11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldVirágvasárnap - Pálmalevelekkel és olajágakkal ünnepeltek a Szent Péter téren

Virágvasárnap – Pálmalevelekkel és olajágakkal ünnepeltek a Szent Péter téren

Forrás:  MTI

Ahogyan Jézussal történt, a menekültek sorsáért ma sem akarnak sokan felelősséget vállalni – hangoztatta Ferenc pápa a virágvasárnapi misén a római Szent Péter téren, ahol Jézus jeruzsálemi bevonulása elevenedett fel.

 

virágvasárnap a Vatikánban

Fotó: wikipedia
Ferenc pápa homíliájában a Jeruzsálembe bevonuló Jézust ünneplő tömegről beszélt, és a kezdeti lelkesedést Jézus későbbi szenvedésével és kínhalálával hasonlította össze. Jézust eladják, elárulják, a tanítványok elmenekülnek és magára hagyják, Péter háromszor megtagadja, lelkében és testében megalázzák, borzalmas erőszakot szenved el, az ütések és a töviskoszorú felismerhetetlenné teszi, „a vallási és politikai hatóságok rágalmazását és igazságtalan ítéletét is elszenvedi” – emlékeztetettt a katolikus egyházfő.

„Minden igazságot megtagadnak tőle, Jézus a bőrén tapasztalja meg a közönyt is, mivel senki sem akar felelősséget vállalni sorsáért” – mondta Ferenc pápa, aki előre megírt beszédét félretéve a menekültekhez fordult. Ma az „ő sorsukért sem akarnak sokan felelősséget vállalni” – fogalmazott.

 

Hozzátette: a Jézust nem sokkal korábban éltető tömeg ünneplése „vádkiáltássá” torzul és Jézust kereszthalálra ítéli, arra ami, „a legfájdalmasabb, leggyalázatosabb, amelyet az árulóknak, rabszolgáknak, legrosszabb bűnözőknek tartanak fenn”. A rágalmakkal szemben és a fájdalomban magányos Jézus azonban „a megsemmisítése csúcsán megbocsát azoknak, akik keresztre feszítik”.

 „Értünk semmisült meg, miközben nekünk nehezünkre esik egy kicsit is megfeledkezni önmagunkról” – mondta Ferenc pápa, aki arra buzdított, hogy Jézustól tanuljunk szeretet és alázatot, az egoizmusról, a hatalom és hírnév kereséséről való lemondást.

A virágvasárnapi szertartás a Szent Péter tér közepén álló obeliszknél kezdődött, ahol Ferenc pápa megáldotta a pálmaleveleket és olajágakat, amelyekkel egykor Jeruzsálem lakosai Jézust köszöntötték. Olaszország templomaiban is áldott olajfaágakkal és pálmalevelekkel ünnepeltek.

 

Az egyházfő a bíborosokkal és püspökökkel onnan a Szent Péter bazilika lépcsőjén levő szabadtéri oltárig haladt, ahol misét mutatott be. A pápa, a papok és a Szent Péter teret megtöltő hívők kezében hosszú pálmalevelek és olajágak

voltak. Ferenc pápa kezében három egymásba fonódó pálmalevél volt, amelyek a szentháromságot jelképezik.

A fonott pálmalevelek a liguriai Imperia városából érkeztek, az olajágak és a Szent Péter téren álló olajfák a dél-olaszországi Pugliából, valamint a Szentföldről, a ferences Assisi városából és a bencés apátságáról ismert Montecassinóból. Az olajágakat a Krakkóban júliusban esedékes Ifjúsági Világtalálkozóra viszik tovább. A Szent Péter teret díszítő virágok – mint 1985 óta minden virágvasárnap – most is Hollandiából érkeztek.

A misén spanyolul az egyházért, kínaiul a népek vezetőiért imádkoztak, hogy a béke és az igazság vezérelje őket, franciául a fiatalokért, szuahéli nyelven az üldözött keresztényekért, vietnámiul a nehézségben levőkért, latinul a szegényekért.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem