Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Veresegyház – Egy egész várost haragított magára az a mocskos tróger, aki...

Veresegyház – Egy egész várost haragított magára az a mocskos tróger, aki hidegvérrel elopta egy mozgásában korlátozott fiatalember kiláncolt kerékpárját fényes nappal a városka központjában…

Vincze Máriót (25) nagyon sokan ismerik és szeretik a településen, és amint az internetre felkerült a lopásról szóló hír, tucatnyian jelentkeztek, s fogtak össze, hogy pótolják a mozgásához elengedhetetlen bringát.

Márió betegsége miatt nem tud sétálni, a kerékpározás segíti őt a közlekedésben

Legalább ugyanannyian jelezték, hogy beszállnak az ismeretlen tettes ellen indult hajszába is, segítve a rendőröket. Valakinek ugyanis sikerült lencsevégre kapnia az autóst, aki betette kocsijába a kétkerekűt és elhajtott vele.

„2017-ben vettem a biciklit, minden nap azzal megyek otthonról a buszmegállóig. Szerda reggel is ugyanahhoz a táblához lakatoltam, mint máskor. Ám mikor délután érkeztem vissza a munkából a busszal, már az ablakából láttam, hogy nincs ott a biciklim. Mintha megszakadt volna a szívem” – idézte fel a pillanatokat Márió.

A fiatalember gyerekkora óta súlyos betegségben szenved, lába nehezen mozog, gyalog alig tud közlekedni.

„Odamentem az oszlophoz, még a földön volt az elfűrészelt biciklizár egy darabja. Nem tagadom, összetörtem, zokogtam, azt sem tudtam, hogy megyek haza” – mondta Márió.

Ám egy közelben lakó asszony észrevette a magába roskadt fiatalember, azonnal felajánlotta segítségét, hazavitte autójával. Közben kiderült, Márió érkezése előtt nem sokkal a nő látta, hogy valaki elvágja a biciklizárat, és az autójába teszi a kerékpárt. Nem mert közbeavatkozni, mert az illető magában azt hajtogatta, hogy elvesztette a kulcsot, nem tudja kinyitni a lakatot, de lefényképezte. Jól tette.

opera pillanatfelvétel 2022 05 28 143645 www.bmbah.hu
Egy, a közelben élő hölgy lefotózta, amint berakja a tolvaj a kocsiba a biciklit /Fotó: FACEBOOK

„Ajánlom a tolvajnak, hogy minél előbb juttassa vissza, mert egy beteg fiú mindennapi segédeszköze is!!! Lenne még pár keresetlen szavam az illetőhöz, de az a szerencséje, hogy nem voltam ott…” – posztolta ki a fotók alá a városi konditeremből Márió kisportolt személyi edzője, Sándor.

Márió megmutatta lapunknak, hogy minden nap ehhez az oszlophoz láncolta le a kerékpárját /Fotó: Pozsonyi Zita

„Megható hogy ennyien siettek a fiam segítségére. Tényleg, nem is gondoltuk volna, hogy ez a kis város ennyire összetartó. Volt, aki azonnal a használt kerékpárját ajánlotta fel, mások gyűjtést is akartak szervezni”

– érzékenyült el Márió édesanyja, aki tegnap délután már arról számolt be, hogy talán nyomon vannak a rendőrök.

„Megérdemli a fiam a segítséget, nagyon szorgalmas ember, sokan ismerik és szeretik. 12 éves korában kezdődött a betegsége, egyre nehezebben jár. A kerékpár az egyetlen közlekedési eszköze, amely a lábizmait is segít legalább szinten tartani. Nagyon remélem, hogy a tolvajjal együtt előkerül a kerékpár is. Saját keresetéből vette, s nagyon a szívéhez nőtt.”

Mit tegyünk, ha bűnözővel találkozunk?

– Egyedül ne avatkozzunk közbe, lehet, hogy a tolvaj erőszakra is képes, hogy egérutat nyerjen.

– Kiálthatunk, hogy „tolvaj!”, vagy hogy „rendőrség!” – ez gyakorta elég az elijesztéshez.

– Nézzük meg, van-e a közelben elegendő segítőkész ember, hogy esetleg vissza lehessen tartani.

– Igyekezzünk megfigyelni a külső vonásait, ruházatát, hogy akár később is fel tudjuk ismerni.

– Kísérjük figyelemmel a menekülési útvonalát.

– Ha autót használ a tettes, igyekezzünk megfigyelni a jármű típusát, színét, s ha lehet, a rendszámát.

– Ha nem kell tartani támadástól, levideózhatjuk, vagy fotót készíthetünk róla.

Ebben az ügyben oszd meg a cikket, kérd erre barátaidat is, ismerőseidet is, hogy mielőbb elfogásra kerülhessen a tolvaj! Köszönjük!

blikk

Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás