Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Véget értek az előkészületek, lezárták a Lánchidat – fotók

Június 16-án, szerdán hajnali 4 órakor teljesen lezárták a Lánchidat, illetve a budai aluljárót is.

Lapunk folyamatosan tájékoztat a Lánchíd építkezéséről, melynek során az A-Híd Zrt. modernizálja a főváros történelmi hídját a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) beruházásában.

Legutóbbi cikkünk szerint a pesti oldalon befejezték az építkezés során használt két toronydaruból az elsőt (Budán is fogja egy segíteni a kivitelezést).

Mindenki ezt olvassa most!

Miután április 16-án a cég átvette a teljes munkaterületet (és ezzel egy időben a pesti oldalon lezárta a gyalogos-aluljárót), május közepén kezdődött a Duna fém- és lőszermentesítése, majd a szakemberek a pesti oldalon felállított toronydaru alapozásán dolgoztak (itt jelentős feladatokat vállalt az alvállalkozóként bevont HBM Soletanche Bachy Kft. is), elkezdték átépíteni a Clark Ádám teret, közben pedig elkészült a Lánchíd függesztett állványzata.

Az előkészületek mára véget értek, június 16-án, szerdán hajnali 4 órakor teljesen lezárták a Lánchidat, illetve a budai aluljárót is.

Fotók: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

A lezárás alkalmából sajtótájékoztatót tartottak, amelyen részt vett

  • Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere,
  • Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes,
  • dr. Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója,
  • Szőke Gábor, a Budapest Közút Zrt. vezérigazgatója
  • és Sal László, az A-Híd Zrt. vezérigazgatója.

Karácsony Gergely elmondta, a Lánchíd a magyar nemzeti összetartozás szimbóluma, a polgári Magyarország szimbóluma, amely összeköti Pestet és Budát, és amely összeköti történelmi tradícióit a jövőbe vetett hittel. Most 18 hónapra az autósoknak is nélkülözniük kell a Lánchidat. A főpolgármester hozzátette, a 3-as metró középső szakaszának felújítása mellett elindult a pesti alsó rakpart és a Blaha Lujza tér felújítása is, a munkálatok miatt kéri a fővárosban közlekedők türelmét.

Dr. Walter Katalin kifejtette, a mostani felújítás reményeik szerint újabb 30 évre garantálja azt, hogy ez a híd biztonságosan és szépen pompázzon Budapesten. A teljes beruházási összeg bruttó 26,5 milliárd forint. A BKK vezérigazgatója kéri a budapestiek türelmét, hiszen kényelmetlenségekkel fog járni ez a beruházás is. A hídfelújítással párhuzamosan zajlik az M0-s híd rendberakása, illetve az M3-as pótlása is megterheli a várost. Mindemellett a BKK számtalan közösségi közlekedési beavatkozással igyekszik enyhíteni a problémán.

Sal László kitért a projekt részleteire is. „Nagy nap ez a mai, elkezdődik a beruházás igazi, érdemi része, az elmúlt hónapokban ugyanis előkészítési munkák folytak. Megépítettünk 7000 négyzetméter olyan állványt, amelynek a súlya 100 tonna, ezt a kollégák gyakorlatilag kézzel hordták be a hídszerkezet alá, ugyanis csak a járdákat zártuk le erre a 3 hónapra, illetve a kerékpáros aluljárót. Folyik a tervezése és a gyártása is annak a daru rendszernek, ami a hídon fog elhelyezkedni. Jelenleg folyik az aszfalt felmarása, ma ezzel végzünk is, ezután elkezdődik a díszvilágítás és a kandeláberek bontása is.”

A következő 18 hónapban, a beruházás átadásáig, vagyis 2023 augusztusáig a többi között elbontják a vasbeton pályalemezt, elvégzik az acélszerkezet, a láncok, a horgonyzó kamrák korrózióvédelmét, felújítják, kicserélik a kőelemeket, valamint a közvilágítást – sorolta. „Ami újdonság lesz a hídon, hogy új LED dísz világítást kap a műtárgy, ami környezetbarát módon, energiatakarékosan fog működni” – folytatta.

Végül arról szólt, hogy a hídépítő csoport az elmúlt 70 évben bizonyította szakértelmét, több száz híd, a többi között a Szabadság híd és a Margit híd felújításakor.

GALÉRIA: Nézegesd meg gyönyörű képeinket!

magyarepitok

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás