Az első öt közé jelölték Almási Tamás legújabb alkotását a 2. Magyar Filmhéten. A legjobb dokumentumfilm kategóriában a Drifter, a Káin gyermekei, az Anyám levelei Sztálin elvtársnak és a Budapestostroma mellett nominálták a Tititát.
Az akciófilmek kristálytiszta képi és hanghatásaira tervezett mozikban a dokumentumfilmeseknek is tartaniuk kell a versenyt a technikai csúcsminőséggel. Különösen, ha a történet, a bemutatásra kerülő emberi sors zenei közegben játszódik. Manapság már képtelenek vagyunk fél óránál tovább figyelni, bármilyen érdekes is legyen a téma. Ezért (nem a véletlen) szerencse, hogy Edelény „legjobb gitárosának” történetét sok zenével és tűpontos filmes dramaturgiával tárják elénk az alkotók.
A feszültséget úgy sikerül tartani az utolsó percekig, mint a játékfilmeknél. A néző nem tudja eldönteni, hogy happyendet kap-e, ha lepereg a film. Nem akarja a rendező az arcunkba dörgölni a társadalmi drámát. Észrevétlenül értjük meg, miközben együtt izgulunk a szereplőkkel, leginkább persze a tehetséges, de zeneileg képzetlen gitáros kamasszal, a 18 éves, roma családból való Antival.
Almási Tamás rendezővel a filmhéten rendezett vetítés után beszélgettünk:
– A romák helyzetének megoldása az egyik legakutabb társadalmi probléma Magyarországon. Nagyon sok roma témájú filmet készítettek az utóbbi időben. Ezekben rendszerint, beleértve saját korábbi filmjeimet is, maga a jelenség izgalma dominál, de kevésbé megyünk mögé. Ráadásul ezek a filmek kőbaltaként ütnek.
– Sokkolják a nézőt?
– Sokkolnak, ugyanakkor el is rettentenek. Ezért szerettem volna olyan filmet csinálni, amiben erősek az emberi szálak, és emellett jelennek meg a szociális problémák. A nézőket nem elrettenteni, hanem bevonni kell. Amikor ezen gondolkodtam, akkor még Roma Zenei Tehetségközpont volt ennek a tábornak a neve, de megváltoztatták, hogy ne csak romáknak szóljon ez a program. Így lett Snétberger Zenei Tehetség Központ.
– Ha Anti a gitárhoz nyúl, halljuk, hogy tehetséges. De nem járt zeneiskolába, így a film végéig nem tudjuk eldönteni, mi lesz a sorsa. A feszültség tehát a film végéig kitart. Hogyan sikerült pont Kuru Antalt kiválasztania?
– Hat vagy hét vidéki központba, így miskolci, nyíregyházi vagy pécsi zeneiskolákba hívták be a tehetséges fiatalokat az országban. Mi ezeken a válogatásokon kerestünk olyan fiatalt, aki a tábor dilemmáját is egy személyben ötvözi: a hátrányos helyzetű vagy a kiemelkedő tehetségű fiatalok gondozása történjék. A két felvetés ellentmondó, ezzel a tábor évek elteltével is küzd. Nekünk azt is kellett nézni, hogy a film központi figuráját szeresse a kamera. Egyetlen egy válogatásra nem tudtam elmenni, Anti pont azon vett részt. Hiába láttam sok rendkívül tehetséges fiatalt, nem éreztem a szikrát, ezért elkértem a szervezőktől annak a válogatásnak is a felvételét, amire nem mentem el. Antinál azonnal tudtam, hogy tökéletes a filmhez.
– Milyen körülmények között él Edelényben?
– Telepen él, szegregált közösségben. Egyszerű házuk lépcsőjén ült, és gitározott, így ismertem meg. A film is így kezdődik. Emlékszem, nem találtuk az utcát, és egy nagyon kedves, bőrfejű úriember igazított útba Edelényben. Döbbenten mondta az utcanév hallatán, hogy „az a romatelepen van, tényleg oda akarnak menni?”. Ebben a közegben mutatja, milyen kiváló humora van Antinak, aki megismerkedésünkkor egyből azzal viccelődött, hogy ha ebből film lesz, akkor őt is vinnünk kell majd az Oscar-díj átadására. Antit ezért szereti a kamera, mert jó humorú, tiszta szívű, nyílt tekintetű.
– Anti azt gondolta magáról, hogy Edelény legjobb gitárosa.
– A táborban viszont két nap alatt kiderült, hogy a tudása alapján az utolsók között van. Természetesen a tudás és a tehetség az két különböző dolog. Antiban a zene benne van, de zenei képzést nem kapott. Öt perc próba után lefeküdt, mert elfáradt.
– Ebbe a nehéz folyamatba rondított ön bele operatőrrel és egy stábbal. Amikor Antinak kottát kellett volna olvasnia, még jobban elterelte a figyelmét a kamera. Hol van az a határ, ahol a dokumentumfilmes már a puszta jelenlétével módosítja a válóságot?
– Amit kérdez, azt két-három éven át tanítjuk mesterszakon a filmművészeti egyetemen. Ha egy kamerával megjelenünk, akkor mindenképp befolyásoljuk az eseményeket, de az fontos alapelv, hogy a filmezés ne változtassa meg az események alakulását. Ez a folyamat bizalmon alapul, eddig minden dokumentumfilmem ilyen volt. Rendkívül erős kapcsolat alakul ki a szereplővel. Sok időt töltünk együtt, hiszen évekig követem a sorsát, ráadásul ő a legértékesebbet adja a stábnak: az életét. Ezt a filmet két és fél éven át forgattuk, és ezalatt kiderült, hogy a legfontosabb tényezőkön nem változtatott a kamera jelenléte. Egy olyan epizódról mesélek, ami végül kimaradt a filmből. Amikor Anti 223 forintért vett szalonnát, akkor senki nem mondta, hogy 50 dekát vegyen, egyszerűen ennyi pénz volt nála.
– Olyan jelenetet mondjon, amit hagyott veszni, nem ment oda kamerával, hogy az spontán alakulhasson, az önök jelenléte nélkül!
– Értem, hogy mire céloz, de ez másként működik. Mint két ember kapcsolata. Ha nagyon szoros viszony fűz valakit a barátnőjéhez, akkor az bemehet hozzá a fürdőszobába, akkor is, amikor a másik zuhanyzik. A kapcsolat erőssége dönti ezt el, Antinál nem éreztem olyat, amikor a forgatás zavarta volna. Olyan volt, hogy letettem a kamerát, hogy egy almát ketté vágjak, aztán négy, majd nyolc felé. Így magyaráztam el neki az egész, a fél, a negyed hangokat. Én valaha dobolni tanultam. De ezt is félve tettem, mert nem akartam befolyásolni, ami vele történik.
– A vágás nem követi a felvételek kronológiáját. Szándékosan kavar bele az időbeli sorrendbe, hogy élesebb kontrasztot mutasson a tehetséggondozó tábor művészeti miliője és a romatelep között, ahonnan Anti származik.
– Igen, ezt hívják dramaturgiának, Janisch Attila segített ebben. Nagyon hálás vagyok neki ezért, ahogy a vágónak, Pamacsnak (Hargittai László) és az operatőrnek, Kékesi Attilának, akinek a képei nagyon jól érzékeltetik ezt a kontrasztot.
– A táborban sem tűnik ez el. Anti magányos marad néhány barátjával, a tábori elittel nem sikerül oldottan elvegyülnie.
– Ez majdnem pontos, az elit szó talán túlzás. Azt mindenképp meg akartam mutatni, hogy a romák sem alkotnak homogén réteget, ahogy a nem roma társadalom sem. A jómódúak vagy a jól képzettek náluk is külön csoportokat alkotnak. Miközben ez a táborban megjelenik, Antinak szembe kellett néznie önmaga korlátaival is, és a kettő együtt már sok volt számára. Emellett viszint roma kultúra szeretetteljessége is átjön a filmből, a közösség összetartása.
– Épp ezért a film csúcspontja, amikor egy szőke gitártanár megreszeli Anti körmét. Szeretettel közeledik hozzá, és ön filmesként el tudta csípni azt a pontot, amikor a főszereplő sorsa fordulóponthoz ért.
– A tanárnő által mutatott szeretet mozdítja ki Antit a holtpontról. Addig is kiváló tanárok foglalkoztak vele a táborban, de a zenei instrukciókon túl a tanár-növendék viszonyban nem kapott hangsúlyt az emberi tényező. Nagy Edit megérezte, hogy Antinak erre szüksége van. A körömreszelés persze nem higiéniailag, hanem a pengetéstechnika miatt volt indokolt.
– A szerencsének köszönhető, hogy sikerült felvenni a jelenetet?
– Bergmann azt mondja, hogy a filmesnek el kell kapnia a változásokat az arcon. Bergmann után szabadon én pedig azt mondom, hogy magát a változást kell elkapni, nem az arcon. Persze előre nem tudom, hogy mi fog történni, viszont fel kell készülnöm minden eshetőségre. Úgy kell letennem a kamerát, hogy ha valami megtörténik, azt rögzíteni tudjam. Azt nem sejtettem előre, hogy Edit megreszeli Anti körmét, de azt rögtön észrevettem, hogy a tanárnő megjelenése minőségi változást hoz, épp ezért számítottam rá, hogy valami szokatlan történik majd.
– Gondolom, tízszeresen túlforgatta a nyersanyagot, hogy ilyen erős lett a vágott film.
– Hadd meséljek el még egy olyan jelenetet, ami nem került be a kész verzióba. Az őszinte megnyilvánulások sorába illik mindkét fél részéről egy beszélgetés. Anti azt mondja Editnek, hogy soha nem fog tudni kottát olvasni, én alkalmatlan vagyok erre a pályára. A tanárnő azt válaszolja, hogy ő pedig soha nem fog tudni zenét szerezni, de bármit lejátszik. Kérdi egyből Antitól, hogy vajon melyik az értékesebb?
– Mit próbál megértetni a zenén keresztül a szélesebb közönséggel a filmje?
– Persze, ez a film nem a zenéről szól, a zene egy közeg, ami lehetővé teszi, hogy komolyabb problémákat megértsünk. Ilyen lehet az, hogy miért nem ér be egy cigány származású munkás időben az üzembe? Miért késik el egy héten kétszer is? Miért nem tartja be a szabályt? Bele sem gondolunk, hogy bizonyára nincs is a lakásában ébresztőóra. Lehet, hogy nincs is lakása. Antinak például nincs telefonja, nem ismeri a mosógépét. Én láttam mosni a kútnál.
– A saját életünk tele van tragédiával. Egyre kevésbé vagyunk kíváncsiak másokéra.
– Ebben a filmben a zenei közeg szerencsére ezt is feloldja. Amikor csak lehetett, felvettük a zenélő fiatalok játékát. Már-már önkínzás volt, hogy a szoros dramaturgia miatt nem használhattunk egy taktussal több zenét sem, mint amit megkívánt a film dinamikája. Így is ötven perc zene van a 85 perces filmben.
– Számos filmet készített már, több műfajban. Mit adott önnek ez a forgatás?
– Minél több mindent csinálunk, annál több életet élünk! A forgatás révén én is átéltem sok mindent abból, amit maguk a szereplők, és engem is töltöttek azok az energiák, ami őket.
Írta Ács Gábor
Forrás: euronews
