17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldVideóüzenetben mondta el a család, hogy meg fogják gyilkolni őket

Videóüzenetben mondta el a család, hogy meg fogják gyilkolni őket

Négy éve raboskodnak a táliboknál, két kisgyermekük már fogolyként született.

A kanadai Joshua Boyle-t és amerikai feleségét, Caitlin Colemant 2012-ben ejtették túszul tálibok Afganisztánban, és azóta is fogságban élnek. Most először került a nyilvánosságra róluk olyan videó, amin gyerekeikkel láthatóak.

Mindkét gyerek fogságban született már, amire a szülők kafkai rémálomként gondolnak.

Levelet néha küldhetnek szüleiknek, akik innen tudták meg unokáik világra jöttét is. Az amerikai hatóságok mindent megtesznek azért, hogy épségben hazavigyék a négy túszt.

Coleman hét hónapos terhes volt, amikor férjével elfogták őket Afganisztánban, így már első fia is fogságban született, azt pedig nem tudni, második fia pontosan mikor jött világra, csak annyit, hogy mindkét gyermek most először látható túszvideóban. A felvétel egyébként december 3-án készült, a nő pedig az amerikai és a kanadai kormányt is arra kéri benne, hogy segítsenek nekik.

A nő, aki a felvételen burkát visel, azt mondja, már csak imádkozhatnak azért, hogy valaki segítsen nekik:

A gyerekeim látták, ahogy meggyalázzák az anyjukat– nyilatkozta a nő, aki Obama elnöktől is segítséget kért, majd leköszönése után az új elnöktől, Donald Trumptól is. Arra kérte, hogy biztosítsa fogva tartóiknak, amit kérnek, „pénzt, erőt, barátokat”. Emellett az amerikai kormány sem bánthatja afgán foglyait.

Videóüzenetben mondta el a család, hogy meg fogják gyilkolni őket

A férj csüggedten és elkeseredetten beszél a videóban, nem hisz abban, hogy bármelyik elnök is látni fogja azt valaha. Arra kér mindenkit, siessenek, mert négy éve várnak már a csodára. Ez a videó egyébként a második, ami az elmúlt három évben nyilvánosságra került a párról, legutoljára tavaly augusztusban került ki egy, amiben a házaspár azt kéri az afgán kormánytól, hogy hagyja abba a tálib foglyok kivégzését.

A tálibok ugyanis több foglyot is meg akartak ölni velük együtt, amennyiben ezt a kérést nem teljesíti a kormány.

Coleman a videóban családjának is üzen, arra kéri őket, tegyenek meg mindent, hogy pozitív kimenetele legyen fogva tartóik kéréseinek. A nő szülei elárulták, hogy tavaly novemberben kaptak egy levelet lányuktól, amiben megírta nekik második gyermeke megszületését. A The Daily Beast nevű honlap, tálib forrásra hivatkozva, azt írta, hogy a család jól van, jó egészségben, és olyan helyen tartják őket fogva, ahol mozogni is tudnak.

A videó itt tekinthető meg >>>

 

Az amerikai kormány próbál mindent megtenni annak érdekében, hogy kiszabadítsák őket, a kanadai kormány pedig többször is közel járt már ahhoz, hogy egyezséget kössön a túszejtőkkel. Ez azonban azért nem sikerült, mert a kanadai Boyle nem volt hajlandó felesége és gyermekei nélkül távozni, ugyanis csak őt tudták volna kiszabadítani.

Coleman egyébként tavalyi levelében is sokat írt arról, mennyire vágyik arra, hogy kiszabadítsák. Természetesen szülei is alig várják, hogy együtt lehessenek, hogy magukhoz szoríthassák unokáikat.

Videóüzenetet küldtek emiatt ők is a táliboknak, amiben kegyelemért könyörögnek.

Rokonok egyébként jószándékú, de naiv kalandvágyóknak írják le a 2011-ben összeházasodott párt, akik sokat utaztak már elrablásuk előtt is. 2012-ben Oroszország, Kazahsztán, Tádzsikisztán és Kirgizisztán után érkeztek Afganisztánba, ahonnan időben haza akartak érkezni, még azelőtt, mielőtt a nő ki volt írva szülni. A család október 8-án hallott róluk utoljára, a bankszámláikat pedig október 9-én, Kabulban használták. Két hónappal később derült ki, hogy túszul ejtették őket.

Forrás: Daily Mail

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work