6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTudástárAutók - motorok - hajókVégre kiderült, mi lett a sorsa Bujtor István legendás hajójának

Végre kiderült, mi lett a sorsa Bujtor István legendás hajójának

Bujtor István éveken keresztül volt az ikonikus Rabonbán hajó kapitánya, amivel ötszörös magyar bajnok lett.

A legendás színész halála után a cirkáló eladóvá vált az egyik balatonfüredi kikötőben. Az 1936-ban elkészült hajó építőjének dédunokája szerette volna visszavásárolni a családi ereklyét. Végül sikerült is, de mindez hat évébe telt.

Hatalmas az öröm dr. Ugron Gáspár családjában, amióta visszakerült tulajdonukba a mindenki által csak Bujtor István hajójaként emlegetett Rabonbán. Az első és második Rabonbánt is dr. Ugron Gábor építette osztrák tervek alapján. Csupán tíz évig volt az övé a hajó, mert a dédnagypapát akkor lecsukták a megszálló németek. Imádott hajóját pedig államosították, így került a BSE tulajdonába.

„Nagyon kalandos a Rabonbán sorsa, aminek azért lett ez a neve, mert üknagyapám volt az utolsó rabonbán, vagyis az utolsó választott székely kormányzó – mesélte a Ripost-nak dr. Ugron Gáspár Gábor. Tehát nekünk ez egy családi ereklye. A háború után aztán megszűnt a Budapesti Sport Egyesület, folytatódott a cirkáló kalandja. Először a Vörös Meteorhoz, majd az MTK-hoz, a Külkerhez, végül az MKB Bank hajóklubjához került. Ők keresték meg a nemcsak zseniális színészt, de zseniális vitorlást is, Bujtor Istvánt.”

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work