Home Főhírek Belföldi hírek Vizsgálja felül a Kormány, a diákhitel feltételeit

Vizsgálja felül a Kormány, a diákhitel feltételeit

A Fidelitas arra kéri a kormányt, vizsgálja felül a diákhitel feltételeit, hogy az eddiginél is kedvezőbb és rugalmasabb lehessen a rendszer – jelentette be a Fidelitas elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Böröcz László közölte: azt javasolják, hogy a jelenlegi 2 százalékról csökkentsék nullára a diákhitel kamatát, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2-ből pedig az idegen nyelvi képzések díjait is lehessen fizetni. „Ez nagy segítség volna a családoknak, egyben motiválná a fiatalokat a nyelvtanulásra is” – tette hozzá.

Az ifjúsági szervezet elnöke kiemelte: a több mint másfél évtizede létrehozott rendszer célja, hogy minden diák versenyképes tudásra tegyen szert, bárhol és bármilyen szociális körülmények között született, él is az országban. Saját példáját említve a politikus megjegyezte: hatgyermekes családból származik, és volt olyan év, hogy egyszerre négyen jártak egyetemre.

Böröcz László tájékoztatott arról is, hogy: a diákhitel megalkotása óta csaknem 400 ezren éltek a lehetőséggel – jelenleg 45 ezren -, és évente mintegy tízezer fiatal lép be a rendszerbe.Hozzátette: egyúttal arra is kérik a kormányt, vizsgálja meg, milyen további fejlesztéseket lehet végrehajtani a diákhitel konstrukciójában.

Forrás: fidesz.hu, MTI

ElőzőA lakosság segítségét kéri a rendőrség
KövetkezőA Nemzetgazdasági Minisztérium idén is részt vett a Kulturális Örökség Napjain (+videó)
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás