5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeTudástárTudástár - minden érdekességVatikáni bennfentes: 2016-os argentin látogatását követően Ferenc Pápa le fog mondani

Vatikáni bennfentes: 2016-os argentin látogatását követően Ferenc Pápa le fog mondani

A pápa az Egyházat szörnyeteggé változtatta, aminek semmi köze Jézus Krisztus tanításaihoz.

A múlt héten Leo Zagami (1), a P2 szabadkőműves páholy egykori magas rangú tagja két megbízható forrással találkozott a Vatikánban, az egyikük a Szent Sír és Szent Szilveszter Pápa Lovagrend tagja, a másik Vatikán Állam Titkárságának egyik klérus tagja, mely a Római Kúria legrégebbi gyülekezete, és amely a Római Katolikus Egyház központi pápai irányító bürokráciája.

A két különböző megbeszélésen az Egyház jelenlegi helyzetét vitatták meg, valamint a folyamatban lévő püspöki szinódust, ami 2015 október 24-én fog véget érni.

Az ezeken a találkozókon felszínre került információk finoman szólva is megdöbbentőek voltak.

A két különböző vatikáni forrás kijelentette, hogy Ferenc Pápa a következő évben le fog mondani.

Mindez szülőföldjére Argentínába, illetve két szomszédos országba, Chilébe és Uruguayba történő lelkipásztori látogatása alatt fog megtörténni, abban az időszakban, amely egybeesik az 1816-os Argentin Függetlenségi Nyilatkozat bicentenáriumával.

A dátumot óvatosan választoták meg, hogy elkerüljék a zavaró hatást, mivel az argentin kormány kívánsága az volt, hogy az esemény csak a 2015-ös elnökválasztást követően tudódjon ki.

Azt feltételezik, hogy a pápa Argentínába tett látogatása során esetleg szentté avatná Jose Gabriel del Rosario Brochero-t, amiről soha nem képzelték volna, hogy az a pillanat lesz az, amit Ferenc Pápa jezsuita társaival választ, hogy véget vessen pápaságának.

Jorge Mario Bergoglio Argentínában kíván nyugdíjba vonulni, és nem a Vatikánban, miután befejezte szolgálatát jezsuita pápaként az Új Világrendnek.

Sikeresen támogatta az Agenda 2030-at (szén adók stb.), a családi értékek, valamint a Kereszt szentségének lerombolását. Támogatta a növekvő mexikói bevándorlást; ahogy ez erősebbé teszi a Katolicizmust az USA-ban, az európai menekültügyi válságot; amely eszköz a Keresztény civilizáció szülőhelyének elpusztításához, készen arra, hogy felváltsa a Kriszlám, és az Egy Világvallás. Az Új Világrend bábja jól végezte munkáját.

Ferenc Pápa figyelmeztette a Katolikus Egyház püspökeit és bíborosait, hogy kerüljék a „hermeneutikai összeesküvést”, megerősítve az Egyháztól való növekvő félelmet az igazság terjesztését illetően az információ korában.

A Vatikán sötét titkai egyre inkább kitudódnak, és Ferenc Pápa is egyre idegesebb.

Valójában a Szinódus elmúlt pár napjában befolyásos konzervatív püspökök kérdezték a pápát az USA-ban tett legutóbbi látogatásáról. Az ő szemükben az út teljes kudarc volt, mely elidegenítette a hagyományos Katolikusokat egy erősen megkérdőjelezhető liberális, kommunista megközelítést támogatva, melyet természetesen úgy alkottak meg, hogy az megfeleljen az Új Világrend szándékainak.

Mindennek tetejébe volt egy példátlan lépés, melyet a vatikáni meleg lobbi hangszerelt nyílt partnerségben különböző LMBT Keresztény aktivistákkal, hogy valójában lobbizzanak a püspököknél a Szinódus alatt azzal a szándékkal, hogy nyissák meg az Egyházat a melegek számára, amely jelen van a papságban.

Két konferenciát is rendeztek Rómában különböző jezsuiták ebből a célból, az egyikre október 2-án pénteken került sor az Angelicumban, az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetemen, a másikat október 3-án, a Cento Pellegrini “Santa Teresa Couderc”-ben „A szeretet útjai” címmel tartották. Ez nem csak a Szivárvány Katolikusok Globális Hálózatának alakuló közgyűlése lett, hanem választott helye Charamsa atya „bemutatkozó” mutatványának, melyet a híres meleg szóvivő, Emilio Sturia Turno rendezett, akiről azt mondják, hogy érzelmileg érintett egy izraeli hírszerző személyében, amely bizonyítja, hogy mennyi rejtett érdek működik e művelet során.

A „Szeretet útjai” konferencia alatt körülbelül 80 ember előtt történt, hogy José Raúl Vera Lopez, Saltillo püspöke Mexióban, aki liberális diminikánusként ült a jezsuiták mellett: Pedro Labrin, Chiléből és Pino Piva, Olaszországból, mikor a következő megdöbbentő nyilatkozatot tette: „A melegek az Egyház megmentői.”

A püspöki családról tartott Szinódus alatt Giuseppe Casale, Foggia érseke kijelentette az olasz médiának: „A meleg szerelem nem bűn, és tiltása hibát jelent,” hozzátéve, hogy a „Melegek értéket jelentenek az Egyház számára.” Várjunk csak egy percet! A szodómia nem bűn a Katolikus Egyházban?

Ezek után nem csoda, hogy Ferenc pápa bejelenti lemondását jövőre a világnak, miután átalakította az Egyházat egy olyan szörnyeteggé, aminek semmi köze már Jézus Krisztus tanításaihoz.

Leo Lyon Zagami egy olasz székhelyű geopolitikai kutató és kilenc könyv szerzője, köztük a legújabb a „Ferenc Pápa: Az utolsó pápa?” címet viseli (1), amelyben feltárja a pénzt, a szabadkőműveseket és az okkultizmust, melyek a Katolikus Egyház hanyatlása mögött állnak.

(1) – http://www.bibliotecapleyades.net/sociopolitica/esp_sociopol_illuminati_29.htm
(2) – http://cccpublishing.com/Last-Pope

Forrás: Újvilágtudat

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work