A 26. születésnapját négy nap múlva ünneplő pilótának ez az idei hetedik és pályafutása 11. futamgyőzelme.
Norris mögött Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője zárt másodikként, míg a dobogó alsó fokára a címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője állhatott fel úgy, hogy a boxutcából rajtolt.
Norris ezzel a sikerrel 24 pontra növelte az előnyét az összetettben Piastrival szemben.
Részletek:
A Forma-1-es Brazil Nagydíj tele volt drámai fordulatokkal, csak a McLaren pilótája, Lando Norris hozott tökéletes hétvégét. A Forma-1-es világbajnoki pontversenyt vezető brit megnyert minden etapot, így a sprintfutamot és az időmérőt is, majd a futamot is. Max Verstappen fantasztikus versenyzéssel, a boxból indulva lett dobogós, Oscar Piastri csak az ötödik helyen végzett.
Ami a Forma-1-es világbajnoki pontversenyt illeti, a szombati sprintfutam után Lando Norris 365, csapattársa, Oscar Piastri 356, míg Max Verstappen 326 ponttal állt. Max Verstappen hatalmas meglepetést okozott azzal, hogy a szombati időmérőn a Q2-be sem jutott be, ezzel pedig a legrosszabbkor „írt történelmet”. A Red Bull csapatánál úgy döntöttek, hogy az autóhoz muszáj hozzányúlni, így dobták a 16. rajthelyet és a négyszeres világbajnok csak a boxutcából indult.
A négyszeres világbajnok az RB21 tapadását hiányolta, ami miatt péntek óta szenvedett. Tavaly Interlagosban a 17. helyről rajtolva is meg tudta nyerni a futamot, de akkor az eső segítette, most viszont nem volt eső, de így is a dobogóig jött fel a holland.
Megfoghatja még valaki a Forma-1-es vb-küzdelemben Lando Norrist?
A McLaren már rég megnyerte a kostruktőri bajnoki címet, most úgy tűnik újra, hogy a csapat két pilótájának kell lerendeznie egymás közt az egyéni világbajnoki cím sorsát. Norris az élről, Piastri a negyedik helyről kezdhette a futamot.
A rajtrács így festett az időmérő után, de Ocon és Verstappen a boxból indultak:
A Brazil Nagydíjjal együtt már csak négy futam van a 2025-ös szezonból, így minden mozdulatnak és pontnak nagyon komoly jelentősége van.
A rajtot a McLaren kapta el a legjobban, Norris megtartotta az első helyét, mögötte Antonelli, Leclerc és Piastri is el tudott fordulni, de Lawson támadni tudta a McLarent. A második körben már a biztonsági autónak is be kellett jönnie, Bortoleto miatt. A brazil ki is esett hazai futamán, Stroll-lal akadt össze és a falnak ment, míg Hamilton Sainz Williamsével akadt össze, neki az első szárnya szakadt le.
Hamilton vissza tudott térni, miután az orrkúpot cserélték az autóján, így ő visszaesett az utolsó helyre, míg a boxból rajtoló Verstappen a 16. helyről várta az újraindítást.
Az újraindítást követően Piastri előzött kettőt, közben meglökte Antonellit, aki így nekiment Leclerc-nek, a monacói bal elsőjéről a gumi is leszakadt és Leclerc ki is állt. Ez már azt jelentette, hogy Verstappen a 13. helyen autózott, miközben virtuális biztonsági autós fázis következett.
Közben Verstappen kapott egy defektet, ami miatt kereket kellett cserélnie és újra a mezőny végén találta magát. Verstappen autóját jól összerakták a szerelők, a 12. körben már övé volt a leggyorsabb kör, és már Hamiltont támadta a 15. helyért és könnyedén el is ment mellette, eközben a Piastri által okozott balesetet vizsgálták.
Verstappen Colapintót is hamar megelőzte, majd csapattársa, Cunoda is sorra került, mellette a 15. körben ment el a holland. Eközben az élen megszilárdult a Norris, Piastri, Antonelli, Russell sorrend.
A 17. körben derült ki, hogy Piastri a balesetért 10 másodperces büntetést kapott,
eközben Verstappen elment Hülkenberg mellett is és feljött a 12. helyre. Miután megkezdődtek a kerékcserék, Verstappen máris a hetedik helyre jött fel a 20. körre.
A 21. körben Verstappen Albon mellett is elment, ekkor már az ötödik helyen volt és az első négy vele ellentétben még nem cserélt kereket. Elsőként Antonelli ment a boxba, így Verstappen feljött a negyedik helyre, de továbbra is az ő autója volt a leggyorsabb. Az élen közben nőtt a különbség Norris és Piastri között, utóbbira pedig még várt egy 10 másodperces büntetés.
Norris a 31. körben jött a boxba és Verstappen mögé érkezett vissza. A brit lágy keverékű abroncsokat kapott, így rá várt még egy kiállás a futam során. Norris nem sokkal később már el is tudott menni Verstappen mellett. A 35. körben, a táv felénél jött ki újabb kerékcserére Verstappen, aki így a 12. helyre esett vissza, de várható volt még több versenyző is a boxba, nem sokkal később már a hatodik helyen volt a holland.
Piastri a 39. körben állt ki, 10 másodperces büntetése után kapott új kerekeket és csak Verstappen mögé tudott visszajönni. Norris, Antonelli, Russell, Bearman, Verstappen, Gasly, Lawson, Piastri volt a sorrend, amikor már mindenki volt legalább egy kerékcserén.
A 44. körben Verstappen elől hívták ki Bearmant, így Norris, Antonelli, Russell, Verstappen, Piastri volt a sorrend, de a holland és az ausztrál érkezett gyorsan a többiek mögé.
A 49. körben kezdtek kerékcserékbe a Mercedesek, így az ötödik-hatodik helyre jött vissza Antonelli és Russell. Verstappen a második helyen találta magát a két McLaren között, a nagy kérdés az volt, hogy a holland kerekei kibírják-e a futam végéig.
Az 51. körben jött Norris a második kerékcserére, ekkor Verstappen állt az élre, mögötte 3,4 másodperccel jött Piastri. Egy körrel később ő is kerékcserére ment, így Verstappen mögé Norris került.
Verstappent végül az 54. körben kihívták, lágy gumikat kapott, és a negyedik helyre jött vissza és így is Lawson és Piastri előtt tudott maradni.
Verstappen az utolsó tíz körben a a Mercedesek mögé érkezett meg, láthatóan gyorsabb volt a holland. Verstappen a 63. körben előzte meg Russellt, feljött a dobogóra és mehetett Antonelli után. Az utolsó három körben Verstappen már nyithatta a hátsó szárnyat Antonelli mögött, de az olasz nagyon jól tartotta magát a második helyen. A végéig már nem változott a helyzet,
Norris, Antonelli, Verstappen, Russell, Piastri lett az első öt sorrendje.
A 26. születésnapját négy nap múlva ünneplő Lando Norris idei hetedik és pályafutása 11. futamgyőzelmét szerezte. Norris ezzel a sikerrel 24 pontra növelte az előnyét az összetettben Piastrival szemben.

Fotó: NELSON ALMEIDA / AFP
Ami a pontversenyt illeti, Lando Norris 33 pontot szerzett a hétvégén és növelte előnyét a két riválisa előtt, de Max Verstappen is tudott faragni a hátrányán Oscar Piastri mögött. Norrisnak 390, Piastrinak 366, Verstappennek 341 pontja van, akkor, amikor három versenyhétvége van hátra.
A vb két hét múlva Las Vegasban folytatódik.



