Így írnak Amerikában és a Közel-Keleten Magyarországról és az árvízről.

A legfrissebb közlések szerint már kedden elhagyhatja a legmagasabb vízszint Magyarországot – ezt Orbán Viktor jelentette be vasárnap reggel az árvízvédelmi operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón. A miniszterelnök hozzátette, hogy a harmadfokú védekezés hosszúságát most még nem lehetett csökkenteni, hétfőre várják azt, hogy számos terület kiesik a harmadfokú minősítésű védekezésből.

A DUNA ÁRADÁSA MIATT KIALAKULT ÁRVÍZVESZÉLY – AMI KÖZÉP-EURÓPÁT, ÉS ÍGY MAGYARORSZÁGOT IS SÚJTJA – KIEMELT BESZÉDTÉMA MOST NEMCSAK A MI KONTINENSÜNKÖN, DE VILÁGSZERTE IS. KÜLFÖLDI LAPOK FOLYAMATOSAN CIKKEZNEK A HAZÁNKBAN IS KIALAKULT HELYZETRŐL.

Az amerikai Independent például a napokban egy hosszú videót mutatott arról az olvasóiknak, hogyan érte el a felduzzadt Duna a budapesti Parlament épületét, illetve leírták, hogyan zárták le az utakat és az állomásokat a folyó mentén, ami 24 óra alatt közel egy métert emelkedett.

A közel-keleti Katarhoz tartozó Aljazeera is a Parlamentre húztak fel a saját cikkét, ők azt írták:

„a Duna vize elérte a Parlament lépcsőit, miután a Borisz vihar lecsapott Európára”.

Hozzátették, hogy a heves esőzések és az erős szél a múlt hét óta kiterjedt áradásokhoz vezetett Közép- és Kelet-Európában, 24 ember halálát okozva, városokat és falvakat pusztítva.

JÓL SIKERÜLT AZ ÁRVÍZ MIATT SZERVEZETT SZUPERKONCERT

Több, mint 70 ezres tömeg gyűlt össze szombat este a Hősök terén a Szerencsejáték Zrt. által szervezett Szuperkoncerten, ahol Metzker Viktória, T. Danny és Ricky Martin lépett fel. A Szerencsejáték Zrt. a nagyszabású, ingyenes rendezvényével a rendkívüli dunai árvíz sújtotta települések megsegítésére akarta felhívni a figyelmet, a lottótársaság emellett felajánlotta a Napi Mázli nevű játékuk egyheti árbevételt, illetve a helyszíni értékesítésből befolyt összeget teljes egészében az Ökumenikus Segélyszervezetnek adják át.

A Szerencsejáték Zrt. bízik benne, hogy a következő évben is népszerű nemzetközi előadót és a hazai könnyűzene legnagyobb sztárjait tudják majd elhozni a rendezvényükre.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőRobbanó csipogók: amit az évszázad legrafináltabb titkosszolgálati akciójáról tudnunk eddig..
KövetkezőMinden budapestit érint, októberben indul az új orvosi ügyeleti rendszer
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza