Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Veronai buszbaleset: hosszú pszichológiai utókezelés vár a túlélőkre

Veronai buszbaleset: hosszú pszichológiai utókezelés vár a túlélőkre

forrás: hirado.hu

Buszbalesetet szenvedtek a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai pénteken éjszaka az olaszországi Verona közelében. A balesetben tizenhatan életüket vesztették. A legfrissebb jelentések szerint két utas állapota kritikus, négyé pedig súlyos. Tizenketten sérülések nélkül vészelték át a balesetet. Orbán Viktor kormányfő és a magyar kormány, Áder János köztársasági elnök, valamint a politikai pártok is részvétet nyilvánítottak. Az Ökumenikus Segélyszervezet a 11705008 – 20464565 számlaszámra várja az adományokat, a közlemény rovatba a buszbaleset szót kell beírni. A beérkező pénzt teljes egészében az érintett családoknak juttatják el. Cikkünk folyamatosan frissül.

A fővárosi Szinyei Merse Pál gimnázium tanulói, tanárai és kísérőik tartózkodtak azon a buszon, amely egy franciaországi sítáborból hazafelé tartva, pénteken éjfél tájban balesetet szenvedett és kigyulladt Verona közelében, az A4-es autópályán. Tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók az autóbusz roncsai közül. Az Ökumenikus Segélyszervezet a 11705008 – 20464565 számlaszámra várja az adományokat a sérültek javára.

Veronai buszbaleset: hosszú pszichológiai utókezelés vár a túlélőkre

A vasárnapi hírek a továbbiakban alább kísérhetők figyelemmel. Az összefoglaló és a szombati események itt érhetők el.

16:37 Röviden nyilatkozott az egyik sérült édesapja

16:10 Hosszú pszichológiai utókezelés vár a túlélőkre

Így lehet kivédeni a poszttraumás stresszt- mondta Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat katasztrófavédelmi programvezetője, még Olaszországból nyilatkozva az M1 aktuális csatornának.
A programvezető elmondta, egyesületük két kiképzett pszichológusa szinte minden gyerekkel fel tudta venni a kapcsolat Verona melletti ideiglenes szállásukon, egy másik munkatársuk pedig már budapesti iskolájukban, a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban is megkezdte a segítségnyújtást.

15:32 Most nem mondanak többet az áldozatokról az olaszok

Csak akkor adnak ki új információkat a veronai buszbalesetről az olasz hatóságok, ha minden áldozatot azonosítottak, és a tájékoztatásuk teljes körű lehet – közölte a veronai rendőrség.

15:05 A Honvédkórház felkészült a sérültek fogadására

Tamás Róbert, az intézmény orvosigazgatója az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott a légi úton érkezők valószínűleg délután, a mentőautóval érkező további két sérült pedig – feltehetőleg – az esti órákban érkezik meg a Honvédkórházba.

Az orvosigazgató elmondta azt is, hogy az intézmény áttekintette az ügyeletét, és egy protokoll szerint ellenőriztek minden olyan szakterületet, amely érintett lehet a sérültek ellátásában. A sérültek ellátása a megszokott protokoll szerint történik majd, de a szakorvosokon kívül jelen lesznek pszichológusok is – mondta el az orvosigazgató.

14:40 Mindkét gyermeke meghalt a hős házaspárnak

Vígh György és felesége nem sajnálták saját életüket is kockára tenni, hogy segítsenek a már lángokban álló buszban rekedt diákoknak, ezért mindketten visszatértek oda. A sokkos állapotban lévő, mozdulni is képtelen fiúkat a tornatanár és párja önfeláldozása mentette meg. Saját gyermekeiket azonban már nem tudták kihozni az égő járműből.

13.10 Vlagyimir Putyin orosz elnök táviratban fejezte ki részvétét

Az orosz elnök Áder János köztársasági elnöknek és Orbán Viktor kormányfőnek fejezte ki részvétét az olaszországi Veronában történt, halálos áldozatokat követelő veronai buszbaleset miatt – közölte szombaton a moszkvai Kreml sajtószolgálata. Táviratában az orosz államfő különösen tragikusnak nevezte, hogy a baleset áldozatai fiatal gyermekek. Putyin őszinte együttérzéséről és támogatásáról biztosította a halálos áldozatok családját, egyben gyors felépülést kívánt a baleset sérültjeinek.

12.25 A Honvédkórház gondoskodik a hazatérő sérültekről

A várhatóan már ma estig hazatérő sérülteket – egy házaspárt és két felnőtt férfit – a fővárosi Honvédkórházban várják, ott folytatják a kezelésüket. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter egy vasárnapi sajtótájékoztatón arról is beszélt: át kell tekinteni az iskolai programok jogszabályi hátterét, a konkrét eseményre vonatkozóan pedig vizsgálatokra van szükség.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója hozzátette, hogy a négy súlyos sérült közül kettőt légi úton, kettőt mentőautóval hoznak haza. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a helyszínen személyesen beszélt sérültekkel, a legtöbben amnéziásak, nem emlékeznek a balesetre.

11.55 Szinte minden túlélő elindult haza 

A két válságos állapotban lévő sérült kivételével a pénteki veronai busztragédia minden túlélője elindult Magyarország felé vasárnap délben – közölte az M1 aktuális csatorna saját értesüléseire hivatkozva.


A veronai Borgo Trento kórház 2017. január 21-én. Az észak-olaszországi város közelében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait Franciaországból hazaszállító autóbusz balesetet szenvedett, majd kigyulladt. MTI Fotó: Varga György

11.02 Nyomoz a magyar rendőrség is

Az olasz hatóságok mellett a magyar rendőrség is nyomozást indított a péntek éjjeli veronai busztragédia ügyében. Az Országos Rendőr-főkapitányság közölte, hogy halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújában indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).A baleset körülményeit az olasz hatóságok vizsgálják, kérésükre azonban munkájukat a helyszínen 3 magyar rendőr is segíti, akik vasárnap hajnalban érkeztek Veronába.

9.48 Két magyar sofőr volt a buszon

A járművet biztosító Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezetője vasárnap délelőtt megerősítette, hogy két magyar sofőr volt a buszon. Czakó Tibor elmondta, hogy a két gépkocsivezető egy hete, megérkezésükkor beszámolt telefonon arról, hogy rendben kiértek a francia hegyvidéki üdülőhelyre, jól járhatóak az utak, és “minden rendben volt a csoporttal, velük is és a busszal is”.

A két sofőrrel azóta nem beszélt, a baleset után nem tudta őket elérni, és azóta sem tud róluk semmit.

A kiskunfélegyházi székhelyű cég ügyvezetője azt is megerősítette, hogy a sítáborba egy Setra 317 GT-HD típusú, jól karbantartott, jó műszaki állapotú busszal utazott a csoport.

9.30 Az áldozatok azonosítása még napokig is eltarthat

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel sajtótájékoztatón számolt be a sérültek állapotáról és az új fejleményekről. Elmondta: jelenleg hat sérültet ápolnak kórházban, közülük kettőt még nem tudtak biztosan azonosítani.

Budapest, 2017. január 22.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart hivatalában az olaszországi buszbalesetrõl 2017. január 22-én. Az észak-olaszországi Verona közelében 2017. január 20-án éjjel balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
MTI Fotó: Marjai János

A hat sérült közül a négy kevésbé súlyos valóban akár már vasárnap hazaindulhat, az Országos Mentőszolgálat közreműködésével – erősítette meg a Győrfi Pál OMSZ-kommunikációs vezető által korábban elmondottakat. A miniszter arról is beszélt, hogy az utaslista szombaton többször módosult, ez is nehezíti a holttestek azonosítását, amely a következő napokban történik meg.

A tizenhat áldozatból tizenegy volt gyermek.

A gyerekek meghallgatása befejeződött, a hatóságok engedélyétől függően ők is elhagyhatják hamarosan Veronát – mondta a miniszter.

7.30 Az Országos Mentőszolgálat meglátogatta a sérülteket, meggyőződtek az állapotukról

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője helyszíni bejelentkezésében az M1-en elmondta: munkatársaival hajnali háromig igyekeztek felmérni a helyzetet, a sérültek állapotát.

Fontos és nehéz feladatként jelölte meg az utaslista készítését, amelyen mindent feltüntetnek, ami tudható az adott személyről. Még folyamatban van több holttest azonosítása – mondta.


Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője (b) és Pék László, a szervezet orvos igazgatója az előző napon este történt buszbaleset könnyű sérültjeinek szállást adó veronai szálloda előtt 2017. január 21-én. MTI Fotó: Varga György

A szóvivő arról is beszámolt: a kórházban lévők a lehető legjobb ellátást kapják, ugyanakkor a két kritikus állapotban lévő utas semmiképpen nem szállítható egyelőre.

A négy súlyos sérültet akár már vasárnap hazaszállíthatják mentőrepülővel vagy mentőautóval, ha az olaszországi orvosok is úgy látják, illetve a hatóságoktól is megkapják ehhez az engedélyt.

7.00 Nem volt könnyű éjszakájuk a gyerekeknek

Egy felfoghatatlanul nehéz nap után a baleset óta az első éjszakát töltötték a baleset sérültjei, illetve a sértetlen utasok a veronai kórházakban, az utóbbiak abban a szállodában, ahol a kórházi ellátást követően elszállásolták őket az olasz hatóságok, a veronai polgármester közbenjárására.

A köztelevízió helyszíni tudósítói arról számoltak be vasárnap kora reggel, hogy az éjszaka csendesen telt a szállodánál. A gyerekeket késő éjszakába nyúlóan hallgatták meg a rendőrök, a rendőrautók folyamatosan vitték-hozták őket a szálloda elől.

Az a kora reggeli órákban derül ki, hogy kik azok a sérültek, akik hazautazhatnak még a nap folyamán. A súlyos sérültek egyelőre Veronában maradnak, a következő napokban dől el, hogy őket mikor szállíthatják Magyarországra.

A sértetlen utasokat és a könnyebben sérülteket családjuk, hozzátartozóik, barátaik viszik haza, akiknek az egészségi állapota súlyosabb, azoknak hazahozataláról az Országos Mentőszolgálat gondoskodik.

Vannak olyan utasok is, akik már elhagyták az országot.

6.58 Corriera Della Sera: sokan aludtak, amikor a baleset történt

Az olasz sajtó szinte kivétel nélkül címlapon hozta vasárnap reggeli kiadásában a magyar diákok tragikus balesetét.

A Corriera della Sera című napilap egy súlyosan sérült magyar utassal készített interjújából kiderül, hogy a busz egy milánói pihenő után folytatta az útját Velence irányába, elképzelhető, hogy ekkor sofőrcsere is történt. A baleset idején visszafogott volt a forgalom az autópályán, az út jól ki volt világítva. Sokan aludtak a buszon, de a többség ébren volt.

Hirtelen történt minden – számolt be a magyar utas –, és először a busz eleje kapott lángra.

Vizsgálják a sztráda videófelvételeit

Az M1 helyszíni tudósítói elmondták: az olasz hatóság igen összetett ügyként aposztrofálta a balesetet, hosszas és alapos kivizsgálás várható.

Az autóbusz roncsát szombaton elszállították a helyszínről, azt a hatóságok még többször átvizsgálják. Szombaton azért maradt el a rendőrségi sajtótájékoztató, mert az ügyészség úgy ítélte meg, hogy nincs elég információ a baleset okairól.

A hatóságok lefoglalták az autósztráda videokameráját, és szemtanúkat hallgatnak meg, köztük egy szlovák kamionsofőrt, aki szerint a buszból füst szivárgott.

Mindenki segítene

Veronát és egész Olaszországot megrázta a baleset, nagyon sokan ajánlották fel segítségüket. A tavalyi, spanyolországi buszbalesetben meghalt olasz diákok szülei részvétüket fejezték ki a magyar áldozatok hozzátartozóinak – tette hozzá a köztelevízió tudósítója.

 

 

Exit mobile version
Megszakítás