7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldVörös szintű szmogriadó Pekingben (Videó)

Vörös szintű szmogriadó Pekingben (Videó)

Nappali sötétség, a négy fokozatú skálán a legmagasabb riasztást adták ki a kínai fővárosban. A pekingi önkormányzat két éve vezette be a légszennyezettség mértéke szerinti intézkedéseket. És most először rendelte el a vörös szmogriadót.

Vörös szintű szmogriadó Pekingben

A következő három napra 300-as érték feletti levegőminőségű füstködöt jósolnak Pekingbe. Az egészségügyi határérték ezen a skálán 25!

Minden levegővétel irritálja a tüdőm. Fullasztó, folyamatosan köhögnöm kell – mondja ez a helyi férfi.

Tudjuk, hogy a város és az ország vezetése is komolyan veszi már ezt a problémát, így biztos vagyok benne, hogy javulni fog a helyzet – közelít optimistán a jövőhöz egy pekingi nő.

Keddtől az autókat felváltva, a páros, illetve páratlan végződésű rendszámok alapján engedik az utakra, a kormányzati autóknak harmada közlekedhet. Zárva lesznek a bölcsődék, óvodák és iskolák. Egyes gyáraknak le kell állítani termelésüket, az építkezéseket pedig felfüggesztik csütörtök éjfélig.

Egy tanulmány szerint a félmilliárd észak-kínainak átlagosan öt és fél évvel rövidül meg az élete a rossz levegő miatt. A légszennyezés napi 4 ezer kínai halálesetért felelős.

Kína a világ legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátója. A párizsi klímacsúcs nyitónapján derült ki, hogy az ázsiai ország évente csaknem ötödével több szenet éget el az elmúlt másfél évtizedben, mint amennyit elismert.

Forrás: euronews

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work