13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföld„Vlagyimir Putyin készen áll közreműködni az élelmiszerválság megoldásában, ha a Moszkvával szembeni...

„Vlagyimir Putyin készen áll közreműködni az élelmiszerválság megoldásában, ha a Moszkvával szembeni politikai szankciókat visszavonják”.

Mario Draghi olasz államfő telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyinnal

Az ukrajnai helyzet fejleményeiről, valamint az élelmiszerválság lehetséges megoldásairól is beszéltek.

Mario Draghi a telefonbeszélgetés utáni tájékoztatóján közölte, hogy Oroszország és Ukrajna között igyekszik közvetíteni a fekete-tengeri ukrajnai kikötők blokádjának feloldása érdekében.

Hozzátette, hogy a következő napokban Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztet, a fejleményekről pedig kedden Brüsszelben számol be.

„Halvány jele sincs a békének”

„Ha nem sikerül elindítani az ukrajnai kikötőkben álló gabona- és élelmiszerszállítmányokat, annak gigantikus következményei lesznek, globális méretűek és borzalmasak” – jelentette ki az olasz kormányfő. Megjegyezte, éppen ezért kezdeményezte a kikötők ismételt működésbe léptetését: a mindenekelőtt „a világ legszegényebb országait sújtó humanitárius válság” elkerülésére.

„Reméljük sikerül” – jelentette ki Mario Draghi. Úgy vélte, egyenlőre nincsen „halvány jele” sem a békének.

Elmondta, Vlagyimir Putyin a telefonbeszélgetésben hangoztatta, hogy az ukrajnai kikötőket az ukrán aknák bénítják meg.

Az aknák eltávolításához viszont az orosz támadás leállítása kell – tette hozzá Mario Draghi. Beszámolt, hogy

Putyin szerint az élelmiszerválságra a szankciók feloldása jelent megoldást,

mivel az orosz gabonaexport segítséget nyújtana.

Az olasz miniszterelnöki hivatal korábbi rövid közlemény kiemelte, hogy a két fél azokról az „erőfeszítésekről egyeztetett, melyek közös megoldást jelenthetnek a jelenlegi élelmiszerválságra, és annak súlyos következményeire a világ legszegényebb országaiban”.

„Putyin kész közreműködni az élelmiszerválság megoldásában, ha a politikai szankciókat visszavonják”

A Huffington Post olasz nyelvű oldala a Kremlre hivatkozva azt írta, hogy „Vlagyimir Putyin készen áll közreműködni az élelmiszerválság megoldásában, ha a Moszkvával szembeni politikai szankciókat visszavonják”. Az orosz elnök biztosította Mario Draghit, hogy nem függesztik fel Olaszország gázellátását tiszteletben tartva a hatályos szerződéseket.

Nem ez az első telefonhívás Draghi és Putyin között Ukrajna megtámadása óta. Korábban március utolsó napjaiban beszéltek egymással, majd Draghi május 20-án is hívta Vlagyimir Putyint, aki akkor „időszerűtlennek” tartotta a beszélgetést, melyre most került sor.

Bulgária két kikötőt ajánlott fel tranzitállomásként

Az ukrajnai konfliktus miatti élelmiszerválságról Mario Draghi hétfőn Kiril Petkov bolgár miniszterelnökkel egyeztetett, akit Rómában fogadott.

Az olasz kormányfő diplomácia csatornát indított az ukrajnai kikötők megnyitása, és az ott felhalmozódott gabona- és élelmiszerszállítmányok elindítása érdekében. A Corriere della Sera című olasz napilap korábbi értesülései szerint Bulgária két kikötőt ajánlott fel tranzitállomásként: a szintén fekete-tengeri Várnát és Burgaszt.

Nyitóképen Vlagyimir Putyin, orosz elnök. Fotó: ALEKSEY NIKOLSKYI / SPUTNIK / SPUTNIK VIA AFP

mti

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem