8.9 C
Budapest
2024. április. 24. szerda
HomeÉletmódÉletmód hírekVesztettél már el bárkit az életedben? Akkor ez a cikk neked szól...

Vesztettél már el bárkit az életedben? Akkor ez a cikk neked szól…

Az ün­ne­pek kö­ze­led­té­vel az örömbe bánat is ve­gyül. De ezzel az ér­zés­sel nem vagy egye­dül…

A veszteségek nem múlnak el nyomtalanul. Idővel megtanulsz velük együtt élni, de vannak az évnek olyan időszakai, amikor erősebbé válnak, utat törnek maguknak, és nem tudsz úgy tenni, mintha nem is léteznének. Különösen igaz ez a karácsonyra. Van, akinek elhagyott szerelme hiányzik ilyenkor a szokottnál is jobban, másnak a távolban lévő gyerekek, és sokaknak azok, akik már nem lehetnek közöttünk…

23 éves voltam, amikor meghalt az apám. Nem volt egy szent. Még csak különösebben jó ember sem. Azóta mégis egészen más a karácsony, mint amilyen előtte volt.

Apám nagy dohányos volt. És volt egy imádott kutyánk is. A szenteste minden áldott évben azzal kezdődött, hogy megsétáltattuk Moppyt, apám elszívott néhány cigarettát, térdig bukdácsoltam mellettük a hóban, és azt számolgattam, hány lépést kell még megtennünk, mire Apa elszívja az utolsó szál cigarettát is, Moppy elvégzi minden dolgát, mi pedig hazaérünk, és meglátom a kicsi, de ragyogó karácsonyfát.

Vesztettél már el bárkit az életedben? Akkor ez a cikk neked szól...

Tavasszal halt meg. Az első karácsony épp annyira volt távol a temetésétől, hogy már ne sírjak minden este. És épp annyira volt első ünnep, hogy rettegjek tőle, milyen lesz nélküle. Álltunk anyámmal a fa alatt. Ketten, mint a számkivetettek. Hiányzott az egyik karunk. Az egyik lélegzetünk. Az ujjak, amik a halászlevet ízesítik. A papucs surranása, amely a csillagszórókért indul. Ketten voltunk csak. Éppen kétharmadnyian, mint ahogyan teljesek voltunk 23 éven át.

Nem terítettünk háromfelé az asztalon. De az almát, melyet minden szenteste felvágtunk és megettünk, most is három részre szeltük. A harmadik gerezdet pedig eltörtük, és úgy ettük meg. Így van ez most is, minden évben. Pedig ennek az estének több mint 10 éve már.

Vesztettél már el bárkit az életedben Akkor ez a cikk neked szól... 1

Amikor a koporsón koppant a maroknyi föld, melyet rászórtam, azt hittem, megáll a világ. Azt gondoltam, a madarak leesnek a fákról, a Nap egy helyben marad, a felhők megszűnnek mozogni, és mind állunk csak ott tovább, az örökkévalóságig. És hányszor éreztem még utána így… A diplomaosztón, az első ultrahangon, a szülésznő kezei közt, a válási ceremónia után, mind az összes fontos pillanatban, melyen már nem volt ott, melyet csak elképzelni tudtam, hogy távolról figyel.

És már tudom, hogy nem áll meg a Föld. Hogy megy tovább az élet, a pékek megsütik hajnalban a kenyeret, a fák rügyeznek és levelet hullatnak, a gyerekek nyurgák lesznek, a kukásautó pedig fékez a ház előtt minden héten kétszer. Mintha nem történt volna semmi. Mintha minden olyan lenne, mint azelőtt. Mintha nem gyarapodtak volna tovább a veszteségek, nem hullottak volna könnyek, nem semmiztek volna ki olyanok, akiket szerettem, nem fordítottak volna hátat olyanok, akikben hittem és nem hagytak volna el olyanok, akikben bíztam. Pedig megtették, mint annyiunkkal, mindannyiunkkal, hiszen ez az élet része, így telnek az évek, így nő egyre a hátizsák, melyet a vállunkon cipelünk.

Vesztettél már el bárkit az életedben Akkor ez a cikk neked szól... 2

És tavaly jött el a nap, egy hosszú, és fájdalmas szakítás után, amikor a gyerekek a nagymamánál nézték a délutáni mesét, én pedig ültem a kanapén, és a karácsony magányától rettegve sajnáltam magam, hogy minden valahogy hirtelen a helyére került. Emlékszem a pillanatra, amint a frissen csomagolt ajándékokra néztem, és belém hasított: jó nekem. Jó nekem, mert van, akinek ajándékot vegyek. Jó nekem, mert van, amiből ajándékot vegyek. És nem vagyok egyedül. Hiszen ebben a pillanatban a világ számtalan pontján több ezren át éljük át ugyanazt az érzést. A magányt, a félelmet, a veszteséget is. Akárcsak az örömöt, amikor nevetünk és a könnyeket, amikor sírunk. Mert mások vagyunk, más a sorsunk és mások a szeretteink és veszteségeink – de mégis minden érzés mindnyájunknak olyan ismerős. Hiszen nem vagyunk és nem is lehetünk egyedül: mind emberek vagyunk.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work