7.8 C
Budapest
2024. április. 24. szerda
HomeKülföldKiemelt külföldi hírekVége a holland túszdrámának..

Vége a holland túszdrámának..

Békésen ért véget a hollandiai túszejtés, amelyben egy férfi egy éjszakai lokál személyzetét ejtette foglyul szombaton kora reggel.

A túszdráma a kelet-hollandiai Ede városában nem sokkal 12 óra után fejeződött be, amikor a túszejtő férfi feltartott kézzel elhagyta a helyiséget. A sajtóban bemutatott fényképeken látható, amint a bekötött szemű férfit felfegyverzett rendőrök egy rendőrautóba ültetik. „A túszdrámának vége” – közölték a hatóságok.
A férfi nem sokkal azután hagyta el a Petticoat éjszakai lokált, hogy elengedte negyedik túszát is. Három másik túszt – két nőt és egy férfit, a bár dolgozóit – körülbelül egy órával korábban engedte szabadon a túszejtő. A de Telegraaf hírportál szerint a túszok kiszabadításához egy erre szakosodott túsztárgyalót vont be a rendőrség.

A területileg illetékes ügyészség vezetője később sajtótájékoztatón elmondta, hogy a túszejtő hátizsákjában nem volt robbanószer, amelynek gyanúja miatt kiürítettek 150 környékbeli lakást. A férfi késekkel tartotta rettegésben túszait.

René Verhulst, Ede polgármestere megdöbbenését fejezte ki az incidens miatt: „a túszul ejtett emberek szörnyű helyzetben voltak, együttérzek velük és mellettük állok, számíthatnak a támogatásomra” – jelentette ki. A polgármester felhívta a figyelmet, hogy az incidensről a médiában megjelent videókat ne osszák meg a közösségi felületeken, arra hivatkozva, hogy „a kiszabadult túszoknak joguk van arra, hogy békén hagyják magánéletüket, és a rendőrség is szeretné megfelelően végezni a munkáját.”

Elmondta azt is, hogy a város tanácsa ideiglenes menedéket nyújtott az incidens miatt a környékről evakuált embereknek. A hatóságok 150 lakásból kérték fel távozásra a lakókat. A rendőrségi akció kezdetén a NOS műsorszolgáltató riportere egy távirányítású robotot, valamint tűzszerészeket és védőfelszerelésben lévő rendőröket látott a helyszínen.

A de Telegraaf című országos napilap több névtelen forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy egy fegyverekkel és robbanószerekkel felszerelkezett férfi ejtett túszul embereket a bárban. Az NS vasúttársaság honlapján közzétett tájékoztatás szerint az incidens miatt az Ede városba tartó és onnan induló járatokat felfüggesztették.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work