Home Főhírek Belföldi hírek Völner Pál: a magyar terrorelhárításnak nyugatra is figyelnie kell

Völner Pál: a magyar terrorelhárításnak nyugatra is figyelnie kell

A Nyugat-Európában egyre szaporodó terrorista támadások miatt szükséges, hogy a magyar bűnüldözés az unióban élő terroristagyanús személyeket is azonosítsa, adott esetben kiszűrje, feltartóztassa – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.

A napilap keddi számában megjelent interjúban az államtitkár kifejtette, hogy a támadások elkövetői között a hírek szerint olyanok is voltak, akik hosszabb ideje Nyugat-Európában éltek, sőt némelyeknek uniós állampolgársága is volt. Vagyis a magyar terrorelhárításnak nemcsak a keletről és délről érkezőkre, de nyugatra is figyelnie kell – fűzte hozzá.

Völner Pál szerint a migráció és a terrorizmus közötti kapcsolat mára azok számára is nyilvánvalóvá kellett hogy váljon, akik korábban minden erejükkel tagadták az összefüggést.

A magyar kormány két-három éve hangoztatja, hogy a migráció veszélyezteti az EU közbiztonságát, már csak emiatt sem fogadhatjuk el a kötelező betelepítési kvótát – fogalmazott a politikus. A kvótaperben jövő héten hirdet ítéletet az Európai Bíróság, ennek kapcsán azt mondta: “csak remélni lehet, hogy a luxembourgi testület nem politikai nyomásra, hanem a jogi érvek mentén és a valóság kegyetlen tapasztalatai alapján foglal majd állást, és nem próbálja veszélyes helyzetbe kényszeríteni az illegális migrációt elutasító európai államokat” – olvasható a Magyar Időkben.

Forrás: MTI

Képek: BorsOnline, ELTE Jurátus

ElőzőBizonyítékot találtak az időutazás létezésére?
KövetkezőA keddi sztrájk miatt visszakaphatja utazása árát a MÁV-tól
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás