Így kezdődött a Torontóban a 10 embert halálra gázoló, 15-nek pedig súlyos sérüléseket okozóAlek Minassian és Ken Lam, a pisztollyal közelítő rendőr párbeszéde. A szópárbajt követően – meyl során a Földre! felszólítás nem kevesebb, mint 14-szer hangzott el – a merénylő valóban elővett valamilyen tárgyat, mire a rendőr – bár teljes joggal megtehette volna – nem nyitott tüzet, sőt, eltette a pisztolyát.

Helyette előrántott egy viperát, amivel úgy befenyítette Minassiant, hogy az végül ellenállás nélkül kucorodott a földre, és hagyta, hogy a rendőr megbilincselje.

Az esetet rögzítő videó felrobbantotta az Internetet, rengetegen dicsérik a rendőr hidegvérét, és persze sokan állítják szembe az ügyet az amerikai rendőrök eljárásaival, akik a legkisebb gyanús jelre (de néha gyanús jel hiányában is) is előszeretettel lövik szitává gyanúsítottjaikat.

Forrás: Index.hu