14.7 C
Budapest
2022. szeptember. 25. vasárnap

Veszélyes, új kártevő terjed Magyarországon – videó

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A diófúró legyek akadálytalanul terjednek, lassan, de biztosan ellepik az egész országot. Borzasztó kárt képesek okozni a diótermésben, hatékony fegyver egyelőre nincs ellenük.

Lassan nem telik el hét, hogy ne érkeznének hírek újonnan felfedezett, vagy épp némi lapítás után agresszív terjeszkedésbe fogó idegenhonos, behurcolt fajokról. Egyesek, mint az ázsiai márványospoloskák vagy a harlekinkaticák ősszel lakásokba húzódó óriási tömege közfelháborodást vált ki, míg mondjuk a bálványfák mellett a laikus többség szó nélkül elsétál.

Mások pedig, vegyük példának a védett sziklagyepekre tudatosan kiültetett fügekaktuszokat, egyelőre csak a természetvédelmi szakembereknek okoznak fejtörést, egy-egy tő kiirtása is évekbe telik.

A diófúró légy

E gondolatmenet alapján jelenleg valahol középtájon helyezhetjük el a legfrissebb betolakodót, két okból. Évekkel ezelőtt érkezett, ám a média ingerküszöbét csak most ütötte át. Illetve mert károkozása ma még „csak” a diótermesztőket érinti, a nagyközönség évek múlva fog a fejéhez kapni a dió árát meglátva.

A diófúró légyről, hivatalos nevén a nyugati dióburokfúró-légyről van szó. A színes, mutatós, 5–6 mm-es rovar tényleg nagyon komoly károkozásra képes, és jelenleg nem igazán van ellene fegyver a kezünkben. Mit érdemes tudnunk róla? Dr. Soltész Zoltán biológust, az egyenesszárnyúak szakértőjét, az Ökológiai Kutatóközpont és a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársát kérdeztük.

Magyarország lassan elesik

Európában először Svájcban és Olaszország déli részén jelent meg az 1980-as években, minden bizonnyal tengerentúli diószállítmányok potyautasaként érkezett. Sok inváziós fajhoz hasonlóan remekül feltalálta magát új környezetében, ragadozót, parazitáit, kórokozóit hátrahagyva intenzív terjeszkedése csak idő kérdése volt.

Hazánkban 2011. októberében találták az első példányokat Kőszeg környékén, azóta folyamatosan terjed, mára elmondhatjuk, hogy a Dunántúl és a Duna-Tisza-köze már elesett, a közeli jövőben pedig valószínűleg elárasztja a keleti országrészt is

– mondja a 24.hu-nak Soltész Zoltán.

Ez pedig azért nagy baj, mert az apró kis légy hatalmas gazdasági károkat képes okozni azzal, hogy bölcsőnek használja a diót, ezzel pedig tönkre teszi a termést legyen szó akár ültetvényekről, akár a kerti diófáról.

Az egész termést elviheti

A nőstény megfúrja a dió zöld burkát, elhelyezi benne tojásait, amelyek ott kelnek ki, a lárvák pedig a dióburokkal táplálkoznak. A lyukon keresztül egyrészt károsító gombák, baktériumok jutnak a terméshez, elkezdhet penészedni, másrészt a még zöld dió rohadni kezd, érés előtt lehullik a fáról. Magát a termést csak közvetve károsítja. A lárvák ténykedése nyomán a csonthéjon sötét foltokat hagy, ami nagyban csökkenti az áru piacképességét, illetve csökken a dióbél mérete, kiszárad, ráncossá válik.

Vannak persze őshonos diókárosító rovaraink is, ám ők a hazai ökoszisztéma szerves részét alkotják, populációjukat az évezredek során kialakult rendszerben kórokozók, élősködők, ragadozók hada tartja kordában.

A diófúró légy azonban ezek híján akadály nélkül szaporodik, ha valahol nagy tömegben jelenik meg, tényleg az egész termést elviheti.

Mivel országszerte mindenhol vannak diófák, a légy természetes úton is könnyen és folyamatosan terjed, egyedszáma meredeken emelkedik. A szakember kiemeli: lassan, de biztosan el fogja lepni az országot, ám ma még nem lehet megmondani, hosszabb távon milyen károkat fog okozni az agráriumban.

A tél nem, de ragadozók segíthetnek

Ilyenkor szoktunk hosszú és kemény mínuszokat hozó télben reménykedni, ami komoly rendet vághat a – főleg a miénknél enyhébb éghajlathoz szokott – betolakodók soraiban, ám esetünkben hiába. A diófúró légy imágója, azaz kifejlett alakja nyár közepén jelenik meg, ekkor „repül”, párosodik, és rakja le petéit, majd elpusztul.

24.hu, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Videóriport az Izjum környéki erdőkben talált tömegsírok feltárásáról.. – Csak erős idegzetűeknek, .. egy ukrán tűzoltó figyelmeztet – videó (18+)

„Pszichológus segítségére is szükségünk lesz, hogy feldolgozzuk a látottakat” - mondta a DW-nek egy ukrán tűzoltó, aki részt vesz az...

A 17 legveszélyesebb tetoválás, aminek a jelentését sokan nem is gondolnák

Egy tetoválás sokkal több annál, mint az önkifejezés egy testen viselt formája. Egyes embercsoportok számára ugyanis az egyébként ártatlannak...

Őt tartják a legalkalmasabbnak a válságkezelésre az ellenzéki szavazók

Az IDEA Intézet kutatásában egy árnyékkormány szükségességéről, valamint a válságkezelésre legalkalmasabbnak tartott politikusról is kérdezték az ellenzéki szavazókat. Molnár...

20 játszótéri dizájn-katasztrófa, amiről alig hiszed el, hogy tényleg megtörtént – képek

Egy játszótér megtervezése és kivitelezése ma már számtalan szigorú szabályhoz kötött – ám nem volt ez mindig így. Az...