„Gyertek ki!”

– skandálta a tömeg.

Ahogyan a Hirmagazin.eu is megírta, míg a képviselők vitáznak a tanárok jogviszonyáról, a Kossuth téren pár százan tüntetnek.

A demonstrálók száma jócskán megcsappant, körülbelül hatszázan lehetnek, és olyan – már megszokott felszólalók, mint Törley Katalin vagy Pankotai Lili

– mondanak beszédeket.

A tömegben természetesen a Momentum, a DK, az MSZP és a Jobbik is saját pártzászlókkal jelent meg, de Hadházy Ákos, országgyűlési képviselő is jelen van a téren.

Péntek délután ült össze az Országgyűlés, hogy döntsenek a státusztörvényről, ami új kereteket között szabályozná a tanárok munkaviszonyait. A jövőben megszűnne a közalkalmazotti jogviszony, ehelyett a kormány köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt vezetne be a pedagógusoknak.

A legfrissebb hírek itt!

Törley Katalin, a tüntetés egyik kulcsfigurája, a Tanítanék Mozgalom alapító tagja azzal nyitotta meg a felszólalások sorát, hogy közölte: „nem maradhatunk csendben, amikor a mellettünk lévő épületben ezt a gyalázatos törvényt vitatják. Az ország vezetői képtelenek a tanulásra, le kell hogy járjon az idejük. A mostani vezetés elégtelenre teljesített” Majd hozzátette:

Maruzsa bukott diák és bukott ember”. 

Törley a tüntetés végén ismét színpadra lépett, és bejelentette: tíz óráig tart hivatalosan a tüntetés felszólalásokkal tarkított része a Parlament előtt, ahol még most is tart a vita. Ezt követően elbontják a színpadot, de arra invitálta a jelenlévőket,

hogy ettől függetlenül maradjanak még, mert a tér közepén éjszakáig virrasztani fognak.

Gyertek ki!” – skandálta válaszul a tömeg.

Nyitókép Kisbenedek Attila/AFP

Forrás

Hirmagazin.eu