-6.7 C
Budapest
2023. február. 6. hétfő

Víz alatt kérte meg barátnője kezét, belefulladt a vízbe férfi!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Az elképesztő eset Tanzániában történt, egy louisianai pár nyaralása során. A férfi igazi emlékezetes lánykérést tervezett, tragédiával ért véget végül.

A fiatal pár egy olyan helyen szállt meg a nyaralás során, aminek volt egy vízalatti szintje, innen a tengeri élővilágot csodálhatták meg a turisták.

A férfi úgy tervezte, hogy amíg a barátnője gyönyörködik a tenger szépségében, addig ő oda úszik és a műanyag  bugyi rejtett papírlapon lévő üzenettel megkéri majd kedvese kezét. A nő sejtette,hogy valami készülőben van, ugyanis telefonjával végig videózta az egészet.

Ezt követően fordult tragédiába a leánykérés, a férfinek ugyanis nem jött a felszínre; belefulladt a vízbe.

A nő a Facebook-oldalán búcsúzott a férfitől, egyebek mellett azt írta, hogy megpróbál megnyugvást meríteni abból a tényből, hogy a tragédiát megelőző napjaikban nagyon boldogok voltak, valamint, hogy rengeteg bakancslistás dolgot csináltak.

Forrás: Tudásfája.com

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Tom Cruise, Domhnall Gleeson, Sarah Wright; Igaz történet alapján – A beszállító – videó

Tom Cruise új filmje egy elképesztő igaz történetet dolgoz fel. Barry Seal amerikai pilóta volt, aki a Pablo Escobar-féle...

Előkerült a nő, aki elvette Harry herceg szüzességét egy kocsma mögött – fotók

2001-ben történt az eset, hamar végeztek. Nemrég meg Harry herceg könyve, amely több érdekes, eddig nem hallott történetet tartalmaz,...

Ukrajna legitim katonai célpontnak tekinti Moszkvát..

Ha a háború úgy alakul Kijev egy percig sem fog hezitálni, hogy tűz alá vegye az orosz fővárost. Legitim...