A Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai éppen egy sítúráról tartottak hazafelé, amikor járművük Veronánál letért az útról, majd egy hídpillérnek csapódott és kigyulladt. A közlekedési katasztrófában összesen 18-an vesztették életüket.
Mint arról médiánk korábban beszámolt, 2017. január 20-án a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium busza éppen hazafelé tartott a szokásos évi sítáborból, amikor a jármű Verona térségében az útról letérve először egy szalagkorlátnak, majd egy autópályahíd pillérjének csapódott. A busz azonnal kigyulladt. A baleset összesen 18 ember – köztük tanárok, diákok, illetve az egyik buszvezető halálát okozta. Az ügyet az olasz bíróság tárgyalta. A tragédia okozásáért végül V. János sofőrt jogerősen, 6 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A buszvezető jelenleg is büntetését tölti Magyarországon. már 2022 vége óta. Információink szerint a rácsok mögött meghúzza magát, és ha a magatartásával továbbra sem lesz probléma, akár négy év letöltése után, vagyis jövőre szabadulhat.
Mégsincs vége a veronai buszbaleset büntetőügyének?
V. János a tárgyalás során tagadta bűnösségét. A bíróságon előadta, hogy a baleset időpontjában nem ő, hanem váltótársa és egyben jó barátja ült a volán mögött. A védekezési taktikája akkor nem vált be, most azonban János újra reménykedni kezdett, és az érdekében egy tanácsadója már meg is bízott egy olasz ügyvédet. Massimiliano Scaringella a Borsnak elmondta: jelenleg a rendelkezésére bocsátott dokumentumokat tanulmányozza és mérlegeli, van-e lehetőség arra, hogy benyújtsák a felülvizsgálati kérelmet, a Velencei Fellebbviteli Bírósághoz.
– Alternatív szakvéleményeket és tanúvallomásokat kaptam, amelyek egyrészt azt támaszthatják alá, hogy nem ő vezette a járművet a baleset idején, másrészt pedig nagyobb felelősséget mutathatnak ki az autópályát üzemeltető társaság részéről – magyarázta a jogász, és hozzátette: létezik egy olyan új technika, ami annak idején még nem állt rendelkezésre.
– Ha ez új perspektívát ad, a perújrafelvétel lehetséges – fejezte be Scaringella.
Hirmagazin.eu: Perújrafelvétel a Be. szerint
- Mikor van helye perújrafelvételnek?
- Ha új bizonyíték kerül elő, amely önmagában vagy a korábbi bizonyítékokkal együtt alkalmas lehet arra, hogy:
- az elítélt felmentését,
- enyhébb bűncselekmény megállapítását,
- vagy enyhébb büntetés kiszabását eredményezze.
- Ha hamis tanúzás, hamis szakvélemény, hamis okirat vagy más bűncselekmény befolyásolta a jogerős ítéletet.
- Ha az ügyben eljáró bírót, ügyészt, nyomozót vagy más eljárási szereplőt bűncselekmény miatt elítélték, és ez hatással volt az ügy kimenetelére.
- Ha az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) vagy más nemzetközi bíróság úgy döntött, hogy a magyar ítélet sértette az emberi jogokat.
- Ha új bizonyíték kerül elő, amely önmagában vagy a korábbi bizonyítékokkal együtt alkalmas lehet arra, hogy:
- Ki kezdeményezheti a perújrafelvételt?
- Az ügyész,
- a terhelt (elítélt),
- a védő,
- a törvényes képviselő,
- a terhelt hozzátartozója.
- Melyik bíróság dönt a perújrafelvételről?
- Az a bíróság, amely az ügyben első fokon ítélkezett, dönt arról, hogy engedélyezi-e a perújrafelvételt.
- Ha engedélyezik, az ügy újratárgyalásra kerülhet, és akár teljesen új ítélet is születhet.
- Fontos korlátozás:
- A perújrafelvétel nem használható pusztán arra, hogy az elítélt vagy a védője „újra megpróbálja” ugyanazt az érvelést, amit korábban már elutasítottak. Csak valóban új körülmény vagy bizonyíték esetén van esély.
Tehát a veronai buszbaleset ügyében a sofőr akkor lehet sikeres a perújrafelvételi indítvánnyal, ha elő tud hozni olyan új tényt vagy bizonyítékot, amely alapvetően megváltoztathatja a felelősségét megállapító ítéletet.

