péntek, december 20, 2024
Home Életmód Életmód hírek Visszatérítik a novemberi közlekedési bérletek árát..

Visszatérítik a novemberi közlekedési bérletek árát..

42

Kezelési költség nélkül visszaadják a helyközi közlekedési szolgáltatók a már megvásárolt, de a járvány elleni védekezés intézkedései miatt feleslegessé vált novemberi bérletek árának akár az egészét is.

Akik november havi bérletet vettek, de november 18-ig visszaváltják, illetve akik az intézkedések életbe lépése – november 11. – előtt kezdődő érvényességű, a benyújtáskor még legalább 15 napig érvényes havi bérletet vásároltak, a bérlet árának a felét kapják vissza. Azok, akik november 11. előtt vettek az említett dátum utáni érvényességgel kezdődő havi bérletet, a bérlet teljes árát igényelhetik a helyközi közlekedési vállalatoktól.

Fotó: MTI

A szaktárca arra kéri a települési polgármestereket, hogy a helyi közlekedési vállalatok esetében hasonlóan járjanak el.

A kormány több intézkedést tett a közlekedés területén a járvány elleni védekezéssel összefüggésben. Az ingyenessé tett parkolás mellett az egészségügyi dolgozóknak és a védekezésben részt vevő orvos- és egészségtudományi hallgatók és a gyógyszerészek számára is térítésmentes a közlekedés országszerte.

kormany

Hirmagazin.eu

ElőzőSENKIRŐL NEM MONDUNK LE, MINDEN MAGYAR MEGKAPJA A TISZTESSÉGES ELLÁTÁST
KövetkezőDelhusa 23 napja kórházban: sírva jelentkezett be az énekes – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Megszakítás