Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Veronai buszbaleset: meglepték a gyászolók a vétkes buszsofőrt

Veronai buszbaleset: meglepték a gyászolók a vétkes buszsofőrt

Facebook

Tizennyolc keresztet és mécsest helyeztek el a veronai busztragédia áldozatainak hozzátartozói V. János békéscsabai háza előtt.

Ennyien haltak meg a balesetben, ennyivel kevesebben ülnek már harmadik éve a karácsonyi asztalnál. A buszsofőr, aki most azzal védekezik a bíróságon, hogy nem is ő vezetett, rájuk hívta a rendőröket.

Sötétedéskor érkeztek Békéscsabára a veronai busztragédia áldozatainak családjai. Tizennyolc keresztet állítottak, tizennyolc mécsessel a buszsofőr, V. János háza előtt december 25-én.

Éppen annyit, ahányan életüket veszítették a 2017. január 21-i tragédiában, amikor a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjainak busza Verona közelében az olasz A4-es autópályán egy oszlopnak ment és kigyulladt. Mécsest gyújtott többek közt Krizsány László is, akinek igen nehéz volt az ünnep: egyetlen lányát, Flórát veszítette azon a szörnyű naponSzendrei Endre szervezőnek az unokahúga, Eszter halt meg, és eljött a másik sofőr, Kalmár Zoltán özvegye is. A két sofőrt húsz éves barátság kötötte össze, az özvegy azonban három éve egy részvétnyilvánítást sem kapott a kollégától. Az is felháborítja a hozzátartozókat, hogy V. János nem vállalja a felelősséget, az ügy bírósági tárgyalásán azt akarja bebizonyítani, hogy nem ő, hanem elhunyt társa vezette az autóbuszt – aki már nem tud védekezni.

„Az volt a célunk, hogy a karácsonya ne teljen el az áldozatok emléke nélkül. Hogy lássa ő is: ennyivel kevesebben vagyunk most, és ebben neki is része van. Így kívántunk neki nem boldog karácsonyt” – indokolta akciójukat a ripost-nak Szendrei Endre.

Hogy aztán mi történt, és mit reagált V. János áldozatai hozzátartozóinak akciójára, az a pénteki ripostból kiderül!

Nem veszik figyelembe a magyar vallomást

Magyarországon a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott. Egy gyanúsítottat hallgattak ki 2018. december 14-én: a V. János egészségügyi alkalmasságát megállapító orvost. Szendrei Endrétől úgy tudjuk: az út szervezője tanúvallomást tett, amelyben kitért arra is, hogy emlékei szerint V. János vezette a buszt. Ezeket az iratokat viszont az olasz hatóságok nem veszik figyelembe.

ripost, Hirmagazin.eu

ElőzőÉletveszélyre figyelmeztetnek a Balatonon
KövetkezőBrad Pitt és Jennifer Aniston kapcsolata sokakat meglep
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás