6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldVenezuelai válság: Több erőfeszítésre van szükség a nemzetközi közösség részéről

Venezuelai válság: Több erőfeszítésre van szükség a nemzetközi közösség részéről

Aktívabb szerepvállalásra van szükség a latin-amerikai államok és tágabb értelemben is a nemzetközi közösség részéről a venezuelai demokrácia helyreállításához

– szorgalmazta a 13 latin-amerikai országot és Kanadát tömörítő limai csoport és az Európai Unió venezuelai kontaktcsoportja hétfőn New Yorkban kiadott közös nyilatkozatában.

Kanada, Chile és Peru külügyminisztere a nap folyamán tanácskoztak az EU delegációjával az ENSZ-ben.

Néstor Popolizio perui külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a politikai válságot Venezuelának kell rendeznie, a krízis regionális kihatásainak kezelésére azonban a térség államainak, illetve a nemzetközi közösségnek kell aktívabb szerepet vállalnia. A miniszter fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem szabad átpolitizálni a Venezuelának szánt humanitárius segélyek ügyét.

Popolizio nem bocsátkozott további részletekbe, ahogy a sajtótájékoztatón jelen lévő Chrystia Freeland kanadai és Roberto Ampuero chilei külügyminiszter sem.

Venezuela súlyos politikai, gazdasági és társadalmi válsággal küzd. Az ENSZ szerint a venezuelai lakosság 24 százaléka, azaz csaknem hétmillió ember szorul humanitárius segítségre. A venezuelai belpolitikai válság azt követően mélyült el, hogy Juan Guaidó ellenzéki vezető az alkotmányra hivatkozva januárban egy Nicolás Maduro elnök elleni tüntetésen Venezuela ideiglenes elnökévé kiáltotta ki magát.

Guaidót mintegy ötven ország ismerte el Venezuela ideiglenes elnökének, köztük a limai csoport jelentős része és az Egyesült Államok, ám más országok – például Oroszország és Kína – továbbra is Madurót tartják a latin-amerikai ország törvényes vezetőjének. Washington ismételten kifogásolta, hogy Havanna és Moszkva katonai támogatást is nyújt Madurónak.

Donald Trump amerikai elnök hétfői Twitter-üzenetében azt állította, hogy Oroszország visszahívta Venezuelából személyi állományának nagy részét.

Trump május elején egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A telefonbeszélgetés középpontjában Trump beszámolója szerint a Venezuelának szánt humanitárius segély szerepelt.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work