Tegnap ért véget a párizsi olimpia.

Az idén már 47 baleset történt vasúti átjáróban a MÁV vonalain. Ismét ukrán rakéta- és dróntámadásokat jelentettek 3 oroszországi régióból; Fehéroroszország harckocsikat vezényelt az ukrán határhoz.

Véget ért a párizsi olimpia. Magyarország 6 arany, 7 ezüst, és 6 bronzéremmel zárta a játékokat, ezzel 14. az éremtáblázaton, amelyen az Egyesült Államok áll az élen 40 arannyal, 44 ezüsttel és 42 bronzzal. A 21 órakor kezdődő záróünnepségen Milák Kristóf és Csipes Tamara vitte a magyar zászlót. A két versenyző összesen 5 érmet szerzett a francia fővárosban, így ők számítanak a magyar küldöttség legeredményesebb sportolóinak.

Újra vámmal érkezhet ukrán méz az Európai Unióba. Az Agrárminisztérium közölte: az évente 10-20 ezer tonna mézet Nyugat-Európába exportáló magyar méhészet számára kulcskérdés, hogy javuljanak a piaci lehetőségeik. Az unión kívülről érkező, rendkívül alacsony árfekvésű méz beszűkítette a külpiaci értékesítési lehetőségeket, és leszorította a hazai árakat.

Magyarország az elmúlt 6 évben megötszörözte befizetéseit az Európai Űrügynökséghez, és jövőre már 32 millió eurós hozzájárulással vesz részt az ügynökség programjaiban – mondta az űrkutatásért felelős miniszteri biztos. Ferencz Orsolya a diákok részvételével zajlott bajai rakéta- és űreszközépítő tábor zárónapján kiemelte: a kiválasztott két magyar jelölt megkezdte felkészülését Houstonban az Axiom Space 4-es küldetésre.

Cukorbeteg gyermekek is nyaralhatnak az Erzsébet-táborokban. A miniszterelnök főtanácsadója közösségi oldalán felhívta a figyelmet arra, hogy 2017 óta minden diabéteszes gyermek számára adott a táborozás lehetősége. Magyarországon több mint egymillió cukorbeteg él, akik közül több ezer gyermek 1-es típusú diabéteszes.

Egyre több a vasúti átjáróban történt baleset. Az idén a MÁV vonalain 47 baleset történt vasúti átjáróban, 14-gyel több, mint a múlt év azonos időszakában. A balesetekben 10 ember vesztette életét, 7-en súlyosan, 18-an könnyebben sérültek meg. A balesetek csaknem 60 százaléka fénysorompóval, illetve félsorompóval kiegészített védett vasúti átjáróban történt.

Emlékkeresztet állítottak a második világháborúban elesett magyar hősöknek a Csíki-havasokban. Az Óriás-tetőn álló 2,5 méter magas, másfél méter fesztávú kereszt az 1944. augusztusában vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet, akik közül 31-et név szerint is azonosítottak.

Ismét ukrán rakéta- és dróntámadásokat jelentettek 3 oroszországi régióból. A kurszki terület megbízott kormányzója elmondta: az egyik lelőtt rakéta roncsai egy lakóházra estek, a közelében parkoló autók pedig kigyulladtak. Szavai szerint 13-an sebesültek meg. Fehéroroszország harckocsikat vezényelt az ukrán határhoz és készültségbe helyezte a csapatait, miután több ukrán drónt is lelőttek az ország légterében.

Most már tagadja az ellene felhozott vádakat a bécsi Taylor Swift-koncert ellen tervezett támadás első számú gyanúsítottja. A 19 éves férfi azt állítja, hogy nem híve az Iszlám Állam terrorszervezetnek és nem tervezett merényletet az amerikai énekesnő rajongói ellen. Taylor Swift 3 napon adott volna koncertet a bécsi arénában, de mindhárom fellépését lemondták.

Belgrádban 10 ezrek tüntettek egy lítium-bánya megnyitása ellen. A tiltakozók elfoglalták a szerb főváros két vasúti pályaudvarát. Aleksandar Vucic elnök elítélte a pályaudvarok megbénítását, de jelezte, hogy kész a párbeszédre, illetve egy lehetséges referendumra a lítiumkitermelési projektről.

Beiktatták hivatalába Katalónia új elnökét Barcelonában. A 61 éves szocialista Salvador Illa békülékeny hangnemet ütött meg szeparatista elődeivel szemben és úgy fogalmazott: nincs kétsége afelől, hogy minden korábbi elnök a legjobb szándékkal lépett hivatalba, hogy Katalóniát jobb hellyé tegye.

Aggodalmát fejezte ki az izraeli kormányfőnek a közel-keleti konfliktus lehetséges kiszélesedése miatt a német kancellár. Olaf Scholz egyértelművé tette, hogy Berlin határozottan elítéli az Irán, illetve a Hezbollah libanoni síita mozgalom és mások részéről érkező fenyegetéseket Izrael ellen.

Afganisztánban ünnepnappá nyilvánították a hatalomátvétel napját. A tálibok 2021. augusztus 15-én vonultak be Kabulba, miután az utolsó amerikai katona is elhagyta Afganisztánt.

Erdőtüzek tombolnak Athén közelében, két térség lakóit is otthonuk elhagyására szólították fel a görög hatóságok. A tüzek miatt sűrű füst lepte el Athén egyes negyedeit. A polgári védelem szerint az ország más kiterjedt térségeiben is a legmagasabb fokú tűzveszély áll fenn.

1723404970 hkt9atodj md
Nyitókép: Czeglédi Zsolt
Elbúcsúzott a sportvilág a párizsi olimpiától

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke hivatalosan bezárta a XXXIII. nyári olimpiai játékokat. A folytatás 2028-ban, Los Angelesben.

A lángot őrző légballonnál, az egyik leghíresebb párizsi sanzonnal (Sous le ciel de Paris) kezdődött a program, Zaho de Sagazan énekelt. Léon Marchand, az olimpia első számú aranyhalmozója érkezett, elegáns fekete öltönyben, szertartásosan magához véve egy kis mécsesben a lángot.

A televíziós közvetítés váltott, a következő helyszín a Stade de France, a franciák 1998-ban átadott nemzeti stadionja volt.

A hangosbeszélő köszöntötte a NOB és a Francia Köztársaság elnökét, Thomas Bachot és Emmanuel Macront, majd a Marseillaise hangjaira felvonták a francia trikolort és az olimpiai zászlót.

Párizs, 2024. augusztus 11.
Emmanuel Macron francia elnök (j3) és felesége, Brigitte Macron (j2), mellettük Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke (j4) a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban 2024. augusztus 11-én.
MTI/Czeglédi Zsolt
Emmanuel Macron francia elnök (j3) és felesége, Brigitte Macron (j2), mellettük Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke (j4) a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban 2024. augusztus 11-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Akárcsak a megnyitón, a francia himnusz újraértelmezett változatát adta elő a Maîtrise de Fontainebleau, divertimento zenekar, Zahia Ziouani dirigálásában.

Megkezdődött a nemzetek bevonulása, a megnyitóhoz hasonlóan egy férfit és egy nőt ért a megtiszteltetés minden küldöttségből. A magyar zászlót Csipes Tamara és Milák Kristóf hozta be.

Párizs, 2024. augusztus 11.
Milák Kristóf kétszeres olimpiai bajnok úszó (j) hozza a magyar zászlót, mellette Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakozó (b) a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban 2024. augusztus 11-én. A két versenyző összesen öt érmet szerzett a francia fővárosban, így ők számítanak a magyar küldöttség legeredményesebb sportolóinak.
MTI/Czeglédi Zsolt
Milák Kristóf kétszeres olimpiai bajnok úszó (j) hozza a magyar zászlót, mellette Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakozó (b) a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban. MTI/Czeglédi Zsolt

Immár vonulnak a sportolói küldöttségek is, köztük a magyarok is, köztük az aranyéremmel a nyakában vonult Gulyás Michelle és Márton Viviana is. (Viviana mellett vonult ikertestvére, Luana is.) Nagyon elegánsak voltak!

Párizs, 2024. augusztus 11.
A magyar sportolók bevonulnak a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban 2024. augusztus 11-én.
MTI/Czeglédi Zsolt
A magyar sportolók bevonulnak a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban. MTI/Czeglédi Zsolt

A L’Équipe, a francia sportnapilap közben arról írt, hogy 9000 fő lesz részese a záróünnepségnek, köztük 270 művész és előadó, akik között akadnak, akik 35 napot próbáltak.

Újabb francia sanzont és Joie Dassin-dalt is hallgathattunk meg, még az sem túlzás, a XX. illetve a XXI. század különböző korszakaiból. Aztán jött a Queen örökzöldje, a We are the Champions.

Ünnepség, díjátadás következett, az utolsó atlétikai számé, a női maratoni futásé. Thomas Bach, a NOB és Sir Sebastian Coe, a nemzetközi atlétikai szövetség, a World Athletics elnöke adta át az érmeket. A kenyai Hellen Obiri lett a harmadik, az etióp Tigst Assefa a második. Győzött az Etiópiában született, immár háromszoros olimpiai bajnok Sifan Hassan. Tiszteletére játszották a holland himnuszt.

Párizs, 2024. augusztus 11.
Az ezüstérmes etióp Tigst Assefa, az aranyérmes holland Sifan Hassan és a bronzérmes kenyai Hellen Obiri (középen j-b) a 2024-es párizsi nyári olimpia női maratonfutásának eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban 2024. augusztus 11-én. Mögöttük Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke (b) és Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke (j). 
MTI/Kovács Tamás
Párizs, 2024. augusztus 11. Az ezüstérmes etióp Tigst Assefa, az aranyérmes holland Sifan Hassan és a bronzérmes kenyai Hellen Obiri (középen j-b) a 2024-es párizsi nyári olimpia női maratonfutásának eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban 2024. augusztus 11-én. Mögöttük Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke (b) és Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke (j). MTI/Kovács Tamás

Az olimpia lebonyolításában kulcsszerepet vállaló, 45 000 önkéntes képviselői érkeztek a küzdőtérre. Így köszönte meg nekik a szervezőbizottság a munkát.

Érkeztek a NOB frissen beiktatott sportolói tagjai, Szilágyi Áron is pályázott a bizottságba, 32 jelöltből válaszottak négyet. Az amerikai Alysson Felix, a német Kim Bui, az ausztrál Jessica Fox, az új-zélandi Marcus Daniell kapta a legtöbb voksot, ők lettek a NOB új tagjai. Egyaránt nagy tapsot kaptak.

A következő percekben egy képzelt világba kalauzolták el a műsor megálmodói a nézőket, amelynek alaptémája az olimpia jövője volt. Belekombinálták a produkcióba az olimpiai játékok szülőföldjének, Görögországnak a himnuszát is. A Record című szám megidézte az ókori olimpiákat és a modern olimpiák születését is.

Párizs, 2024. augusztus 11.
Az Arany Utazó (Golden Voyager) érkezése a művészeti program részeként a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban 2024. augusztus 11-én.
MTI/Kovács Tamás
Az Arany Utazó (Golden Voyager) érkezése a művészeti program részeként a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban. MTI/Kovács Tamás

Alain Roche zongorajátékára a svájci tenor, Benjamin Bernheim énekelte Apollo himnuszát. A francia művész egy felfüggesztett zongorán kísért. Nagyon látványos volt a körülbelül tízperces produkció.

Filmbejátszás emlékezett a játékok legnagyobb, legdrámaibb, legnagyobb érzelmeket kiváltó, hol könnyes, hol boldog jeleneteire.

A Stade de France alkalmi színpadán a versailles-i Phoenix zenekar játszott. Jó néhányan támadtak fel vesztett helyzetből, ha úgy tetszik „hamvaikból” ezen az olimpián (is). A belga Angèle és a francia Kavinsky, két népszerű előadó is. Kambodzsai rapper, Vannda énekelt, a performansz részeként.

Megnézhettünk egy összeállítást a láng útjáról, amely eljutott Tahitibe, a szörfversenyek színhelyére is, majd felidéződtek a megnyitó ünnepség képei.

Következtek a protokolláris részek. Tony Estanguet, a francia szervezőbizottság háromszoros olimpiai bajnok elnöke és Thomas Bach lépett a színpadra. Hat érmes kísérte őket, öt földrész képviseletében:a francia dzsúdós Teddy Riner, az ausztrál úszó Emma McKeon, a kubai birkózó Mijain Lopez, a kenyai atléta Eliud Kipchoge, a kínai asztaliteniszező Szun Jing-sa és a menekültcsapatot képviselő Cindy Winner Djankeu Ngamba.

Párizs, 2024. augusztus 11.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke (b4) és Tony Estanguet, a 2024-es párizsi nyári olimpia szervezőbizottságának elnöke (j4) sportolókkal hallgatja az olimpiai himnuszt a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban 2024. augusztus 11-én.
MTI/Czeglédi Zsolt
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke (b4) és Tony Estanguet, a 2024-es párizsi nyári olimpia szervezőbizottságának elnöke (j4) sportolókkal hallgatja az olimpiai himnuszt . MTI/Czeglédi Zsolt

Tony Estanguet beszéde után értékelő beszédében gratulált mindenkinek, még arra is kitért, hogy soha ennyi eljegyzés nem történt az olimpiákon, a sportolók között. Kitért arra is, hogy augusztus 28-án már kezdődik a paralimpia.

Thomas Bach is kinyilvánította elégedettségét, hitet téve a béke fontossága mellett. „A béke kultúráját valósították meg az olimpiai játékok alatt” – mondta. „Vive la France” – zárta beszédét, majd felhangzott az olimpiai himnusz. Közben levonták a rúdról a NOB zászlaját.

Tony Estanguet, a francia szervezőbizottság elnöke és Anne Hidalgo, Párizs polgármestere adta át az olimpiai zászlót Karen Bassnek, Los Angeles polgármesterének. Simone Biles is színpadra lépett.

Párizs, 2024. augusztus 11.
Karen Bass, a 2028-as olimpiát rendező Los Angeles polgármestere, Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Anne Hidalgo párizsi főpolgármester és Tony Estanguet, a szervezőbizottság elnöke (b-j) az olimpiai zászló átadásán a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban 2024. augusztus 11-én.
MTI/Kovács Tamás
Karen Bass, a 2028-as olimpiát rendező Los Angeles polgármestere, Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Anne Hidalgo párizsi főpolgármester és Tony Estanguet, a szervezőbizottság elnöke (b-j) az olimpiai zászló átadásán a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban 2024. augusztus 11-én. MTI/Kovács Tamás

Felhangzott az Egyesült Államok himnusza, különleges előadásban. Egy kaliforniai énekesnő, H. E. R., polgári nevén Gabriella Wilson énekelt.

Párizs, 2024. augusztus 11.
Az ötszörös Grammy-díjas, Oscar-díjas és Emmy-díjas zenei előadó, H.E.R. (j) énekli az amerikai himnuszt a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban 2024. augusztus 11-én. A következő olimpiát 2028-ban Los Angeles rendezi. 
MTI/Czeglédi Zsolt
Az ötszörös Grammy-díjas, Oscar-díjas és Emmy-díjas zenei előadó, H.E.R. (j) énekli az amerikai himnuszt a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban. MTI/Czeglédi Zsolt

Szerepet kapott a producióban Tom Cruise, aki az égből érkezett a színpadra.Egy motorn vitte el az olimpiai zászlót, jelképesen elindult Los Angeles felé, majd a technika és a film segítségével még ejtőernyősugrást is bemutatott. Aztán átadta a zászlót Kate Courtney-nek, majd további sportolók, Michael Johnson és Jagger Eaton vitték el a Coliseumba és LA-be a zászlót. Az öceán partján, a Venice Beachen a Red Hot Chili Peppers várta őket, s fogadta a zászlót. A kétszeres Oscar-díjas, kilencszeres Grammy-díjas, kétszeres Golden Globe-díjas Billie Eilish vette át dalával jelképesen a stafétát.

Nem maradtunk rap nélkül sem. A párizsi versenyeket is szinte végigkövető Snoop Dogg az amerikai olimpikonok tiszteletére választott jelmezben énekelt. Csatlakozott hozzá a színpadon Dr. Dre is. Mögöttük már ott volt a 2028-as olimpia új logója, emblémája.

Közben megkezdődött a zárókép a Stade de France-ban, Léon Marchand, az első francia sportoló, aki négy aranyérmet tudott nyerni egy nyári olimpián, behozta a mécsesben a lángot.

Thomas Bach, a protokollnak megfelelően hivatalosan is bezárta a XXXIII. nyári olimpiát. Léon Marchand és a hat olimpikon elfújták a lángot.

Búcsúzóul szólt Frank Sinatra örökzöldje, a My way. A 29 éves kameruni-francia énekescsillag, Yseult énekelte.

Adieu, Paris… Hello, Los Angeles.

Forrás

Hirmagazin.eu