28.1 C
Budapest
2022. július. 2. szombat

Vin Diesel búcsúzik – befejeződik a Halálos iramban-széria – videó

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A rendező elárulta, hány rész van még hátra az utolsó részig.

Na persze ennyire nem eszik forrón a kását, Vin Dieselnek és barátainak még bőven van ideje megszokni a búcsú gondolatát, mivel még két rész hátra van a sorozatból.

Justin Lin, aki a harmadik, negyedik, ötödik, hatodik és kilencedik részt rendezte, a Varietynek ismerte el, hogy két évtized után a végéhez közeledik Vin Diesel ámokfutása.

A kilencedik részt 2021 tavaszán mutatják be (Fotó: UIP)

Ez persze nem jelenti azt, hogy a Halálos iramban-univerzumban nem készülnek majd új produkciók, mint a tavalyi Hobbs & Shaw, ami világszerte 759 millió dollárt hozott össze a kasszáknál.

A várva várt kilencedik rész, mely a pletykák szerint egészen az űrig repíti Dominic Torettót még mindig a dobozban várja, hogy elkápráztassa a közönséget. Az idei évre tervezett premiert a koronavírus-járvány miatt többször elhalasztották, jelenleg úgy tűnik, 2021. május 28-án kerülhet a mozikba.

https://youtu.be/LbI5V8uej0c

hirado

Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Halálos lehet a nőkre egy népszerű növényi alapú diéta

Bizonyos ételek nagyobb eséllyel okozhatnak szívinfarktust a nőknél mint a férfiaknál, derítették ki kutatók. A nők étkezési szokásai eltérnek...

Rettenetes hírt közöltek: Ha ilyen sört vett, ne igya meg!

Biztonsági figyelmeztetést adtak ki a Heineken a 0,25 literes üveges termékeire. Biztonsági figyelmeztetést adott ki a Heineken a 0,25...

Hat db atombomba, nyomtalanul eltűnt Amerikában..

A Pentagon nem is titkolja, vagyis ennyi atombomba eltűnését beismeri, lehetséges, hogy tízszer ennyi tűnt el, csak azt...

Putyin jócskán emelte a tétet a Nyugattal folytatott gazdasági háborúban, .. nem filléres szankciókkal válaszolt, hanem dollártrilliárdos üzlettel..

Az orosz elnök új rendeletével gyakorlatilag kiszorítja a Shellt és a japánokat a szahalini gázprojektből, amely a világ...
facebook