22.2 C
Budapest
2022. május. 26. csütörtök

Véget ért a Hősök terén a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kezdeményezte tüntetés.. – videó (+ a KSH-adatai, 2021. januárig, linkkel)

Dátum:

Megosztás:

Véget ért a Hősök terén a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) kezdeményezte tüntetés, amelyhez több szakszervezet is csatlakozott.

A nagygyűlésre meghívták Pintér Sándort és Kásler Miklóst is, azonban mindkét miniszternek azonos időpontra, korábban beiktatott, lemondhatatlan programja volt, elenni nem tudtak, viszont mindketten levélben válaszoltak a megkeresésre.

Nemcsak egészségügyi dolgozók vettek részt a szombati demonstráción, hanem a Hallgatói Szakszervezet és a pedagógusok is ott voltak azon a nagygyűlésen, amelyet a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) kezdeményezett. A demonstrációra hiába várták Kásler Miklós emberierőforrás-minisztert, Pintér Sándor belügyminisztert, valamint Jenei Zoltánt, az Országos Kórházi Főigazgatóság elnökét, végül egyikük sem jelent meg vagy szólalt fel a nagygyűlésen, de a két miniszter levelét felolvasták a jelenlévőknek.

A döntéshozók nem hallgattak meg bennünket a tárgyalóasztalnál, ezért a Hősök teréről kell üzennünk a fizikai és lelki terheinkről és a felelősségteljes munkánk alulfinanszírozottságáról

– mondta korábban az Indexnek Balogh Zoltán, a MESZK elnöke.

Szerinte időszerű felülvizsgálni a szakdolgozók helyzetét, ugyanis véleménye szerint a magyar egészségügy nem bírja el, hogy további dolgozók távozzanak a szakmából. Portálunknak arról is beszélt, hogy a nagygyűlésnek induló kezdeményezésre először csak a szakma tagjait várták, azonban idővel egyre több szervezet jelezte részvételi szándékát.

Az Index élő közvetítését a tüntetésről a lenti videóban nézheti meg:

Tudósítónk szerint nagyjából megtelt a Hősök tere, bár helyenként azért igen szellősen voltak.

Balogh Zoltán a nagygyűlésen tartott beszédében párhuzamot vont az időjárás és az egészségügyi dolgozók megfeszített munkája között: „forróság lesz ma”, ahogy az elmúlt hónapokban „a szkafanderekben is hasonló volt a helyzet”. A MESZK elnöke megköszönte a „mindennapok hősei” áldozatos munkáját.

Mindenki ezt olvassa most!

Miért vagyunk itt? Mi az értelme ennek az egésznek? Képviseljük a szakdolgozói érdekeket, annak ellenére is, hogy nem rendelkezünk olyan jogosultságokkal, mint egy szakszervezet – jelentette ki az elnök. Elmondta, hogy 2020 őszén kapták az első arculcsapást:

AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLATI JOGVISZONYT BEVEZETŐ TÖRVÉNY MEGALKOTÁSÁBA NEM VONTÁK BE ŐKET, CSAK NÉHÁNY ÓRÁJUK VOLT A JOGANYAG ELOLVASÁSÁRA, ÉRDEMBEN NEM ADTAK RÁ LEHETŐSÉGET, HOGY VÉLEMÉNYEZZÉK AZT.

Mint mondta, első pillanattól kezdve tiltakoztak, hogy ne vonatkozzon rájuk eme szabályozás, mert már első áttekintésre is ellentmondásokat, hiányosságokat, méltánytalanságokat érzékeltek a joganyagban.

Több tízezren írták alá azt a petíciót, amelyet eljuttattak a legfőbb vezetőkhöz, hogy ne hirdessék ki ezt a törvényt. Már ekkor összegyűltek volna, de a veszélyhelyzet miatt erre nem volt mód, és szerinte nem lett volna ildomos, mert a kórházakban betegek ezrei feküdtek.

Mindenki ezt olvassa most!

A fenti törvényt elcsúsztatva, lépcsőzetesen vezették be idén március elején. Közel 4 ezer egészségügyi dolgozó, köztük 3 ezer szakdolgozó nem írta alá a szolgálati jogviszonyt.

Micsoda veszteség ez

– hangsúlyozta Balogh Zoltán, aki szerint ezt nem hagyhatják szó nélkül. Hogy miért most tüntetnek? Mert május végén enyhültek a járványügyi korlátozások, így most fejezhetik ki elégedetlenségüket és egyet nem értésüket – fogalmazott a MESZK elnöke.

Pintér Sándor a meghívóra válaszul azt írta, hogy a Belügyminisztérium üdvözli a résztvevőket, ahogy üdvözli a demonstrálók tetszés-, illetve nemtetszés-nyilvánításait is. Ugyanakkor nem tartja indokoltnak a részvételét a nagygyűlésen, „figyelemmel a Belügyminisztérium hatáskörére”.

Szintén levélben válaszolt Kásler Miklós is, aki azt írta, hogy a minisztériuma továbbra is számít a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara véleményére, ahogy a többi érdekvédelmi szervezetére is.

Miután elhangzott, hogy „üdvözlettel, Kásler Miklós”, a tömeg hangos skandálásba kezdett:

Mondjon le! Mondjon le!

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke is felszólalt a két miniszteri válaszlevelet követően. Szerinte az egészségügyi dolgozók csak együtt tudnak eredményesek lenni, csak együtt tudnak gyógyítani. „Valakinek meg kell fognia a beteg kezét, ezt pedig csak ti tudjátok” – fogalmazott a MOK elnöke.

– hangsúlyozta Üveges Péterné, a MESZK országos szervezetének fekvőbeteg-ellátási alelnöke. Idézte Orbán Viktor miniszterelnököt, miszerint semmilyen egészségügyi reform nem lesz, átszervezések lesznek – ezt pedig hangos fújólás követte a tömegből.

Elmondta, hogy az orvosokéhoz hasonló bérrendezést akarnak, valamint azt, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszony ne vonatkozzon rájuk, továbbá elvárják a munkájukhoz méltó társadalmi elismerést.

Mindenki ezt olvassa most!

Politikusok mellett feltűnt egy oltásellenes csoport is

Tudósítónk a tüntetők között több ellenzéki politikust is látott, így Pálinkás Józsefet és Márki-Zay Pétert is.

A demonstráción megjelent egy körülbelül százfős oltásellenes csoport is. A szervezők kérték, hogy maradjanak távol a rendezvénytől. A csoport egyik vezetője azt mondta, hogy ők „a nép”, de újságíróknak nem kívántak nyilatkozni. A csoport a kötelező oltás ellen tiltakozott.

A tüntetés vége felé két kisebb csoport „összeveszett” egymással, miközben az egészségügyi dolgozók azt kérték az oltásellenes csoporttól, hogy menjenek el, távozzanak a demonstrációjukról.

A nagygyűlés a beszédeket követően csendes főhajtással ért véget – a demonstrálók így emlékeztek meg a járványban elhunyt egészségügyi dolgozókról.

Miért tüntettek az egészségügyi szakdolgozók?

A kezdeményező kamara elnöke az Indexnek korábban azt mondta, hogy

NEM POLITIKAI DEMONSTRÁCIÓRÓL VAN SZÓ, A DÖNTÉSHOZÓK FIGYELMÉT KÍVÁNJÁK FELHÍVNI A PROBLÉMÁKRA.

A döntéshozók nem hallgattak meg bennünket a tárgyalóasztalnál, ezért a Hősök teréről kell üzennünk a fizikai és lelki terheinkről és a felelősségteljes munkánk alulfinanszírozottságáról – mondta korábban Balogh Zoltán. A MESZK elnöke ezzel a még tavaly elfogadott, de idén életbe lépett új szolgálati jogviszonyra utalt, amely jelentősen megreformálta a hazai egészségügyi viszonyokat.

Mindenki ezt olvassa most!

A törvény nemcsak a hálapénz büntethetőségét mondta ki, de az addigi közalkalmazotti jogviszonyt is átalakította, jelentős bérkompenzációval megtoldva.

EBBŐL AZONBAN AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK KEVESET ÉRZÉKELTEK, UGYANIS A JELENTŐS BÉREMELÉS ELSŐSORBAN AZ ORVOSOKAT ÉRINTETTE, TEHÁT A SZAKDOLGOZÓI KAR TELJES EGÉSZÉBEN KIMARADT AZ ELŐMENETELI RENDSZERBŐL.

A MESZK elnöke szerint vannak, akiknek a bére emelkedett az elmúlt hónapokban – többek között az alapellátásban dolgozóké –, azonban az ügyeleti és pótlékdíjak eltörlésével mégiscsak csökkent számtalan szakdolgozó bére. Ez pedig bérfeszültséget eredményez az orvosok és az egészségügyi dolgozók között.

Itt a KSH nettó fizetésekre vonatkozó adata – 2.1.42. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók kedvezmények nélküli nettó átlagkeresete nemzetgazdasági áganként, havonta valamint havi és negyedévente kumulált*(3/4)

<>

Időszak Ebből:
közigazgatás, védelem; kötelező társadalom-biztosítás oktatás humán-egészségügyi, szociális ellátás ezen belül: művészet, szórakoztatás, szabadidő egyéb szolgáltatás
humán-egészségügyi ellátás szociális ellátás
O P Q QA QB R S
Nettó átlagkereset, Ft/fő/hó
Havonta
2017. január 214 241 185 760 114 353 182 357 81 647 173 315 152 822
február 214 860 188 552 115 522 180 552 84 073 180 861 147 834
március 218 990 191 937 122 733 183 139 89 621 184 121 156 318
április 240 379 195 208 122 563 189 263 88 395 185 090 161 177
május 244 074 195 399 120 108 184 206 87 495 193 546 163 766
június 228 488 200 319 122 472 188 188 88 760 193 216 155 510
július 225 057 196 405 122 345 189 456 87 956 193 375 154 063
augusztus 255 353 194 032 122 521 187 861 88 553 185 974 158 042
szeptember 255 721 196 194 121 917 185 741 88 342 184 206 160 064
október 240 032 199 440 122 856 185 622 89 423 185 880 157 656
november 264 186 216 167 135 831 208 578 96 570 220 295 184 783
december 259 918 213 402 135 130 211 538 93 887 225 956 196 139
2018. január 240 240 206 106 137 226 212 664 95 882 201 825 162 918
február 238 973 205 597 139 237 217 232 95 581 204 505 158 115
március 281 433 207 244 140 840 214 704 98 742 210 342 169 590
április 286 803 212 038 142 395 221 072 98 393 219 598 168 211
május 251 144 213 853 143 044 220 689 99 320 221 686 178 308
június 257 015 218 082 144 984 221 908 100 843 225 190 168 006
július 264 506 214 754 146 941 221 357 101 815 215 803 181 840
augusztus 243 545 211 529 146 420 219 759 101 907 214 583 186 835
szeptember 260 699 208 389 146 054 218 612 101 704 225 039 184 109
október 252 674 210 918 146 384 218 698 102 376 218 597 184 166
november 282 439 224 505 153 257 223 648 110 435 246 740 201 898
december 276 096 222 569 155 518 232 037 108 618 261 068 237 184
2019. január 254 130 212 232 153 550 227 875 107 173 223 117 195 537
február 285 050 214 939 151 725 222 774 107 083 222 519 188 871
március 287 978 216 019 158 210 226 125 113 075 229 996 195 239
április 285 572 219 501 159 080 229 781 113 152 235 382 202 584
május 289 793 221 638 159 564 231 922 112 498 236 925 199 950
június 285 067 226 181 161 696 233 642 114 783 238 058 206 714
július 282 036 224 370 166 514 245 334 114 402 246 204 203 343
augusztus 288 247 218 834 165 266 241 845 114 483 234 196 197 101
szeptember 294 545 216 458 177 802 241 751 135 499 233 789 200 462
október 295 634 220 984 165 185 243 115 113 776 248 369 195 666
november 364 684 242 804 175 201 250 760 125 277 282 030 213 067
december 318 897 238 410 179 618 258 387 126 843 295 006 238 740
2020. január 284 857 223 418 177 252 262 013 119 684 250 694 205 214
február 294 358 224 093 179 232 256 431 126 728 247 262 203 202
március 306 205 226 651 184 263 257 850 130 564 248 063 202 274
április 311 460 231 001 183 768 262 472 130 016 241 996 209 236
május 317 221 230 662 186 154 269 120 130 640 237 695 215 827
június 309 433 259 009 305 246 566 905 131 503 247 475 222 517
július 306 358 248 766 188 970 270 742 133 999 251 379 208 088
augusztus 295 704 243 841 184 228 266 226 128 678 251 554 201 140
szeptember 311 623 238 593 182 964 263 656 127 949 255 180 201 533
október 305 765 241 202 182 339 263 036 127 236 270 663 201 704
november 370 404 264 696 202 599 292 785 141 166 328 903 211 489
december 314 532 263 338 208 142 306 507 140 833 312 791 217 484
2021. január 304 022 251 702 215.409 334 877 131 968 273 985 200 428

Ez így értendő, amit vastagon húztunk ki: A humán-egészségügyi, szociális ellátásban dolgozók, kedvezmények nélküli, nettó átlagkeresete.

Itt a KSH-link: https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli018c.html

A 2021. január utáni béremeléseket ez a tábla nem tartalmazza!

Szólj hozzá! Hirmagazin.eu

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)

index nyomán

Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Brutális jégeső verte el Bács-Kiskun megyét, villámárvíz csapott le Kaposvárra – videó, fotók

Hatalmas erővel lendült be szerda délutánra a vihar az ország több pontján. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szinte...

Brüsszelben kiakadtak azon, hogy a magyar kormányban csak fehér magyar emberek vannak

Ahogy arról portálunk is beszámolt, kedden a miniszterek bemutatásával és eskütételével megalakult az ötödik Orbán-kormány. Ezen alkalomból Kovács Zoltán posztolt egy...

Uniós bűncselekménnyé nyilvánítaná az Európai Bizottság a szankciók megsértését

Két javaslattal állt elő az Európai Bizottság, amelyek Ursula von der Leyen elnök szerint segíthetnek még nagyobb nyomást helyezni...

Pórul járt utasok: Rómában rekedt kedden éjjel a Wizz Air 180 utasa, sokan az éjszakát is a repülőtéren töltötték – Itt a légitársaság válasza

Róma – A római repülőtérenhagyta mintegy 180 utasát a Wizz Air légitársaság. A gépnek kedden 22.20-kor kellett volna...