Home Tartalom Várak Vitányi vár

Vitányi vár

Vitány A Vértes északi részén egy hegygerincen emelkednek Vitányvár romjai. A lakott helyektől viszonylag távol fekvő rom északról, Tatabánya felől illetve nyugatról, Vértessomló felől is jelzett turistautakon közelíthető meg, de áthalad rajta az országos Kék-túra útvonala is.
A növényzettel benőtt területen a falmaradványok közül legmagasabbra a felső vár kettős tornyának csonkjai nyúlnak, ahol felfedezhetők az emeleteket elválasztó gerendák és a födémek, valamint a kőkeretes ablakok nyomai.
A vár megépítésének pontos időpontja nem ismeretes, minden bizonnyal a tatárjárás után országszerte királyi ösztönzésre épült földesúri magánvárak egyikeként a XIII. század második felében emeltette a környéket uraló Csák nemzetség. A nemzetség ezen ága nem a trencséni Csák Mátét, hanem az I. Károlyként trónra lépő későbbi uralkodót támogatta az Árpád-ház kihalása után kitört évtizedes anarchia idején. Hatalma megszilárdultával – miután más birtokokkal kárpótolta korábbi urait – a király maga szerezte meg Vitányt, és az majd egy évszázadig a mindenkori győri királyi ispán kezelésében maradt.
Miután Zsigmond király 1410-ben Hohenzollern Frigyes brandenburgi őrgrófnak zálogosította el, sokszor cserélt gazdát. Birtokolták a Rozgonyiak, majd Egerváry László horvát bán, a Kanizsaiak, majd – a mohácsi csata után kirobbant belviszály idején – 1534-ben János király híve Héderváry László kapta meg.
Ez időre azonban a kis vértesi várakat már közvetlenül fenyegette a török előrenyomulás. A korszak legmagasabb szintű ostromtechnikáját alkalmazó oszmán seregeknek való sikeres ellenállás reménytelennek tűnt az elavult, ágyúbástyák nélküli Vitány védői számára. Először 1543-ban került a hódítók kezére, majd még többször gazdát cserélt de egyre nyilvánvalóbbá vált tarthatatlansága. Ezért az 1597-ben történt utolsó visszafoglalását követően Pálffy Miklós főkapitány elrendelte a felrobbantását. Parancsát a következő évben hajtották végre, és ezt követően többé már nem állították helyre.
Pusztulása azóta is folyamatos, helyreállítására, feltárására nem került sor, és – mivel ez idő szerint erre kevés remény van, – félő, hogy a romlás visszafordíthatatlan folyamattá válik.

é. sz. 47.51123° k. h. 18.36337°
Cím: Vértessomlókülterület
Tel: +36 (34) 586 045
E-mail: vertessomlo@vivamail.hu;tata@tourin
Web: http://193.138.127.88/tb110653.html

Exit mobile version
Megszakítás