Home Főhírek Külföld Világkereskedelmi háború van kilátásban?

Világkereskedelmi háború van kilátásban?

Donald Trump, amerikai elnök (MTI/EPA)

Kölcsönösen büntetővámokat vetett ki egymásra az Amerikai Egyesült Államok Kínával és az Európai Unióval az elmúlt hetekben. A felek egyelőre nem hátrálnak, Washington lépéseit az elmúlt hetekben válaszlépések is követték, mind Brüsszelből, mind pedig Pekingből.

A kép illusztráció. Fotó: Shutterstock

Milyen károkat okozhat a három nagy gazdasági erő harca? Fennáll a veszélye egy kereskedelmi háborúnak? A Kossuth Rádió Ütköző című műsorában a szakértők erre keresték a választ.

Csath Magdolna közgazdász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára elmondta, korai még kereskedelmi háborúról beszélni, hiszen a világkereskedelem folyamatosan működik, továbbra is születnek szabadkereskedelmi, két- és többoldalú megállapodások és érvényben van az Európai Gazdasági Együttműködés is. A szakértő szerint inkább átrendeződési folyamat van kialakulóban az Egyesült Államok részéről, amely vélhetően új kereskedelmi rendszert próbál kialakítani.

A közgazdász szerint az jól látszik, hogy Washington inkább a kétoldalú megállapodásokban hisz, nem pedig a globális, csoportos egyezményekben. Ezt az is mutatja, hogy az Egyesült Államok azt fontolgatja, kilép a Világkereskedelmi Szervezetből.

A globalizáció új szakaszába lépett

Úgy véli, a globalizáció egy új szakaszába lépett, az úgynevezett negyedik ipari forradalom hatalmas technológiai átalakulásokon megy keresztül, teljesen átrendeződik a világkereskedelem, amelyben még minden ország keresi a helyét.

Boros Imre közgazdász szerint a vámok emelésével az Egyesült Államoknak, illetve Donald Trumpnak az a célja, hogy megpróbálja az Amerika által eddig finanszírozott, de nem feltétlen az amerikai nemzetállam érdekeit szolgáló világhatalmi tételeket „letisztogatni”, ugyanis ezek a kiadások jelentősen megterhelik az állam költségvetését, így halmozódik az államadósság.

Boros Imre szerint két út van: az egyik az lenne, hogy Trump az európai tagállamokat arra szólítja fel, hogy növeljék meg hadiköltségvetéseiket, hogy ne az Egyesült Államok tegye ki a NATO hadiköltségének kétharmadát. Ha az európai felek ennek nem tesznek eleget, akkor a másik lépés az sokkal drasztikusabb szankciók bevezetését jelentené Washington részéről – hangsúlyozta a szakértő a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

Gazdasági érdekérvényesítés

Csath Magdolna úgy véli, mivel a világ jelentős változásokon megy keresztül, nem mindegy, hogyan épül fel a gazdasági szerkezet. Az Egyesült Államoknak hatalmas innovációs előnye van, a világon a legfejlettebb az elektronika, informatika, robotika és digitalizáció terén. Az országot Kína követi, a harmadik helyen pedig az Európai Unió áll.

A szakértő hozzátette, innováció terén Kínától tarthat az Egyesült Államok, mert rohamtempóban halad előre, ezt mutatja egy 2017-es felmérés is, ahol Kína volt a leggyorsabban fejlődő ország az ágazat terén.

Bizonytalan az Európai Unió

Az Európai Unió a legbizonytalanabb a jelenlegi helyzetben – mutatott rá Boros Imre. Úgy véli, hiányzik az egységes európai szemlélet és nincsen kialakított fogalmi rendszer arra vonatkozóan, hogy hogyan rendeződjön a kereskedelmi viszony. Megemlítette a Brexitet is, amely nagyban befolyásolja majd a gazdasági kapcsolatokat, azonban erre sem született még érdemi megállapodás.

Csath Magdolna szerint az Európai Unió nagy hibája az, hogy mindent bürokratikusan, centralizálva szeretne megoldani. Ezért akar kilépni Nagy-Britannia is, amely szeretne szabadkereskedelmi megállapodásokat kötni. Kína szívesen ruházna be az Európai Unión belül, Brüsszel azonban csak rövidtávú lehetőségekben gondolkodik.

Magyarország mennyire érintett?

A jelenlegi gazdasági helyzet pozitív hatása az lehet Magyarország számára, hogy megnövekedhet a magyar döntéshozatali lehetőségek tere – mutatott rá Boros Imre. De veszélyek is leselkednek az országra, ugyanis Magyarország erősen függ a gépjárműgyártástól, ezért nem tenne jót a gazdaságának, ha az autóipar kiszorulna az Egyesült Államokból.

Csath Magdolna szerint Magyarországnak az tenne jót, ha folyamatosan diverzifikálná és újítaná gazdaságát a jövőben, és nyitott lenne az új piaci lehetőségek iránt.

Forrás: Kossuth Rádió

ElőzőA kormánypártok szerint a Soros-terv veszélyei nem múltak el
KövetkezőGázolás miatt késnek a vonatok a székesfehérvári vonalon
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás