Hirmagazin
Image default
18+Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóFőhírek

Vonatkatasztrófa: öt ember halt meg Szentmártonkátán, amikor Intercity ütközött egy autóval (18+)

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este kilenc óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: a helyszínelés és a műszaki mentés elkezdődött, szakértők bevonásával vizsgálják a baleset körülményeit. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a személyautó a piros jelzés ellenére hajtott-e át a vasúti átjárón.

A vonatközlekedés a baleset idején szünetel.

Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy Szentmártonkáta külterületén, a település vasútállomásához közeli vasúti átkelőnél történt a baleset. A személyautóban hatan utaztak, a helyszínre kiérkező nagykátai hivatásos és tápiószecsői önkétes tűzoltók egy embert élve szabadítottak ki a járműből – tette hozzá.

FRISSÍTÉS:

A Mávinform szerint a fénysorompó jól működött. Mint írják:

„Szentmártonkátán nem sokkal 21 óra után egy Budapestre tartó Tokaj InterCity (IC 568) a vasúti átjáróban egy gépjárművel ütközött.

Az elsődleges információk szerint a baleset idején a fénysorompó jól működött, a közút felé tiltó jelzést mutatott, amikor a gépkocsi vezetője a KRESZT megszegve, a félsorompó csapórúdját kikerülve hajtott a sínekre.

A balesetben érintett vonat utasait pótlóbuszok szállítják tovább a fővárosba.

A vonaton senki sem sérült, azonban a gépjárműben többen is életüket vesztették. A vasúttársaság részvétét fejezi ki az áldozatok hozzátartozói számára.”

A MÁV később annyival pontosította közleményét, hogy „az elsődleges információk szerint” a személygépkocsi vezetője a KRESZT megszegve, a félsorompó csapórúdját kikerülve hajtott a sínekre.

Azt is hozzátették: „5 halott és egy súlyos, életveszélyes sérült, akinek az életéért most is küzdenek a szakemberek.”

És azt is hozzátették a részvétnyilvánításhoz, hogy „a balesetben vétlen mozdonyvezető kollegánkat pedig szolidaritásunkról biztosítjuk.”

Forrás nyomán

„Köszönet és tisztelet illeti mindazokat – rendőröket, mentőket, tűzoltókat, katasztrófavédelmi szakembereket, hivatásos és polgári alkalmazottakat–, akik mindennapos áldozatvállalásukkal és kitartó munkájukkal a lakosság biztonságát, életének védelmét, a közrend fenntartását és az igazság érvényesülését szolgálják.” – Hirmagazin.eu

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek