putyin a háborút „különleges katonai műveletnek” hívta, indokaként pedig a „Dombaszi Népköztársaságban”, illetve a „Luhanszki Népköztársaságban” történt törvénytelenségeket hozta fel.
Bárki bármit is mond, ami most zajlik, az HÁBORÚ.
Nem regionális, hanem átfogó háború, ennek jele, hogy az indokként említett Dombasz és Luhanszk neve azóta szinte fel sem merült.
Előkerültek viszont más indokok, a NATO-csatlakozási kérelemtől az állítólagos fasiszta rendszerig, az USA vétkeitől a nyugati világ viselkedéséig. Sokszor úgy érzem, hogy utólagos (és egyre bővülő) indokokkal próbálják legitimizálni a háborút.
Tartom, amit már korábban is jeleztem: minél jobban elhúzódik egy fegyveres konfliktus, annál több sérelem keletkezik, s a sebeket is annál nehezebb begyógyítani. Ami még ennél is sokkal fontosabb: egyre több a halott, a sebesült, a menekült és a porig rombolt ház, ezért írom, hogy nem mostanában lesz béke a térségben.
A másik ok erre: EGÓ és személyes érzés. Látszik, hogy Putyin elnök nem erre készült. Nem nyert villámháborút, igazából fő céljai közül még semmit nem ért el, miközben a világ látja a romokat, halottakat, tömegsírokat. Mindez megmutatkozik a kommunikációban is (figyelem: amiről most írok, annak nem a politikai tartalmát elemzem, hanem a megjelenési formáját)
-Volodimir Zelenszkij tökéletesen kommunikál. Érzelmekkel teli vagy éppen lelkesítő beszédeket mond, jól választja meg a helyszíneket, a közösségi médiája szinte világtévéként üzemel, hiszen a világ vezető társaságai használják ezeket a beszédeket. Zelenszkij mindvégig szürkésbarna (katonai színezetű) ruhában van, sokszor borostás, mondatait jól tagolja, érthető üzeneteket fogalmaz meg. Nem kétlem, hogy mondanivalóját átitatja a hazaszeretet, ehhez bizonyára nagy segítségére van, hogy sorozatszínészként, előadóként rengeteget volt kamerák és emberek előtt. Összességében elmondható, hogy „érti a nép nyelvét”, három hét alatt pedig az is megtanulta Zelenszkij nevét, aki eddig még csak nem is hallott róla. Közben pedig az ukránok pedig azt látják, hogy vezetőjük a helyén van, elnökként és a „hadvezérként” egyaránt.
Meg kell jegyeznem, hogy Volodimir Zelenszkij mellé csatlakozott megannyi ismertebb vagy kevésbé ismert ukrán híresség is: a színésznő Mila Kunistól a magyarok által is ismert Szergij Rebrov labdarúgó-edzőn át a boxlegenda Klicsko-testvérekig, akik közül ráadásul Vitalij egyben a főváros, Kijev polgármestere is.
-Vlagyimir Putyin több, mint két évtizedes regnálásának „marketingje” mítosz-jellegű. Az orosz elnök megnyilvánulásaiban nem a „nép gyermeke”. A beiktatási ceremóniája mellbevágóan grandiózus, de emlékezhetünk félmeztelen testére is, ahogy pecázik és lovagol, de kőkeményen dzsúdózott és jégkorongozott is. Magánéletéről és gyermekei számáról csak találgatások vannak, ám az biztos: kulcspillanatokban egyedül látható.
Ő az Alfa és az Omega egyszemélyben, miközben kommunikációja mindig is a sziklaszilárd, kőkemény erő kommunikációja volt. Most ritkán jelenik meg, szavai megértést nem tükröznek, mimikája nagyon zártnak tűnik, zárt ajakkal szinte sziszegi a szavakat.
Miért írtam erről ennyire részletesen? Nos, mert a megítélés szempontjából kulcskérdés a világ szimpátiája. Ez a közemberek együttérzése jelenleg a megtámadott fél és annak elnöke, Volodimir Zelenszkij felé érezhető, miközben Vlagyimir Putyint sokan már háborús bűnösként emlegetik.
Az országon belüli hatások legalább ilyen fontosak: míg Zelenszkij a legádázabb politikai ellenfeleit is maga mellé állította (gondoljunk csak az általa az elnökválasztáson legyőzött Petro Porosenkora, vagy a Porosenko-féle pártban politizáló Klicskora), addig Putyinnal szemben egyre nagyobb a belső elégedetlenség, egyre-másra szólalnak fel a háború ellenes oroszok. Az orosz elnök mögött nem látszik a nép, az ukrán elnök mögött igen.
Nemzetközi színtéren is látható a „siker”: miközben Zelenszkijt hősként ünneplik és felállva tapsolják azokon a konferenciákon, ahová videón bekapcsolják, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter rögzített beszédénél viszont kivonultak a népképviselők.
Ide sorolhatjuk még azokat a felvételeket is, amelyeken orosz katonák beszélnek arról, hogy azt hitték hadgyakorlatra jönnek, illetve nem akartnak háborúzni, bocsánatot kérnek az ukránoktól. A másik oldalon viszont nem látjuk azokat, akik lelkesen üdvözölnék a „felszabadító orosz seregeket”. Márpedig Moszkva elsődleges közlése az volt, hogy segítenek a sokat szenvedett népnek megszabadulni az elnyomó, fasiszta ukrán vezetéstől. Ebből jelenleg semmi sem vehető észre.
Ennek a háborúnak nem holnap lesz vége…
Persze 2022. február 24-e előtt az elemzők többsége azt jósolta, hogy nem lesz háború és most látjuk hol tartunk, most mégis megengedem magamnak a jóslatot, hogy ez a konfliktus nem zárul le a közeli jövőben.
Miért látom így?
Nos, az orosz haderő villámháborús célkitűzései nem teljesültek. Az ukrán kormány Kijevben székel, a nagyvárosok döntő többsége ukrán kézben van, jelentések szerint a támadók veszteségei nagyok, így egy gyors békekötés esetén Vlagyimir Putyin nem tudna mit felmutatni. Mit mondhatna? Meghalt rengeteg kiskatona úgy, hogy az elején bejelentett követelésekből szinte semmi nem valósult meg?! Ez hatalmas arcvesztés lenne számára, ezt nem fogja bevállalni. Háborúzni fog tovább, legalább addig, amíg el nem ér valamit. Most úgy látszik, hogy szinte bármi áron…
A sajtburger-tényező
Nem tölt el semmiféle elégedettséggel, de úgy látszik, hogy a „sajtburger-effektusra” ráéreztem. Legelső helyzetértékelésemben írtam arról, hogy a mai orosz fiatalok nyugatosok, a mindennapokban sokkal jobban érdekli őket a sport, a kedvenc együttesük koncertje és a sajtburger, mint a Kreml világhatalmi politikája. Az elmúlt napok bebizonyították, hogy a világ vezető cégei is hasonlóan gondolják ezt: a zenekarok lemondták a koncertjeiket, sportolók tömegeit zárták ki a nagy versenyekről (olykor csapatostól), lassan hosszabb az oroszországi tevékenységüket befejező cégek és márkák listája, mint bármelyik vastagabb könyv, és még a klasszikus gyorséttermi sajtburger is elköltözött Oroszországból. Apró cseppek ezek, ám a tenger is sok cseppből áll.
Itt most leírom még egyszer: végtelenül sajnálom azokat a becsületesen készülő orosz sportembereket, művészeket, előadókat, akik a nagypolitika áldozatai lettek úgy, hogy teszem azt sokuk nem ért egyet a háború megindításával sem. Sok ember karrierje ér most véget… bár ez is elhanyagolható amellett, hogy sok ember egész élete is…
Minél több a szankció, annál nagyobb a nyomás
Az ember gyarló, persze, hogy sokan egyből magukra, az üzletükre, kilátásaikra gondolnak. Ez természetes. Van, aki „csak azért” mérges, mert az elértéktelenedő pénze miatt nem mehet majd nyaralni, s Magyarországon is ismerünk olyanokat, akiknek az orosz bank csődje miatt veszélybe került a vállalkozása, munkája, megélhetése. És most gondoljátok el: a dúsgazdag orosz oligarchák pillanatok alatt lettek csilliárdosokból szinte nincstelenek. Többükkel tárgyalt a háború előtt Putyin, ám aligha lehetnek boldogok a megbeszélés után történtekkel. Szóval kicsiben vagy nagyban: saját veszteségeik miatt sokan hibáztatják most a katonai akció elindítóját.
Kereskedelmi háború
Ahhoz, amit most leírok, nem kell különösebb jóstehetség: amíg Vlagyimir Putyin a helyén van, Oroszország nem sok jóra számíthat. Sőt, szinte semmire. Sem szimpátia, sem antipátia nem kell ahhoz, hogy lássuk: az orosz elnök kiírta magát a világ vezetőinek telefonkönyvéből. A háború fékezését, megállítását célzó tárgyalásokon kívül nem lesz, aki fogadja, támogassa, bár ezzel ő valószínűleg számolt. Amivel viszont nem biztos, az a világméretű, szinte minden területre kiterjedő szankció, a bojkott, a teljes kitaszítottság.
Erre válaszul egyre többen emlegetik, hogy Oroszország mintegy „államosítaná” a kivonuló cégek vagyontárgyait. Oroszország egyik leggazdagabb embere, Vlagyimir Potanyin erre azt mondta, hogy olyan lenne ez, mint az 1917-es bolsevik forradalom, én mást példát hozok Nektek:
A XX-ik század egyik legnagyobb zsarnoka Uganda diktátora, Idi Amin Dada volt. 1972 augusztusában a semmiből hozott egy döntést, hogy az ázsiai származású lakosoknak el kell hagyniuk Ugandát, méghozzá úgy, hogy tulajdonaikat, boltjaikat, üzleteiket és vagyontárgyaikat hátra kell hagyniuk. Volt, aki ünnepelte a döntést, hiszen rengeteg minden lett hirtelen ugandai állami tulajdon. Kisvártatva viszont éppen ettől összeomlott a teljes gazdaság.
Oroszországban most tömeges csődök várhatók, a nemzetközi márkák és üzletláncok elhagyják az országot, egyre nagyobb a belső és a külső nyomás is, a befektetői bizalom pedig szinte a nullával egyenlő. Ha elvennék az Oroszország területén lévő külföldi tulajdonokat, nem lenne cég, amelyik akár a legkisebb kockázat mellett is odavinné a vagyonát, eszközeit.
Vigyázó szemetek…
Nem véletlenül idéztem a magyar felvilágosodás költőjének sorait, bár Batsányi János annak idején Párizsra vetette a szemeit és ezt ajánlotta olvasóinak is. Most meg mindenki Moszkvára figyel. Ugyanis nehéz megjósolni, hogy mi következik. Az elsődleges félelem sok országban bolygatta meg a belpolitikát. Az európai történéseket távolról követő távol-keleten éppen úgy kampánytéma az ukrán-orosz háború, mint az áprilisi választásokat váró Szerbiában vagy Magyarországon.
Nekem nagyon távol áll az ízlésemtől, hogy -miközben városokat bombáznak és emberek halnak meg- kiragadott mondatokra, képekre és videókra kampányt építenek a különböző oldalak, a politikusok meg egymást gyalázzák a romokon, ám úgy néz ki ez már csak ilyen, ez a politika sajátossága.
Szerbiában újra előkerült Koszovó ügye, Bosznia-Hercegovinában a Boszniai Szerb Köztársaság függetlenedése a beszédtéma újra, Kína sokat sejtető távolságtartása miatt sok tekintet szegeződik Tajvanra, miközben a Moldovai Köztársaságban sokan hiszik, hogy ők lesznek (lennének) a következő célpont (pláne, hogy az országból kiszakadt a senki által el nem ismert, oroszok lakta Dnyeszter Menti Köztársaság).
A propaganda hatása
Soha nem törlök semmit, így láthatjátok, hogy oldalamon is megjelentek a Putyin-hívők, akik szurkolnak az orosz elnöknek, tehát helyeslik a háborút. Olvastam már mindent az eltitkolt ukrán vegyilaboroktól az ukránok által sárbatiport magyarokon át Kárpátalja lehetséges visszavételének tervéig. Nos, nem hiszem, hogy ennek megtárgyalása ide, és mostanra tartozik. Amikor egy idős asszony Baranyából, a titkos laborokról és az onnan kiszabaduló újabb világjárványról írt, atombomba ledobását kérve a föld alatti laborokra, akkor elfogytak a szavaim… Persze, tudni kell szelektálni és én sem foglalkozom mindennel (főleg a legszélsőségesebb gondolatokkal), ugyanakkor tanulságos látni, hogy ilyen is van, nem is kis számban.
Többször is leírtam, leírom újra: Ukrajna egy rendkívül rosszul működő állam, bizonyos elemeiben szinte nem is funkcionál. Az orosz kisebbségre hivatkozva a nemzetiségi jogokat súlyosan csorbította a kijevi hatalom, ennek pedig magyarok is kárvallottjai lettek. Ukrajna egy részét „felfalták” az oligarchák, miközben sokan nyomorognak, nem volt olyan régen, amikor még kristályvázában és porcukorban fizették ki az embereket (ha kifizették egyáltalán). A saját politikai mocsaruk gazdasági hanyatlást is hozott, Ukrajna csaknem 10 millió polgárát veszítette el, tehát tényleg nem egy jól működő állam…
Ugyanakkor: NINCS AZ AZ OK, AMI MIATT LAKÓHÁZAKAT, ÓVODÁKAT, KORHÁZAKAT ÉS GYEREKEKET KELLENE LŐNI RAKÉTÁKKAL!
Nem lehet egy európai fővárost és más településeket bombázni, emberek millióit elüldözni az otthonaikból. Megannyi asszony lesz özvegy, gyermekek tömegei árvák, szülők temetik el saját gyermekeiket, Ukrajna földjén megjelentek a tömegsírok is.
ERRE NINCS INDOK, ERRE NINCS, ÉS NEM LEHET MAGYARÁZAT
sem az Egyesült Államok megannyi vétke, sem a nyugati világ rengeteg hibája! A háborús bűnöket relativizálni nem lehet. Pont! Ráadásul az USA minimum egy óceánnyi távolságra van Ukrajnától, Magyarország pedig a határon, így az amerikaiak ezzel a háborúval kapcsolatban sosem fogják átélni azt, amit a magyarok átélnek…
Egy dolog viszont minden szemszögből biztosnak látszik: Ukrajna földjén ma háborús és emberiesség elleni bűnöket követnek el!
Lesz-e atomháború vagy III. Világháború…?!
NEM LESZ, bár ez a gyors válasz most leginkább imáimban szerepel, ám mégis úgy érzem, remélem, hogy a MEGMARADT józan ész megkíméli az emberek tíz-, és százmillióit a végső csapástól. Azt azonban már most leírhatom, hogy a mostani események után a világ soha többé nem lesz olyan, mint amilyen három héttel ezelőttig volt!
Kárpátaljai magyarok…
A Kárpátaljai magyar kisebbség többszörösen nehéz helyzetben van. Ahogy az ex-Jugoszlávia területén zajló háború tőrdöfés volt a vajdasági és horvátországi magyarok szívében, ahogy brutálisan megfogyatkozott a lélekszámuk a szülőföldjükön, úgy a 150.000-es kárpátaljai magyarság is nagy veszélynek van kitéve. Ez a háború nem az ő háborújuk, mégis, vannak már magyar halottjai az ukrán-orosz harcoknak, hiszen a magyarok -ukrán állampolgárként- bármikor elvihetők a frontra. Ezen kívül tömegek menekültek át a határon, biztos lesznek közöttük olyanok, akik sosem térnek már vissza szülőföldjükre. Traumatizált gyermekek, szünetelő oktatás, biztonságos helyet kereső családok, szomorú kilátástalanság.
ILYENKOR KELL AZ IGAZI BÖLCSESSÉG, A LEHETŐSÉGEKHEZ KÉPEST HIGGADT, NYUGODT SZÓ, A MEGÉRTŐ VISELKEDÉS!
Ezt célozza meg egy héten belül induló akcióm is, amelyen nagyon sokat dolgoztam, és amelyről hamarosan Ti is értesülhettek! Ott szeretnék segíteni, ahol a legjobban tudok, s úgy, ahogy a leghasznosabbnak érzem magam…
Ezúton is kifejezem nagyrabecsülésemet azok előtt a magyarok előtt, akik segítik a háborús menekülteket. Mélyen meghajolok minden jóérzésű, segítő magyar (és nem magyar) ember előtt!
Köszönöm megtisztelő figyelmeteket és a bizalmatokat!
SOHA TÖBBÉ HÁBORÚT!
Barátsággal: Vujity Tvrtko
Forrás: Facebook
