-1.8 C
Budapest
2023. december. 5. kedd

Végre! Vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság ügyében – fotók

Dátum:

Megosztás:

A Fővárosi Főügyészség felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a sportvezető ellen.

A vádirat szerint Gyárfás, akit az ügyészség a közleményében csak Gy. Tamásként említ, az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, akárcsak Fenyő János, aki egy videókazetta terjesztő és egy napilapot kiadó gazdasági társaságnak is vezérigazgatója volt.

A vádlott és a Fenyő között között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki. A vád szerint Gyárfás 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti a sértettet. Emiatt 1997 szeptemberében megbízott egy, az éjszakai életből közismert személyt a vállalkozó megölésével, aki azt 12 millió forintért vállalta, azonban miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Emiatt a terhelt megbízta P. Tamást, akit 1994 óta ismert, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

A hangtompítós Agram 2000 géppisztoly – a gyilkos fegyver, amivel Jozef R. megölte Fenyőt / Fotó: police.hu

 A vád szerint P. Tamás a megbízást elfogadta, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – Jozef. R-t a sértett megölésére.

Jozef. R. 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerület, Margit utcán a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó sértetthez lépett, és egy gépfegyverrel kivégezte.

A gyilkosság helyszíne a korabeli fotón / Fotó: police.hu

 A Fővárosi Főügyészség Gy. Tamás ellen felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

P. Tamással kapcsolatban – a megfelelő eljárási rend alapján – a Fővárosi Főügyészség korábban perújítási indítvány előterjesztésére tett javaslatot a Fellebbviteli Főügyészségnek.

blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ítéletidő tombol Németországban – a kifutópályához fagytak a repülőgépek Münchenben

A bajor főváros repterét órákra le kellett zárni a havazás és a fagy miatt. Az X-en megjelent videó kísérő...

Döbbenetes videó arról, hogy mit okozhat az autó tetején szállított fenyőfa

Hogyan szállítsuk a fenyőt, ha autóval mentünk vásárolni és meglehetősen nagy fát választottunk? Videón magyarázzák el. A karácsonyi fenyő...

Életveszély: a világ legpofátlanabb bliccelőjét fotózták le az 1-es villamos hátulján – videó

Nem mindennapi megoldással utazott valaki a budapesti 1-es villamoson. Egy potyautas a jármű hátuljára kapaszkodott fel, és élvezte...

Mi történt? A közönségkedvenc nem tér vissza a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába

Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. A korábbi közönségkedvenc nem vesz...