Vízre bocsátották pénteken a nyugat-franciaországi Saint-Nazaire-ben a Harmony of the Seas (Tengerek harmóniája) nevű hajót. A 2013 óta épülő hajót, a világ legnagyobb óceánjáróját 2016-ban szállítják le.
A 362 méter hosszú és 66 méter széles hajót a Royal Caribbean Cruises Ltd. amerikai hajózási vállalat üzemelteti majd.
A RCCL-nek már van két hajója – az Allure of the Seas és az Oasis of the Seas -, amelyeknek a hossza megegyezik a Harmony of the Seas hosszával, de a szélességük csak 65 méter.
Az új hajóóriás energiatakarékosabb lesz a tervezők szerint. A belső munkákhoz 90 ezer négyzetméter padlószőnyeget, 500 ezer liter festéket és 8000 négyzetméternyi ablaküveget használnak fel.
Ezrek dolgoznak rajta
A hajón jelenleg is 2500-an dolgoznak, hogy időben befejezzék az óceánjárót, amelynek 2016 februárjára tervezik az első tengeri próbaútját.
Első útján a Harmony of the Seas mintegy 6360 utast és 2100 főnyi legénységet szállít Southamptonból Barcelonába 2016 májusában. Ezután a Földközi-tengeren használják nyolcnapos körutakra, Barcelonából kiindulva.
A saint-nazaire-i hajógyár eddig száznál több tengeri monstrumot épített, közöttük az Atlanti-óceánt átszelő legendás Normandie és France tengerjárókat, továbbá közel harminc év alatt 12 hajót az RCCL számára.
Forrás: debmedia;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu