7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóVödrös szarófantom tartja rettegésben a gyerekeket: a játszótérre hordja ürülékét a férfi...

Vödrös szarófantom tartja rettegésben a gyerekeket: a játszótérre hordja ürülékét a férfi – (18+)

Rossz a vécéje, ezért vödörbe ürít a férfi, majd a homokozóba önti a mocskos lét Hódmezővásárhelyen.

Különleges közmeghallgatásról számolt be a Délmagyar: a Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat rendezvényén állítólag a hangoskodó bulizókra, csótányokra tett panaszok mellett az is elhangzott, hogy a Szabadság téren valaki gyomorforgató szokásairól lett híres.

Mindenki ezt olvassa most!

Mindenki ezt olvassa most!

A szarófantomnak, aki talán nem is annyira fantom, mint az eddigiek, a lakásában elromlott a vécé, ezért azt a megoldást ötölte ki, hogy kis- és nagydolgát egy vödörbe üríti, az önkormányzati bérlakásból pedig a vödröt lehordja a játszótérre és ott borítja ki.

Minderről egy asszony számolt be a közmeghallgatáson, akinek dühe nyilván érthető.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem