Home Szabadidő Média és szórakozás Véget ért a pereskedés: Kanye West fizetett Presser Gábornak

Véget ért a pereskedés: Kanye West fizetett Presser Gábornak

Bár nem pont annyit, amennyit szeretett volna kapni a magyar zenész.

Örülök, hogy az ügy véget ért, de a zárt megállapodás miatt nem nyilatkozhatok róla – mondta még március végén Presser az MTI-nek, de a Blikk értesülései szerint West végül 100 ezer dollárt (29 millió forintot) fog fizetni. A neve elhallgatását kérő bennfentes szerint viszont ezt nem csak Presser kapta, hanem a kiadó is, a felvétel jogtulajdonosa ugyanis a Hungaroton Records.

Azért pereltek, mert Presser kevésnek tartotta West első, 10 ezer dolláros (2,9 millió forintos) ajánlatát.

Presser Gábor eredetileg két és fél millió dollárt (720 millió forintot) követelt Kanye Westtől, amiért az amerikai rapsztár 85 másodperces részletet használt fel a Gyöngyhajú lányból 2013-ban, a New Slaves című dalában.

Véget ért a pereskedés: Kanye West fizetett Presser Gábornak

A 29 millió forint egyébként többfelé oszlik, ugyanis a dalnak sok szerzője van. Az összeg felét a jogtulajdonos Hungaroton Records kapta, a másik fele pedig további két részre oszlik.

Az egyik fele, 7,2 millió forint kerül a két dalszerzőhöz – Presserhez és Adamis Annához –, a másik fele pedig hét részre oszlik az előadók között.

Mivel a Gyöngyhajú lány felvételének idején az együttesnek hét tagja volt, Kóbor János, Benkő László, Molnár György, Mihály Tamás és Laux József jogutódja is nagyjából 1 millió forintra jogosult. Presser és Adamis is kap még plusz egymil­liót, hiszen 1969-ben ők az együttes tagjai voltak, vagyis Presser nagyjából 4,5 millió forintot vehet át. Kerestük az érintetteket is, de nem tudtuk elérni őket.

Erről a dalról van szó:

„Ez a számítás fedi a realitást. Magam sem gondoltam, hogy ennél több lehet benne, hiszen károkozás nem történt, nem változtattak a számon

– mondta a Blikknek Kóbor János, aki a sajtóból értesült arról, hogy Presser nem fogadta el West első ajánlatát.

Pici minket nem tájékoztatott arról, hogy kevésnek érezte ­Kanye West ajánlatát, de erre nem is volt szükség. Megnyugvással vettem tudomásul, hogy végül az ügy lezárult

– mondta Kóbor. Hozátette: örül, hogy külföldön is felismerték a 48 éve született sláger értékét.

 

Exit mobile version
Megszakítás