Home Főhírek Belföldi hírek Vita zajlik a szemétszállító cég gazdálkodásáról

Vita zajlik a szemétszállító cég gazdálkodásáról

Budakalász

Egyelőre nem világos, hogy kié az a több mint 30 millió forintért vásárolt autóbusz, amit a szemétszolgáltatást felfüggesztő Pest megyei cég telephelyén láttak, és ami előtt a vállalkozás egyik vezetője, Gémesi György is fotózkodott.

Sajtóhírek szerint a pénzhiányra panaszkodó Zöld Híd Kft. tulajdona, akik azonban az M1 kérdésére csak egy fotót küldtek, amin egy másik busz látható.

„Hulladékszállításra nem, de autóbuszra még futotta Gémesi Györgyéknek” – erről írt cikket a Magyar Idők. A portál szerint miközben a 116 településen hulladékszállítást végző Zöld Híd Kft. pénzügyi nehézségekre hivatkozva felfüggesztette a szolgáltatását, a Gémesi György vezette tulajdonosi társulás közel 32 millió forintért vásárolt egy buszt.

A lap úgy tudja, az ötven férőhelyes jármű már meg is tette első útját. Gémesi György amatőr színtársulatát fuvarozta egy csallóközi előadásra. Az indulás előtt Gödöllő polgármestere fotót is közzétett közösségi oldalán, háttérben a szürke busszal.

Közbeszerzési eljárásban vásárolták

Ugyanez a jármű állt ott a Zöld Híd Kft. telephelyén is. A Magyar Idők információi szerint a busz nem sokkal azután érkezett meg, hogy a cég október 26-án bejelentette, határozatlan időre felfüggesztik a hulladékszállítást. A lap értesülései szerint a 32 millió forintos használt buszt közbeszerzési eljárásban vásárolták meg, az árát kifizették, de az átírása még folyamatban van.

A cég ügyvezető tisztségéről azóta már lemondott Gyenes Szilárd akkor egy interjúban leromlott járművekről beszélt, illetve arról, hogy a válsághelyzethez a végletes pénzhiány vezetett. A hulladékszállítást végül a katasztrófavédelemnek kellett átvennie.

Többen is Gémesi Györgyöt vonják felelősségre

Gémesi György az elégtelen mértékű állami támogatással indokolta az általa vezetett cég működésképtelenné válását, miközben a többi települési vezető közül többen is az ő személyes felelősségét firtatták. Gödöllő polgármestere végül bejelentette, távozik a Zöld Híd vezetőségéből, de csak a vizsgálatok lezárulása után hajlandó átadni a helyét.

A busz újabb bizonyíték?

A térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, két hete várják a választ arra, hogy hova lett az az összeg a Zöld Híd rendszeréből, amelyet szemétszállításra kaptak az államtól és az önkormányzatoktól. Vécsey László hozzátette, Gémesi Györgyék buszvásárlása egy újabb bizonyíték lehet arra, hogy felélték a működtetésükre kapott pénzt.

Az M1 kereste a Zöld Híd Kft.-t is az üggyel kapcsolatban. Szerették volna megtudni, hogy mire használják a Gémesi György mögött látható autóbuszt, illetve azt is, hogy miért volt a járműre szükség, miközben pénzhiány miatt felfüggesztették a hulladékszállítást. A kérdésekre azonban érdemi válasz nem érkezett, helyette küldtek egy fotót egy másik buszról, ami előtt kisgyerekek állnak. Gémesi Györgyöt is keresték telefonon, ő azonban elzárkózott a nyilatkozattól.

Forrás: M1

ElőzőTragédia! Már 42 halálos áldozata van a kaliforniai erdőtüzeknek! Katasztrófa-övezetté nyilvánították egész Kaliforniát! Oszd meg!
KövetkezőVigyázat, mostantól 30 ezres bírság fenyegeti az autósokat
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás