2 C
Budapest
2023. december. 8. péntek

Vége a Facebook egyeduralmának?

Dátum:

Megosztás:

Óriási pofont kapott Mark Zuckerberg, innen nehéz lesz felállni..

Utoljára tíz évvel ezelőtt láthattunk a cégnél hasonlót, de onnan sikeresen fel tudtak állni, sőt megerősödtek a visszaesések ellenére is. Mostanra viszont átalakult a világunk, és nehezebb lesz ebből a gödörből kilábalnia Zuckerbergnek.

Még több hír a Google, Facebook, és a kommunikáció területéről!

A Facebook 2012-ben komoly bajba került: bevételei növekedése erőteljesen lelassult, miközben a kiadásai az egekbe ugrottak, írta meg összefoglalójában a CNN. Ekkoriban folyt ugyanis a verseny az okostelefonok és más mobileszközökre való átállásban a cégek között, amiben pedig Mark Zuckerberg vállalata komoly hátránnyal indult. Mégis, két év leforgása alatt sikerült teljesen megfordítania ezt a tendenciát és 2014 első három hónapjában 72 százalékos növekedést produkált.

Ezzel pedig dominanciát szerzett a szektorban a Facebook, amit éveken keresztül tudott fenntartani. Most viszont a jelek szerint az uralmának lassan vége szakad, ugyanis a hazánkban is megvásárolható részvények hatalmasat zuhantak pár nappal ezelőtt.

Pont mint tíz éve

A cég, amit tavaly október óta átkereszteltek Metává, hasonló helyzetben találta magát most, mint 10 évvel ezelőtt. Sokkolta múlthéten a Wall Streetet és a világot egyaránt, amikor a részvénytársaság bejelentette, hogy igen borúsak számára az előrejelzések 2022 első negyedévére, ugyanis a Facebook felhasználóinak száma immáron hosszú ideje stagnál, ráadásul a profilja is folyamatosan csökken.

Még több hír a Google, Facebook, és a kommunikáció területéről!

Ugyanis míg 2012-ben világszerte több száz millió okostelefon talált gazdára, addig a metaverzumhoz szükséges VR szemüvegért közel sem tolonganak annyian az üzletekben. Ráadásul az ehhez szükséges technológia is még gyerekcipőben jár. A CNN cikke szerint ez pedig több milliárd dollárnyi kiesést jelentett az előző évben.

A Meta feláldozza az eddigi, bevált üzleti modelljét a metaverzumért való rajongás oltárán

– idézte a lap Rachel Jonest, a GlobalDate vezető elemzőjét. Bár a Facebook már évek óta nagy figyelmet (és összegeket) fordít a technológia népszerűsítésére.

A probléma viszont az, hogy más cégek, akik fiatalabb felhasználói bázisokkal rendelkeznek, mint a TikTok, valószínűleg hamarabb magukévá fogják tudni tenni a metaverzumot,

mutatott rá Angelo Zino, a CFRA Research elemzője többek között.  Ez azért lehet, mert a Facebook szerepe az elmúlt években átalakult, a fiatalok elkezdtek kiszorulni a platformról és szépen lassan az idősebb generáció kezdte el használni az oldalt kapcsolattartásra. Az pedig kevésbé valószínű, hogy ők már a kezdetek kezdetén is szeretnék alkalmazni ezt az új technológiát.

Még több hír a Google, Facebook, és a kommunikáció területéről!

Még csak a felszínt kapargatjuk

De nem ez az egyetlen front, ahol a céget támadások érik, ugyanis két nappal ezelőtt indult útjának a hír, miszerint a Facebook és az Instagram teljesen kiszorulhat Európából, az itteni GDPR szabályozások okán, írta meg a The Guardian. Ez pedig a múltheti több száz milliárd dolláros értékesés után, ami azért következett be, mert az Apple megakadályozta a Facebookot és az Instagrammot, hogy korlátlanul gyűjtse a felhasználók adatait, nem engedheti meg magának a cég. Főleg úgy nem, hogy az adatkezelési és tartalomelőállítási problémák miatt már Ausztráliában is komoly vitákba keveredett a Meta. Ebben az esetben végül sikerült megállapodniuk az ausztrál kormánnyal.

Címlapkép: Getty Images
portfolio

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Vitathatatlan 4 – videó

Teljes film magyarul: Vitathatatlan 4 Kellemes szórakozást a filmhez! Még több film itt! Our media displays content free of charge! Thank you...

Figyelmen kívül hagyta a piros lámpát, telibe kapta a villamos az Opelt – videók

A Budapesti Autósok YouTube-csatornájára került fel az a videó, ami Nagy Lajos király útján, az Egressy út első...

Elképesztő videó: kocsi után kötötték az elakadt dorogi buszt, csúnya vége lett

Érdekes módját választottak a hóban rekedt busz kimentésének Dorogon, nem is jött össze a mutatvány. Az éjszaka folyamán lehullott...

Brutális kegyetlenséggel végezte ki, majd az ágyneműtartóba rejtette felesége holttestét a jászsági gyilkos.. – nevetséges ítéletet kapott, jogos fellebbviteli főügyészség súlyosítási indítványa..

A fellebbviteli főügyészség súlyosítást indítványoz a feleségét 130 késszúrással meggyilkoló férfivel szemben. A Szolnoki Törvényszék elsőfokú ítélete szerint a...