13.8 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeTartalomKirándulóhelyekVégig a Tisza mentén

Végig a Tisza mentén

549 km, 10 túranap

Tiszabecs-Vásárosnamény-Kisvárda-Tokaj-Tiszafüred-Szolnok-Csongrád-Szeged
A magyar Alföld képéhez oly nagyon hozzátartozó Tisza folyót sokan úgy ismerik, mint a vízitúrázók és a horgászok birodalmát. Pedig lehetne akár a kerékpárosoké is. Ha a Tisza magyarországi partvidékét biciklizés közben fedezzük fel, megtapasztalhatjuk a Tisza közeli tájak különleges hangulatát, báját. Olyan feledhetetlen élményben lesz részünk, amire később is örömmel gondolunk majd vissza. E több száz kilométeres túra szinte mindenkinek ajánlható, de főleg csoportos (diák) túrázóknak. Érdemes rászánnunk akár egy teljes vakációt is. Kezdő túrakerekezők, kevéssé korszerű, egyszerű túrabiciklivel is nekivághatnak. Szinte minden időszakban, tavasztól őszig útra kelhetünk, még a melegebb és szárazabb (júliusi, augusztusi) hónapokban is jól esik a hűsítő Tisza közelében kerekezni. Az ajánlott útvonal mentén számos más sportprogrammal (pl. úszás, lovaglás, evezés, szörfözés) tehetjük változatosabbá vakációnkat. A kisebb-nagyobb Tisza menti települések gazdag kulturális kínálattal és számos szórakoztató eseménnyel várják a két keréken érkezőket.
Utunk javarészt igen jó minőségű és szélesen aszfaltozott gáton vezet. A Tisza közelében, az azzal párhuzamosan vezető utakon többnyire kicsi a forgalom, de a nagyobb városok (pl. Tokaj, Tiszaújváros, Szolnok, Szeged) közelében és a hidakon, főleg hétköznap, kellemetlennek érezzük majd a forgalmat, különösen a tehergépkocsik miatt. Van ahol csak komppal juthatunk át a Tisza másik partjára. Ez a szolgáltatás nem ingyenes és korlátozottan vehető igénybe. (Menetrendjükről az Útinform ad tájékoztatást, lásd a hasznos címek jegyzékét!) A kerékpárosokat a Tisza mentén nem vezetik (még) külön útirányjelző táblák, ezért az útikalauzok és részletesebb térképek segítségét nem nélkülözhetjük. (Lásd ajánlatunkat!) A Tisza menti túra északkeleti kiindulópontját érdemes vasúton, majd biciklivel megközelíteni. (Fehérgyarmat-Kölcse-Tiszabecs: 30 km). A Tokajtól Szegedig tartó szakasz egyúttal az EuroVelo 11. számú nemzetközi kerékpárút része. A túra három szakaszra osztható és több változattal egészíthető ki.

1. szakasz: A Felső-Tisza mentén 146 km (+29 km), 3 túranap
Tiszabecs-Tiszacsécse-Szatmárcseke (Turistvándi, 4 km)-Kisar-Tivadar(-Tarpa, Csaroda, Tákos, 20 km)-Gulács-Vásárosnamény (1. túranap = 45 km + 24 km)-Mándok (Lónya, 5 km)-Eperjeske-Zsurk-Záhony-Tuzsér-Kisvárda (2. tn. = 71 km)-Dombrád-Tiszatelek-Nagyhalász-Ibrány-Gávavencsellő-Szabolcs-Rakamaz-Tokaj (3. tn.=70 km)
A folyó közelében, ártéri erdővel kísért vagy sík, ligetes vidéken, kis forgalmú utakon haladunk. Önálló kerékpárút csak egy-két nagyobb település közelében (pl. Kisvárda-Kékcse, Rakamaz-Tokaj) van. A Felső-Tisza gátjain, rövid szakaszokat kivéve nincs burkolt út, tehát csak száraz időben kerékpározzunk ott, esős időben a Tiszával párhuzamosan haladó közutat ajánljuk.

2.szakasz: A Közép-Tisza mentén 226 km, 5 túranap
Tokaj-Tiszatardos-Tiszalök-Tiszadada-Tiszadob-Tiszaújváros (1. tn.=51 km)-Polgár-Ticsacsege-Tiszafüred (2. tn.=66 km)-Abádszalók-Kisköre-Tiszasüly (3. tn.=60 km)-Kőtelek-Nagykörű-Szolnok (4. tn.=49 km)-Rákóczifalva-Martfű-Tiszaföldvár (5. tn.=29 km)
Több napos túra, amely nagyrészt a Tisza menti (szinte végig aszfaltozott és forgalommentes) gáton vezet. Érdemes a folyó menti nagyobb városokban és a Tisza-tónál megpihenni, ahol újfajta élményekhez juthatunk (pl. Tiszaújváros: nyári jégpálya, Tiszacsege: Hortobágy, Szolnok: múzeumok, stb.) A hosszabb szakaszok előtt főleg a nyári hőségben gondoskodjunk a kellő mennyiségű folyadék-utánpótlásról!

3.szakasz: Az Alsó-Tisza mentén 108 km, 2 túranap
Tiszaföldvár-Tiszainoka-Tiszakürt-Csépa-Csongrád (1. tn.=44 km)-Csanytelek-Baks-Ópusztaszer-Sándorfalva-Szeged (2. tn.=64 km)
Itt utunk már többször eltávolodik a folyótól, de továbbra is sík terepen kerekezünk. Többször keresztezünk forgalmas főutakat, vasutat, de többnyire kis forgalmú mellékutakon, sőt néha (pl. Szolnok után) kerékpárúton haladunk. Csongrádnál kompon keresztezzük a Tiszát, majd az ópusztaszeri kitérőt (a nemzeti zarándokhellyé vált Történelmi Emlékpark megtekintését) követően, elérjük Szegedet, a Dél-Alföld legnagyobb városát.

Túraváltozat 7/A SZATMÁR-BEREGI, NYIRSÉGI TÚRA 209 km, 4 túranap
Vásárosnamény-Olcsvaapáti-Fehérgyarmat-Nagyszekeres-Csengersima-Szamosbecs (Szamostatárfalva, 4 km)-Csenger-(1. tn.=67 km)-Tunyogmatolcs-Kocsord-Mátészalka (Vaja, 14 km) (2. tn.=40 km)-Nagyecsed-Vállaj-Bátorliget-Nyírbátor (3. tn.=57 km)-Máriapócs-Kállósemjén-Nagykálló-Nyíregyháza (Sóstófürdő, 6km) (4. tn.=45 km)
Folyókkal szabdalt sík vidéken, különlegesen szép népi építészeti emlékek között vezető, könnyű túra. Azoknak ajánljuk, akik kedvelik a magyar vidéket, és szeretnék még látni a maga egyszerű és természetes állapotában, megtapasztalni az igazi magyar vendégszeretetet. A Szamos menti gáton haladva, és megközelítve az Ecsedi- valamint a Bátorligeti őslápot, képet kaphatunk a természet e tájékra jellemző ősi állapotáról is.

Túraváltozat 7/B A TISZA-TÓ KÖRÜL 63 km, 1 túranap
Kisköre-Tiszanána-Sarud-Poroszló-Tiszafüred-Tiszaszőlős-Tiszaderzs-Abádszalók
A magyar Alföld szívébe „varázsolt” tó a Tisza felduzzasztásával keletkezett. Az egyedülállóan érdekes terület egyik felén a természet az úr, a másik részén üdülőhelyek találhatók. A Tisza-tó körüli könnyű, kezdő túrázóknak is ajánlott kerékpártúrán mind a kétfajta �kínálatból� kivehetjük részünket. Haladhatunk a tó körüli gátakon (egy részükön már szilárd burkolat van), vagy a tó menti településeket összekötő közutakon is, amelyek többnyire kis forgalmúak (kivéve a Poroszló és Tiszafüred közötti híd- és útszakaszokat). Akinek nem elég az itteni élményekből, annak ajánljuk, hogy guruljon át a közeli Hortobágyra, de az útikönyvek alapján felfedezheti a környék egyéb nevezetességeit is.

Túraváltozat 7/C TÚRA AZ ALSÓ-TISZA MENTÉN 118 km, 2 túranap
Szeged-Maroslelle-Makó-Földeák-Hódmezővásárhely (1. tn.=65 km)-Mártély-Mindszent-Szegvár-Szentes-Csongrád (2. tn.=53 km)
Az Alsó-Tisza és a Maros vidékét bemutató, könnyű, síkvidéki – minden korosztálynak ajánlott – túra. Az útvonal Magyarország napfényben leggazdagabb táján, ősi településekből kifejlődő, jellegzetes építészeti kialakítású és sajátos hangulatú kisvárosokon halad át. E tájékon már régóta természetes közlekedési eszköz a kerékpár. A Tisza múlt századi szabályozása során kialakított „holt” Tiszaágak (morotvák) jellegzetes példája a mártélyi, amely az elmúlt években a környék legnépszerűbb – hétvégeken sokak által látogatott – üdülőhelyévé vált. (Hódmezővásárhelyről kerékpárút vezet idáig!)

Legfontosabb látnivalók:
Tiszacsécse: református templom (fa harangtorony), Móricz Zsigmond Emlékház.
Szatmárcseke: csónak alakú fejfák (református temető), Kölcsey-kúria.
Turistvándi: vízimalom, gótikus református templom (festett famennyezet).
Tarpa: gótikus református templom (freskóciklus), szárazmalom, Tarpai-hegy (vulkáni kúp), védett tölgyes.
Csaroda: XIII. századi körerkélyes református templom (csodálatos falfestés, festett kazettás mennyezet), fa harangláb.
Tákos: református templom (festett famennyezet, szószék és padok), fa harangláb.
Vásárosnamény: Tomcsányi-kastély, Eötvös-kúria (kiállítás), Beregi Múzeum, gergelyiugornyai strand
Lónya: református templom (festett famennyezet), fa harangláb, különleges fejfák (temető).
Eperjeske: Jármy-kúria.
Zsurk: református templom (festett kazettás famennyezet), négyfiatornyos fa harangtorony.
Tuzsér: Lónyai-kastély és park.
Kisvárda: várrom, római katolikus templom, Rétközi Múzeum (egykori zsinagóga).
Ibrány: gótikus református templom, képtár és helytörténeti gyűjtemény.
Gávavencsellő: Dessewffy-kastély.
Szabolcs: középkori földvár, gótikus református templom, Mudrány-kúria.
Tokaj: Rákóczi-Dessewffy-kastély, Rákóczi-pince, Tokaji Múzeum, Pincemúzeum, borpincék.
Tiszadada: Patay-kastély, Zathureczky-kastély.
Tiszadob: gyönyörű, eklektikus Andrássy-kastély (védett park), Árpád-kori református templom, Tubus-magtár.
Tiszaújváros: Helytörténeti Gyűjtemény, szabadidőpark stranddal, nyáron is üzemelő jégpályával.
Ticsacsege: „Zsellérház”.
Tiszafüred: üdülőközpont a Tisza-tónál, Kiss Pál Múzeum, Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház, madárrezervátum.
Kisköre: Tisza-tó, duzzasztómű, falumúzeum.
Tiszasüly: műemlék római katolikus templom, Sajfoki szivattyútelep.
Szolnok: Damjanich János Múzeum, városháza, ferences templom (barokk berendezés), egykori zsinagóga (Szolnoki Galéria), Xavéri Szt. Ferenc-kápolna (műemlék), Tisza Szálló és Gyógyfürdő, művésztelep, Vízügyi Múzeum, Tájház, Tiszaliget (szabadidő központ).
Tiszaföldvár: Tiszazugi Földrajzi Múzeum, termál- és strandfürdő.
Tiszakürt: arborétum, Bolza-kúria (fafaragványok).
Csongrád: Szt. Rókus-templom (mennyezetfreskók), Nagyboldogasszony-templom, múzeumfalu (műemlék parasztházak), gőzmalom, Tari László Múzeum, Csongrádi Galéria, Múzeumház, művésztelep, gyógyfürdő.
Csanytelek: millenniumi obeliszk, „Strassbourg-kő”, Csaj-tó, Labodári gémtelep.
Ópusztaszer: Nemzeti Történeti Emlékpark.
Szeged: Dóm tér (nyaranta szabadtéri játékok): Dóm, Dömötör-torony, püspöki palota, kincstár, zenélő óra stb.; szerb templom, késő gótikus ferences templom, felsővárosi templom (barokk műemlék), régi zsinagóga, új zsinagóga, városháza, Kass-gyűjtemény, Fekete-ház (múzeum), sok szép műemlék palota, a vár maradványai, Szegedi Nemzeti Színház, Móra Ferenc Múzeum, vadaskert, füvészkert.

Túraváltozatok:
Fehérgyarmat: református templom, árvízi emlékmű, Beregi TK bemutatóterme.
Nagyszekeres: gótikus református templom, fa harangtorony.
Csengersima: gótikus református templom (festett szószék, karzat és kazettás mennyezet).
Csenger: gótikus református templom (festett kazettás famennyezet), helytörténeti gyűjtemény.
Szamostatárfalva: XIII. századi református téglatemplom, fa harangláb.
Kocsord: unitárius templom, Tisza-kastély.
Mátészalka: gótikus református templom, Hét vezér díszkút, Szatmár Múzeum.
Vaja: Vay-kastély (kiállítások), Vay Ádám síremléke, református templom (körerkélyes, fiatornyos torony), tájház.
Nagyecsed: gőzüzemű szivattyútelep (műemlék).
Bátorliget: „Bátorliget élővilága” kiállítás, ősláp.
Nyírbátor: gótikus református teremtemplom és monumentális fa harangtorony, minorita templom (Krucsay-oltár) és kolostor (Báthori István Múzeum).
Máriapócs: görög katolikus bazilika és kolostor (híres búcsújáróhely).
Kállósemjén: görög katolikus templom, Kállay-kúria, Mohos-tó.
Nagykálló: egykori megyeháza, római katolikus templom (szép berendezés), Korányi Frigyes emlékmúzeum, gyógyfürdő.
Nyíregyháza: városháza, római katolikus nagytemplom (neoromán), görög katolikus templom és püspöki palota, műemlék evangélikus templom, Jósa András Múzeum.
Sóstófürdő: Sóstó (gyógyhatású): fürdő- és csónakázótó; Múzeumfalu.
Tiszaderzs: romtemplom, Borbély-kúria, református templom.
Makó: görög katolikus templom (díszes ikonosztáz), zsinagóga, városháza, József Attila Múzeum, Espersit-ház (irodalmi múzeum), gyógyfürdő.
Hódmezővásárhely: református Ó- és Újtemplom, görögkeleti templom, városháza, Alföldi Galéria, Tornyai János Múzeum, Csúcsi Fazekasház, nádtetős tájház, Városi strand- és gyógyfürdő.
Mártély: Iskolamúzeum, Késmárki-szélmalom, üdülőtelep.
Mindszent: római katolikus templom (főoltárkép), Honismereti Gyűjtemény.
Szegvár: Károlyi-kastély, falumúzeum, szélmalom.
Szentes: görögkeleti templom (ikonosztáz), református Nagytemplom, zsinagóga, volt megyeháza, városháza, Petőfi S. u. házai, Polgárház-múzeum, Szentesi Galéria, Koszta József múzeum, Vízügyi Múzeum, termálfürdő, strand, Termál-tó.
térkép: Kerékpártúrák Magyarországon atlasz és útikalauz
Útikönyv: Kerékpárral a Felső- és Közép-Tisza vidékén,
Magyarországi kerékpártúrák
Cím: –
Tel: –
E-mail:
Web: www.sulinet.hu/turizmus/?p=turautvonal#07

Előző hír
Következő hír

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work